MSZP: Vona Gábor támogatja a Hitler emléktúrát?

Szombaton délelőtt Adolf Hitler emléktúra indult a Vértesben annak a Betyárseregnek a szervezésében, amely a Jobbik politikai szövetségese. A túrán résztvevők az egyes állomásokon Hitler idézeteket olvastak fel - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Az MSZP szerint Vona Gábornak, a Jobbik elnökének színt kell vallania: kinek hazudik? Szélsőséges párttársainak, vagy a magyar szavazóknak? Melyik az igazi Jobbik? Az, amelyik próbál elfogadható arcot mutatni? Vagy az az igazi Jobbik, amelyik egy népirtó tömeggyilkos nevével túrát szervez?

Vona Gábor, a Jobbik elnöke három hónapja azt üzente a Hitlert dicsőítő Betyárseregnek: büszke rájuk, mint harcostársaira. A szélsőséges szervezet mellett áll Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke is, aki kijelentette: támogatja a Betyársereg tevékenységét.

Vona Gábor az Adolf Hitler emléktúrára is büszke?

A magyar választók még ma választ várnak erre Vona Gábortól, bízva abban, hogy a Jobbik elnöke nem a sunyi hallgatást választja, amely csak a gyávák menedéke.

Budai Bernadett
szóvivő

Szerző

Olasz Anna második a világkupa 3. versenyén

Remekül kezdte az idényt Olasz Anna: az Egyesült Államokban tanuló sportoló második lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának új-kaledóniai állomásán, Noumeában.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a levegő és a víz hőmérséklete ideális volt, de a Franciaországhoz tartozó Csendes-óceániai szigetek mellett elég komoly szélben kellett úszniuk a vk-sorozat harmadik állomásán rajthoz állóknak, így olykor kétméteres hullámokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.

Öt kilométer után kettészakadt a mezőny, Olasz az élcsoportban tempózott és végül csupán Aurélie Muller tudta megelőzni, aki régóta a legjobb franciának számít nemzetközi szinten. Kettejük között 27 másodperc volt a különbség, Olasz 2:09:45 óra alatt teljesítette a 10 km-es távot.

"Ez szörnyen nehéz volt, még életemben nem úsztam ilyen nehéz pályán. Mindenesetre alig várom, hogy szombaton is úszhassak a francia nyílt bajnokság öt kilométeres számában, mert akármilyen nehéz ilyen körülmények között úszni, nagyon fontos tapasztalatszerzés szempontjából" - értékelt a magyar úszó.

Szerző

Brókerbotrány - MSZP: Matolcsynak távoznia kell

Publikálás dátuma
2015.04.18. 14:25
Matolcsy György FOTÓ: Népszava
Az MSZP szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése is igazolja azt a kritikát, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti tevékenysége nem volt megfelelő, ezért a szocialisták szerint vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet a brókerbotrány miatt.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón ezt azzal összefüggésben közölte, hogy az ÁSZ kedden közzétett jelentésében hiányosságokat tárt fel a pénzpiaci felügyeletet korábban ellátó Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésében, egyebek között a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti eljárásokban is.

Az MNB 2012 és 2013 közötti működését és gazdálkodását, valamint a PSZÁF 2009 és 2013 közötti működését, tevékenysége MNB-be integrálását értékelő ÁSZ-jelentésről Burány Sándor azt mondta, a számvevőszék éppen az integráció területén állapított meg jogszabályi hiányosságokat.

Az ellenzéki politikus szerint a PSZÁF MNB-be való beolvasztásával nem lett hatékonyabb a pénzügyi felügyelet, sőt a jegybank "asszisztált, falazott" százmilliárdok ellopásához.

A költségvetési bizottság vezetője felhívta arra is a figyelmet, hogy négy hónappal a Quaestor csődje előtt az MNB még megadta az engedélyt a cégnek a kötvénykibocsátások folytatására mintegy 70 milliárd forint értékében. Az a Windisch László írta alá a 2014. november 20-i dokumentumot, aki a felügyeletért felelős alelnöke a nemzeti banknak - mutatott rá.

Burány Sándor kijelentette: a Magyar Nemzeti Bank felelős a kialakult helyzetért, és igaza van Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek, aki április elején úgy nyilatkozott, a brókerügyben vizsgálni kell a pénzügyi felügyeletet.
Az MSZP-s politikus hangsúlyozta, az MNB-nek el kell ismernie a felelősségét, a felelős vezetőknek, élükön Matolcsy György jegybankelnökkel, távozniuk kell, és a jegybanknak be kell szállnia a kárrendezésbe.

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője elmondta, a nap folyamán Adolf Hitler-emléktúrát szervez a Betyársereg, amely "a Jobbik politikai szövetségese", és Vona Gábor pártelnök három hónapja azt mondta a szervezet tagjairól, büszke rájuk mint honfitársaira. Közölte, elvárják Vona Gábortól, tegye egyértelművé, támogatják-e a Betyársereget, vagy elhatárolódnak attól, azt a múlt radikális "vadhajtásainak" tekintik-e.

Fidesz: a gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani

A gyenge pénzügyi felügyeletet a szocialisták akarták megtartani - reagált a Fidesz frakciója Burány Sándor sajtótájékoztatójára.

A Fidesz képviselőcsoportja közleményében azt írta: pénzügyi felügyelet 2013 előtti működéséről szóló számvevőszéki jelentés is megerősíti azt, hogy az Országgyűlés jó döntést hozott, amikor 2013 októberével a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) a Magyar Nemzeti Bank irányítása alá helyezte és abba beolvasztotta. A korábbi gyenge és szabálytalanul működő pénzügyi felügyelet megtartását akkor is egyedül a szocialisták és a Jobbik akarta - idézte fel a kormánypárt.

A Fidesz szerint a 2013-tól jegybanki irányítással megerősített pénzügyi felügyelet bebizonyította, hogy sokkal hatékonyabban képes észlelni és feltárni a pénzügyi szektor, a brókerpiac szabálytalanságait és azt az évtizedes pénzügyi korrupciót, amely a szocialisták kormányzása idején teljes nyugalomban működhetett.

Emlékeztettek arra is: már az Országgyűlés előtt van az a törvényjavaslat is, amely a pénzügyi felügyelet további szigorítását és a befektetőpiac rendbetételét segíti elő, hogy soha többé ne történhessen meg az, hogy csaló brókerek évtizedeken át zavartalanul meglophatják az embereket. Hozzátették: bíznak abban, hogy a szocialisták és a Jobbik ezúttal a további szigorítás mellett állnak majd.

Szerző
Frissítve: 2015.04.18. 16:45