Rangadók Olaszországban és Angliában

Olaszország

Két rangadót is rendeznek a hétvégén az olasz labdarúgó bajnokságban. A listavezető Juventus a legstílusosabban játszó olasz csapatot, a tabella második helyén álló Laziót fogadja, az Internazionale pedig a San Siróban a Milant látja vendégül. Bár ez utóbbi találkozó a két patinás csapat jelenlegi helyezése alapján nem szolgálna rá a rangadó címre, a milánói derbi még ilyen körülmények között is tömegeket vonz.

A Juve kiváló hangulatban fogadhatja a római alakulatot, hiszen Massimiliano Allegri csapata hét közben 1-0-ra verte a Monacót a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Lazio azonban nem lebecsülendő ellenfél, hiszen sorozatban nyolc bajnoki találkozót nyert meg. Ha Torinóban is győzni tudna Stefano Pioli alakulata, akkor beállítaná a Sven-Göran Eriksson által fémjelzett gárda 1998/99-ben felállított rekordját.

Bár a szezonban többször is felröppent a híre annak, hogy menesztik az AC Milan kispadjáról Pippo Inzaghit, Adriano Galliani, a piros-feketék ügyvezetője csütörtökön kiváló edzőnek nevezte őt. Az egykori lesipuskás csatár nem adta fel a reményt arra, hogy együttese megkaparintsa az ötödik, Európa Liga indulást jelentő helyet, ehhez azonban mindenképpen nyernie kellene az Internazionale ellen. Roberto Mancini csapata formájára a siralmas jelző illik leginkább: egyszer győzött utolsó hat találkozójából.

Olasz bajnokság, 31. forduló: Szombat: Sampdoria–Cesena (18.00 Sportklub), Juventus–Lazio (20.40 Digisport 1). Vasárnap: Sassuolo–Torino (12.25 Digisport 2), AS Roma–Atalanta, Chievo–Udinese, Empoli–Parma, Palermo–Genoa, Cagliari–Napoli (18.00 Sportklub), Inter–AC Milan (20.35 Digisport 2).

Anglia

Nemcsak a szigetországban, hanem világszerte is nagy érdeklődésre tart számot a mai Manchester United–Chelsea rangadó. Bár a londoniak a bajnokság megnyerésének toronymagas esélyesei, hiszen hét ponttal állnak az Arsenal előtt, a MU azonban hatmérkőzéses győzelmi sorozaton van túl, melynek keretében két vállra fektették a Tottenhamot, a Liverpoolt, legutóbb pedig a Manchester Cityt. Úgy tűnik, Louis Van Gaal megtalálta mindenki számára a legmegfelelőbb posztot. A holland tréner félig már a nyári nagybevásárlásra készül. Angol bajnokság, 33. forduló: Szombat: Crystal Palace–West Brom, Everton–Burnley, Leicester–Swansea, Stoke–Southampton (15.55 Digisport 1), Chelsea–Manchester United (18.10 Digisport 1). Vasárnap: Manchester City–West Ham (14.25 Digisport 1), Newcastle–Tottenham.

Szerző
2015.04.18 07:55

Az Esterházy-kincsek két pernek is a főszereplői

Publikálás dátuma
2019.01.20 14:48
A vezekényi tál
Fotó: /
Elperelhetik a magyar államtól az Esterházy-kincseket − írta az Index a Der Kurier értesülése alapján. Az osztrák napilap szerint 260 műtárgy tulajdonjogáért folyik a per, 100 millió euró értékben, és már február 22-én döntés születhet a „fővárosi bíróságon.” Az Esterházy Magánalapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményében állítja, nem szándéka Ausztriába vinni a kincseket. „A magánalapítvány még 2013-ban kezdeményezte, hogy a Tanácsköztársaság által elhurcolt és a kommunista diktatúra idején jogtalanul elvett Fraknói-kincs tulajdonjoga körüli kérdések kerüljenek tisztázásra. Ugyanakkor továbbra is a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt és tartja magát azon vállalásához, a számára kedvező bírósági ítélet után is Magyarországon tartja a kincseket. A magánalapítvány véleménye, a kincsek ne a kevésbé látogatott Fertődön, hanem egy budapesti közgyűjtemény keretein belül kerüljenek bemutatásra” – írták többek között. A közleményből nem derül ki: valójában két per folyik az Esterházy-kincsekért. 2013 novemberében született kormányrendelet arról, hogy ha a magyar állam nem tudja bebizonyítani, egy műtárgy jogosan került a tulajdonába, azt adja vissza – a magánalapítvány még abban az évben benyújtotta restitúciós igényét. Az igényt elutasították, emiatt a közigazgatási bíróságon pereskedik. Egy korábbi miniszterelnöki javaslat nyomán az Iparművészeti Múzeumban őrzött Esterházy-kincsek mintegy hetven darabját 2016-ban szállították a fertődi Esterházy-kastélyba. A magánalapítvány ekkor újabb polgári pert indított a magyar állam, az Iparművészeti és az Eszterháza Központ ellen. Úgy tudjuk, a Fővárosi Törvényszék előtt azt kívánja bizonyítani: a kincsek az ausztriai Fraknó várának tartozékai. Az eddig ismert adatok szerint már a monarchia felbomlásakor, 1918 végén került Budapestre Közép-Európa legjelentősebb barokk főúri kincstára. Egyik híres műtárgya a vezekényi tál: a XVII. századi dísztál Budapest ostromakor a kincsek nagy részével együtt csaknem megsemmisült, Szvetnik Jochim Kossuth-díjas restaurátornak köszönhetően született újjá. A levéltári dokumentumok szerint Esterházy Pál a Fraknóban hagyott ezüstkincseket, illetve a magyar fővárosba hozott műtárgyakat mindig külön kezelte. A gyűjteményt a Tanácsköztársaság idején „köztulajdonba vették”, 1919 végén visszaadták a tulajdonosának. A herceg 1920-ban és 1923-ban is letéti szerződést kötött az Iparművészetivel, a kincseket mint hercegi hitbizományt államosították 1945 után. Az Index és a Der Kurier szerint Fertődön pincében, ládákban tárolják az Esterházy-kincseket. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő múlt év októberében közzétett videóriportjában viszont azt mutatta be: Fertődön jó állapotban, jó körülmények között vannak a műtárgyak. Abban nem kívánt állást foglalni, Fertődön vagy a felújítás alatt álló Iparművészetiben volna-e a helyük.
2019.01.20 14:48

Meghalt az Újpest egykori válogatott játékosa

Publikálás dátuma
2019.01.20 09:59

Fotó: Shutterstock/
Rostás Sándor életének 57. évében hunyt el.
Életének 57. évében elhunyt az Újpest FC egykori válogatott játékosa, a bombagóljairól is ismert Rostás Sándor – közölte a klub a Facebook-oldalán. A korábbi középpályás Rostás Sándor ezüst- és bronzérmet szerzett a bajnokságban a lila-fehér csapattal, valamint egy kupagyőzelmet is magáénak mondhatott. Augusztusban a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy két hónapot kórházban volt. „Kiderült, a súlyos fertőzés mellett akut gyomorfekélyem is van. Lefogytam húsz kilót, az izom eltűnt a combomról, a karomról, és annyi erőm van, mint egy ötéves gyereknek. Nem titkolom, már felkészültem a legrosszabbra” – fogalmazott akkor az egykori válogatott focista. Az újpestiek nyáron véradást is szerveztek neki.
2019.01.20 09:59
Frissítve: 2019.01.20 10:53