Látogatás a selypi halálgyárban

Hiába ígérte meg a kormány, hiába végzett méréseket a környezetvédelmi hatóság, Lőrinci és Zagyvaszántó között még mindig szabadon látogatható a tavalyelőtt lerombolt eternitgyár, amely a környéken több száz ember halálát okozta a mérgező azbeszt miatt. A helyi vezetők már számtalanszor próbáltak segítséget kérni, mindenki a kormányzat intézkedésére vár. A késlekedés mögött talán még az is megbújhat, hogy az azbesztmentesítés, az emberi életek megmentése a "gazdaságilag nem megtérülő" befektetések közé tartozik.

Onnan tudtuk, hogy már közel járunk, hogy hirtelen nagyon kátyús lett az út. Lőrinci alig egy órányi autóútra van a fővárostól, Heves megye nyugati részén, az autópályáról letérve mégis úgy tűnik, mintha egy másik országba csöppentünk volna. Az út mindkét oldalán végtelen, szürke szántók, melyek egyeduralmát hirtelen egy aprócska vendéglő töri meg. A neve stílusosan: Oázis.

Rejtély, hogyan került a területre 50-es évekbeli táppénzes papír, amikor a gyár a 70-es években épült

- Na, ennek az előző tulaját is a rák vitte el - meséli alkalmi idegenvezetőnk, Varga József. A 48 éves férfi gyermekkora óta él a Lőrincivel már-már egybenőtt Zagyvaszántón, nem egészen egy kilométerre az eternitgyártól. Korábban egy kocsmája és egy vegyesboltja is volt a környéken, ma már csak a kocsma van meg, de a munkát napról napra nehezebben bírja, két alkalmazott segít neki. Másfél éve derült ki: mellhártyadaganata van, bizonyítottan az azbeszt miatt. Amikor az orvosok észrevették, a tumor már akkorára nőtt a tüdején, hogy operálni sem lehetett. - Későn jöttek a tünetek is.

A körzeti orvos először azt mondta, epekövem van. Mátraházán, a klinikán mondták később, hogy az epe nem is ott van, ahol a fájdalmat érzem - mondja nevetve József. Nevetése korántsem őszinte; az orvosok még néhány hónapot jósolnak neki. Rendszeresen jár kemoterápiára, épp érkezésünk előtt egy nappal volt a legutóbbin. Ennek ellenére vállalta a találkozót, mint mondta, "kell a mozgás". - Nem akarok egész nap feküdni. Néhány házzal arrébb lakott egy asszony, azt is az azbeszt betegítette meg. Egyik nap lefeküdt, már nem is kelt fel többet.

A Népszava éppen egy éve számolt be először a selypi azbesztszennyezésről. A Lőrinci és Zagyvaszántó közötti Selyp nevű városrészen állt egykor az Eternit Vállalat 1971-ben épült cementgyára, ahol egészen 2004-ig készítettek azbeszttartalmú termékeket. A helyeik szerint a gyár évtizedeken keresztül szennyezte a környéket, a termelési hulladékokat szakszerűtlenül kezelték. Igaz, 30-40 éve még senki sem tudta, hogy az azbeszt erősen rákkeltő hatású.

A gyár a rendszerváltást követően magánkézbe került, működésének 2004-ben vetettek véget, az EU ugyanis ekkor tiltotta be az azbesztet tartalmazó termékek gyártását. Az azbesztmentesítés az üzem legutóbbi tulajdonosára, a Selyp Invest Kft-re hárult. A cég az épületek bontásánál nem vette figyelembe a biztonsági előírásokat, a gyárat tulajdonképpen szétrobbantották, a környéket pedig több centi vastagon lepte be a mérgező azbesztet is tartalmazó cementpor.

Az eternit 2001 óta már nem tartalmaz egészségkárosító azbesztet, de ez aligha vigasztalja az itt élőketFOTÓK: TÓTH GERGŐ

Miközben a gyár romjaihoz igyekszünk, József szinte másodpercenként jelez: ebben és abban a házban is az azbeszt egy-egy áldozata lakott. Az elmúlt években nagyon sokan meghaltak annak ellenére, hogy az azbeszt okozta mellhártyadaganat ritka betegség, melynek lappangási ideje 20, akár 30 év is lehet. A legutóbbi mérések szerint Lőrinciben a lakosság halálozási aránya az országos átlag harmincszorosa. - Mindig előkerül valaki. Legutóbb egy 38 éves férfiról derült ki, hogy daganat van a tüdején. A temető is tele van azbesztes halottakkal - mondja József, miközben egy jókedvű óvodáscsoport mellett haladunk el. Az ovi a gyárromoktól néhány száz méterre található, de van a közelben focipálya, játszótér és egy idősek otthona is.

A környezetvédelmi hatóság még tavaly nyár elején megígérte, hogy megteszi a szükséges óvintézkedéseket, a hegyekben álló, mérgező törmelékeket az elszállításig letakarják, hogy az azbesztszilánkokat tartalmazó port addig se fújja a szél szerteszét a környéken. Óvintézkedés azóta sem történt, a gyár területére bárki, bármikor bemehet. Ezt tesszük mi is. József egykedvűen rugdossa odébb a kavicsokat, sokadszorra jár itt, nem minket vezet körbe először.

Az országos média akkor látta meg selypen a "sztorit", amikor kiderült: a betegek közül kilencen beperelték az államot (amikor megbetegedtek, a gyár még állami tulajdonban volt - szerk.). A pereskedés tavaly nyáron kezdődött, az ügyben a bíróság teszetoszasága miatt még nem történt érdemi előrelépés. A kilenc felperesből ma csak öten élnek. József is közéjük tartozik. - Sokszor megkapom, hogy csak szerepelni akarok. Pedig nagyon nem vágytam erre. Abban bízunk, hogy ha minél többen értesülnek az itteni helyzetről, végül csak történik valami - mondja idegenvezetőnk egy több méter magas törmelékhalom árnyékában.

Alig múlt el dél, Lőrinci és Zagyvaszántó is csendes. A szépen felújított parkban két asszony biciklizik, nevetgélnek valamin. Nem sokkal messzebb új parkoló épül, az egyik mellékutcában egy fiatal fiúcska labdázik magányosan. - Nem félnek itt élni az emberek? - kérdezem Józsefet, aki csak a vállát vonogatja. - Belenyugodtak - mondja -, meg hát mégis, mit tegyenek? Ide születtek, itt éltek egész életükben. Nem élhetnek rettegésben minden nap. Az államnak kellene cselekednie valamit, de csak ígérgetések vannak.

A kormány tavaly decemberben döntött a gyárterület rekultivációjáról: a hírek szerint 1,3 milliárd forintot különítettek el a veszélyes hulladékok elszállítására, a szennyezett talajt pedig tíz centiméteres mélységig kicserélnék. - Mit akarnak itt tíz centiméterrel, amikor a föld több méteres mélységig szennyezett lehet? - teszi fel a kérdést József, aki szerint a helyi vezetés arról beszél, hogy a területet egy az egyben le kellene betonozni.

Lőrinci sportközpontot, Zagyvaszántó pedig egy kápolnát építene a területre. - Egy kápolna méltó megemlékezés lehetne a falubelieknek, s azoknak a családoknak, akiknek szerettei az azbeszt miatt haltak meg - erről már Fekete László, Zagyvaszántó polgármestere tájékoztatott.

A kápolnáról - amit, mivel az nem önkormányzati tulajdon, nem a gyár területén, hanem mellette építenének - már látványtervek is készültek, a megvalósításhoz szükséges forrásokat azonban még keresik. - Egyelőre az lenne a legfontosabb, hogy a több tonnányi mérgező hulladékot elszállítsák innen, ami lelki megnyugvást jelentene az itt lakóknak. Ez azonban hatósági ügy. Biztatnak minket, ígérgetnek, de azt még én sem tudom, mikor történik már végre valami.

És ez mindannyiunk számára nagyon kellemetlen - mondta a polgármester, aki szerint, bár nem látszik az embereken, mégis van bennük egy kis félelem. - Sajnos a több tíz éves lappangási idő miatt nem lehet tudni, ki van megfertőzve és ki nem. Csak ott motoszkál az emberben, ha mondjuk elkap egy tüdőgyulladást, hogy ez vajon nem "az" lehet-e. Mi megpróbálunk minél többet költeni a prevencióra, szombaton is lesz egy egészségnap. A megoldáshoz azonban kormányzati, hatósági akarat kellene.

A gyárlátogatás után hazavisszük Józsefet, azt mondja, elfáradt, talán ledől egy kicsit. Ügyének tárgyalása - súlyos egészségi állapotára tekintettel hiába rendeltek el gyorsított eljárást - csak június elején lesz a Fővárosi Törvényszéken. Reméli, hogy addig még "kihúzza" valahogy, szedi is a sok vitamint és "csodateát". Megígérem, hogy legközelebb ott találkozunk.