Zavarnak-e valakit az utcazenészek?

Az utcazenészek, az énekmondók, mutatványosok és más csepűrágók több ezer éves hagyományainak mai örökösei - akár a régi korokban - ma is imádottak és kitaszítottak egyszerre. Az utca népe többnyire megbecsüli őket, a hatóságok azonban gyakran „rendészeti problémaként” kezelik őket. Mint például mostanában Londonban, ahol a város szűkítené játékterüket, sőt, a skót dudásokat, az elektromos gitárosokat és a különböző dobokon játszókat ki is tiltanák a városból.

Egy március végén Londonban kiadott új „viselkedési kódexben” száműznék a város területéről a túl hangos – dudások, elektromos gitárosok, dobosok - utcazenészeket. A szigorítást azzal indokolják, hogy e hangszerek hangja „zavarkeltő hatású”. Kétségtelen, hogy a skót duda frekvenciája - főleg, ha többen is játszanak - nem épp a legmegnyugtatóbb (a régi korokban komoly harci eszköznek számított!). A dobok is képesek félelmetes hangulatot varázsolni - Londonban is gyakori, hogy egy-két fekete fiatalember elkezd dobolni, aztán pillanatok alatt híre megy a szeánsznak és a végén már húszan ütnek mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Az elektromos gitár tilalma viszont kissé „túlkapásnak” tűnik, hiszen az utcai muzsikusok legfeljebb egy kis teljesítményű erősítővel hangosítanak, amelynek hangereje eltörpül például a plázákban megszokott „aláfestő zenék” mellett.

A rendszabály felszólítja azokat a zenészeket, akik csak néhány dalt tudnak, hogy azok előadása után szíveskedjenek elhagyni fellépésük színhelyét. Figyelmeztet egyúttal arra, hogy azokat, akik „csúcsidőben nem képesek garantálni a tömeg folyamatos áramlását”, eltávolíthatják. A kódex szerint „egy zongorányi” térnek kell lennie a muzsikus és az emberfolyam között, de az is „intézkedést” vonna maga után, ha az előadó hallgatósága képez forgalmi akadályt. Ellenjavalltak továbbá a szállodák környékei is.

Sajátos módon Boris Johnson, London konzervatív polgármestere éppen tavaly kelt ki az ellen, hogy a brit főváros 32 kerületében bevezetett szigorítások nyomán előbb-utóbb elmenekülnek az utcazenészek, holott Londont ma is az „élő zene fővárosának” tekintik világszerte.

Az új szabályozásba a városi tanács bevonta a rendőrséget, sőt, az utcai művészek képviselőit is. Ennek ellenére a zenészek zúgolódnak, mert sérelmesnek tartják, hogy más utcai előadókat, táncosokat, bűvészeket, mímeseket nem sújtják annyira a korlátozások, mint őket és csupán rossz kifogásnak tartják, hogy ez utóbbiak csendesebbek.

Mindazonáltal London városa segíteni is próbál az utcazenészeknek. Létrehoztak egy új honlapot buskinlondon.com címmel, amelyen a korlátozások mellett a legfrekventáltabb helyszínek is szerepelnek. Ezek többnyire metró- és vasútállomások, ahol a zenészek csak meghallgatás után kaphatnak engedélyt a játékra. Egyetlen olyan terület van, ahol bárki előadhatja művészetét mindenféle igazolvány nélkül, ez az északi Camden negyed. Ezzel szemben az üzleti élet központja, a City teljes tilalom alá esik. A pénzügyek intézéséhez úgy tűnik, különösen csend kell.

Magyarországon néhány éve erősítő nélkül még mindenhol szabad és ingyenes volt az utcazenélés, ma a fővárosban súlyos bírsággal jár, ha valaki csak úgy kiül a Váci utcán kalapozni. Egy 2011-ben elfogadott rendelet pénzbüntetés terhe alatt megtiltja a budapesti aluljárókban való zenélést, a felszínen pedig különböző feltételekhez köti azt, mivel "az utcazene túlzott zajjal jár, ami zavarja a járókelők nyugalmát". Engedélyért és tájékoztatásért egyébként mindig a területkezelő önkormányzathoz kell fordulni, hiszen a szabályozás kerületenként és területenként változó. Sajnos nálunk gyakran a járókelők eleve„koldusoknak” tekintik az utcai zenészeket, függetlenül produkciójuk minőségétől vagy az előadó személyiségétől vagy úgy érzik, hogy „megzavarják őket” mindennapi rutinrohanásukban. A szigorításokat is részben „lakossági panaszra” hozták.

Ehhez hasonlóan a hazai nagyvárosokban is valamilyen feltételhez kötik az utcazene engedélyezését – írja a divany.hu. Így ha valaki átutazóban van és kedve támad egy kis zsebpénzért zenélni, de az engedély kiváltása túl körülményes, akkor leginkább a közterület felügyelők jóindulatán múlik, hogy valóban megéri-e kockáztatni.

Egerben az utcai előadóknak óránként kell helyet változtatniuk, újabb területet keresve a produkcióhoz, Pécsett a zajrendelet szerint munkanapokon 8 és 16 óra között tilos a zene iskolák, bíróságok és közhivatalok előtt, egészségügyi intézmények ötven méteres körzetében pedig egész nap. Szeged forgalmas sétálóutcája, a Kárász utca sem a régi már, akit ott zenélésen kapnak, azt meg is büntetik.

Bécsben néhány éve még pörgött az utcazenélés, a 2012 nyarán történt szigorítás óta azonban itt is idő- és helybeli korlátozások, valamint még több papírmunka keseríti meg a zenészek életét. Ha pedig a törvények valakit mégsem riasztanának el, azt majd elkergetik a Stefansplatz üzleteinek és éttermeinek a dolgozói.

Összekapcsolni a világot a zene erejével

Utcai zenészek adták az ötletét 2002-ben a Playing For Change mozgalomnak. Az azonos nevű alapítvány célja: összekapcsolni a világot a zene erejével. Mark Johnson, hangmérnök, producer és munkatársai először az amerikai városokat járták, hogy „az utca szívverését” felvegyék, majd elkezdték járni a világot Japántól Dél-Afrikáig, Írországtól Indiáig, és rávették a helyi zenészeket, hogy játszanak híres, többnyire a békéről, az együttélésről, a megértésről szóló dalokat a maguk stílusában. Aztán az egyes felvételeket összevágták, mintha mindezek a zenészek közösen játszanák John Lennon Imagine-jét, Bob Marley One World-jét, Louis Armstrong What A Wonderful Worldjét. A felvételek azóta is tízezrek lelkét melengetik az interneten keresztül.

Hírességek az utcán

Számos híres énekes kezdte pályafutását utcai előadóként, köztük Rod Stewart, Joan Baez, Tracy Chapman, Loreena McKennit. Az utcáról váltak híressé az 1930-as évektől a Mississippi Delta és Chicago blues-muzsikusai, miként a modern amerikai folk atyjának tekintett Woody Guthrie is. Voltak olyan sztárok, akik már világhírűként kipróbálták magukat az utcán, mint Bruce Springsteen vagy Sting és nem mindenki ismerte fel őket. A legnevezetesebb ilyen esetet azonban a kiváló amerikai hegedűművészről, Joshua Bellről jegyezték fel. A Washington Post ötletére 2007. január 12-én inkognitóban muzsikálni kezdett 2 millió dolláros Stradivari hegedűjén a washingtoni L’Enfant Plaza metróállomáson. Bell negyvenöt percig zenélt, ez idő alatt mindössze egy pár állt meg hosszabb időre előtte, egyetlen egy járókelő ismerte őt fel, és alig 33 dollárt „kalapozott össze”. A kísérlet sikerült: bebizonyosodott, hogy az embereknek többet számít a „név”, mint a tehetség.

Kalap Kabát - az év legjobb utcazenésze

Tavaly a velvet.hu hirdetett Kalap Kabát címmel tehetségkutató versenyt, amiben az ország legjobb utcazenészét keresték. A versenyen bárki indulhat, aki rendszeresen szokott utcán zenélni, és még nem befutott zenész, tehát legalább abban a felállásban nem jelent még meg hangzóanyaga, amiben az utcán szokott zenélni. A verseny összesen négy részből állt: az előválogatóból, az országos selejtezőkből, a budapesti elődöntőkből, végül pedig a budapesti döntőből.

A szakmai zsűri szerint a Tükezoo és a Band Of Streets, a közönség szavazatok alapján pedig Szekeres Bálint, flamencogitáros volt a verseny legjobbja.