Brókerbotrány - MSZP: Matolcsynak távoznia kell

Publikálás dátuma
2015.04.18. 14:25
Matolcsy György FOTÓ: Népszava
Az MSZP szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése is igazolja azt a kritikát, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti tevékenysége nem volt megfelelő, ezért a szocialisták szerint vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet a brókerbotrány miatt.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón ezt azzal összefüggésben közölte, hogy az ÁSZ kedden közzétett jelentésében hiányosságokat tárt fel a pénzpiaci felügyeletet korábban ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésében, egyebek között a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is.

Az MNB 2012 és 2013 közötti működését és gazdálkodását, valamint a PSZÁF 2009 és 2013 közötti működését, tevékenysége MNB-be integrálását értékelő ÁSZ-jelentésről Burány Sándor azt mondta, a számvevőszék éppen az integráció területén állapított meg jogszabályi hiányosságokat.

Az ellenzéki politikus szerint a PSZÁF MNB-be való beolvasztásával nem lett hatékonyabb a pénzügyi felügyelet, sőt a jegybank "asszisztált, falazott" százmilliárdok ellopásához.

A költségvetési bizottság vezetője felhívta arra is a figyelmet, hogy négy hónappal a Quaestor csődje előtt az MNB még megadta az engedélyt a cégnek a kötvénykibocsátások folytatására mintegy 70 milliárd forint értékében. Az a Windisch László írta alá a 2014. november 20-i dokumentumot, aki a felügyeletért felelős alelnöke a nemzeti banknak - mutatott rá.

Burány Sándor kijelentette: a Magyar Nemzeti Bank felelős a kialakult helyzetért, és igaza van Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, aki április elején úgy nyilatkozott, a brókerügyben vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet.
Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, az MNB-nek el kell ismernie a felelősségét, a felelős vezetőknek, élükön Matolcsy György jegybankelnökkel, távozniuk kell, és a jegybanknak be kell szállnia a kárrendezésbe.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője elmondta, a nap folyamán Adolf Hitler-emléktúrát szervez a Betyársereg, amely "a Jobbik politikai szövetségese", és Vona Gábor pártelnök három hónapja azt mondta a szervezet tagjairól, büszke rájuk mint honfitársaira. Közölte, elvárják Vona Gábortól, tegye egyértelművé, támogatják-e a Betyársereget, vagy elhatárolódnak attól, azt a múlt radikális "vadhajtásainak" tekintik-e.

Fidesz: a gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani

A gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani - reagált a Fidesz frakciója Burány Sándor sajtótájékoztatójára.

A Fidesz képviselőcsoportja közleményében azt írta: pénzügyi felügyelet 2013 előtti működéséről szóló számvevőszéki jelentés is megerősíti azt, hogy az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor 2013 októberével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Magyar Nemzeti Bank irányítása alá helyezte és abba beolvasztotta. A korábbi gyenge és szabálytalanul működő pénzügyi felügyelet megtartását akkor is egyedül a szocialisták és a Jobbik akarta - idézte fel a kormánypárt.

A Fidesz szerint a 2013-tól jegybanki irányítással megerősített pénzügyi felügyelet bebizonyította, hogy sokkal hatékonyabban képes észlelni és feltárni a pénzügyi szektor, a brókerpiac szabálytalanságait és azt az évtizedes pénzügyi korrupciót, amely a szocialisták kormányzása idején teljes nyugalomban működhetett.

Emlékeztettek arra is: már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat is, amely a pénzügyi felügyelet további szigorítását és a befektetőpiac rendbetételét segíti elő, hogy soha többé ne történhessen meg az, hogy csaló brókerek évtizedeken át zavartalanul meglophatják az embereket. Hozzátették: bíznak abban, hogy a szocialisták és a Jobbik ezúttal a további szigorítás mellett állnak majd.

Szerző
Frissítve: 2015.04.18. 16:45

Feltételekkel tárgyalna a földtörvényről az MSZP

Szakmai és politikai kifogásai is vannak az MSZP-nek a földvagyonról szóló törvény módosításával szemben - mondta Harangozó Gábor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.

A politikus szerint az a legnagyobb baj a javaslattal, hogy elvenné a föld kezelésének jogát a természetvédelem alapjául szolgáló nemzeti parkoktól. Hangsúlyozta: a természetvédelmi területeknél a legfontosabb elv nem a gazdasági haszonszerzés, hanem a természet megőrzése, ezt a célt szolgálják a nemzeti parkok. Véleménye szerint a természet megőrzéséhez a földalapkezelő szervezetnek sem infrastruktúrája, sem szakmai tudása nincs.

A politikai kifogásukról szólva azt mondta: eddig is az volt a baj a földhasznosítási gyakorlattal, hogy a Fidesz a magyar termőföld hasznosítását kifejezetten politikai célokra is felhasználta. Hozzátette: annak örülnek, hogy sok új földhasználó van, és hibának nevezte, hogy korábban kevés helyi gazdálkodó használhatta a földeket. Ugyanakkor szerinte "az újonnan bérbe adott földeknek jelentős része valamilyen korrupciós cselekedet útján került a hasznosítókhoz".

Harangozó Gábor megismételte: a földvagyonról szóló törvény módosításáról az MSZP csak feltételekkel hajlandó tárgyalni. Benyújtottak egy határozati javaslatot annak érdekében, hogy a nemzeti parkok földjeit ne lehessen más szervezet hasznosításába átadni. Emellett azt is elvárják, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal bevonásával vizsgálják meg az eddigi pályázatokat, és ahol visszaélés merül fel, ott vonják vissza őket és írjanak ki újat helyettük.

A héten Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető felszólította Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, hogy kezdjen az ellenzékkel tárgyalásokat földügyben, miután kedden az Országgyűlés nem fogadta el a földvagyonról szóló törvény kétharmados támogatást igénylő részeit, és ezért elhalasztották a jogszabály zárószavazását.
A Földművelésügyi Minisztérium sajtóirodája kedden közölte: Fazekas Sándor eleget tesz Rogán Antal kérésének.