Varga Mihály;Vadai Ágnes;brókerbotrány;Kun-Mediátor;

2015-04-21 13:43:00

Brókerbotrány: Varga a baloldalra kenné a Kun-Mediátor ügyét

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondása szerint nem tudott a Kun-Mediátor Kft. illegális befektetői tevékenységéről, és soha semmi befektetése vagy megtakarítása nem volt a cégnél. A tárcavezető erről a Karcag TV-nek beszélt, az interjú a tévé honlápján is megtalálható.

Varga Mihályt - aki 1998-tól 2014-ig a terület egyéni országgyűlési képviselője volt - azzal kapcsolatban kérdezték hétfőn, hogy a karcagi születésű Vadai Ágnes, a DK alelnöke pénteken felszólította, nyilatkozzon arról: ajánlotta-e másoknak a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. szolgáltatásait és neki magának volt-e ott befektetése.

A tárcavezető kijelentette: nem tudott arról, hogy befektetéseket lehet eszközölni a Kun-Mediátornál, nem tudott a cég illegális tevékenyégéről, és soha semmi befektetése vagy megtakarítása nem volt ott. Hozzátette, érdemes megnézni, hogy Vadai Ágnes és "jeles szocialista politikusok" hol tartották karcagi rendezvényeiket: elsősorban abban az épületben, ahol a Kun-Mediátor szintén üzemeltet hotelt és éttermet. Azt mondta: aki jártas Karcagon, "az nagyon jól tudta, hogy kik segítették Vadai Ágnes korábbi kampányait", de "azt is lehet tudni, hogy ez a csoport nemcsak politikai, hanem vélhetően más jellegű támogatást" is adott a képviselőnek. Ugyanakkor megjegyezte: erről nincs konkrét információja.

Varga Mihály a cég ügyvezetőjére utalva azt mondta: nehezen tudja elképzelni, hogy csak egyvalaki tudott az ügyről. "Mi, karcagiak azért nagyon jól tudjuk, hogy milyen személyi összefüggések vannak Dobrai Sándorné mögött, mellett, tehát nem kell nagyon találgatni, hogy kik azok, akik esetleg még segíthették a tevékenységét" - mondta.

A miniszter megjegyezte: árulkodónak tartja, hogy olyan ügyvédek jelentek meg hirtelen, akik "valamilyen politikai szervezethez köthetők vagy kötődnek áttételesen", két irányból, egyrészt szélsőjobbról, másrészt a baloldalról. Emiatt óvatosságra intette a károsultakat azzal kapcsolatban, hogy kit bíznak meg a jogi képviseletükkel. Az ügy további menetéről Varga Mihály azt mondta: meg kell várni a rendőrségi és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által folytatott felügyeleti vizsgálat végét. Az utóbbi lezárultával derül ki, hogy az a vagyon, ami rendelkezésre áll a károsultak kifizetésére, elegendő-e - mondta.

A Fidesz Vadaira hárítana

Balla György, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: "a milliárdokat elsíboló" Kun-Mediátor fővárosi székhelye "a közismerten MSZP-s, DK-s", Vadai Ágnessel jó kapcsolatokat ápoló Szeivolt István, az Épkar Zrt. vezérigazgatója tulajdonában lévő ingatlanba van bejegyezve. A korábban Szeivolt István által működtetett karcagi Fehér Holló étterem - folytatta - "a kedvenc találkozási helye volt" baloldali politikusoknak, ma pedig "a Kun-Mediátor tulajdonosaival közvetlen rokoni kapcsolatban álló hölgyek" - mások mellett a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. ügyvezetőjének, Dobrai Sándornénak az idősebbik lánya - működtetik a vendéglátóhelyet. 

A kormánypárti képviselő megjegyezte: a Kun-Mediátor-ügy kirobbanásakor, amikor kiderült, hogy a betétesek vélhetően nem kapják vissza pénzüket, nem a cég székhelye előtt gyűltek össze a felháborodott emberek, hanem az említett vendéglátóhely előtt. A Fidesz ezek után azt szeretné tudni a DK-s Vadai Ágnestől, tartja-e még a korábban baráti kapcsolatát Szeivolt Istvánnal, beszéltek-e egymással a Kun-Mediátor-ügy kirobbanása után, és ha igen, mit hallott Szeivolttól - tette fel kérdéseit Balla György.

A megyei rendőrkapitányság április 14-én tette közzé, hogy sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozást indítottak, miután egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél - közölték. A cég ügyvezetője, Dobrai Sándorné csütörtökön felkerült a rendőrség nyilvános körözési listájára. A társaság a cégbejegyzésben utazási irodaként szerepel, de pénzügyi szolgáltatással is foglalkozott. Április 15-én az MNB mint felügyeleti hatóság azt közölte, hogy jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indít a kft.-nél. A nemzetgazdasági miniszter szintén aznap kezdeményezett vizsgálatot a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál a cég utazásszervezési tevékenységével kapcsolatban. A hivatal április 17-én közölte, hogy visszavonta a cég utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét, és az utazási vállalkozást törölte a hatósági nyilvántartásából.

A Kun-Mediátor több károsultját képviselő ügyvéd, Dobrossy István korábban azt mondta: 5 és 20 milliárd forint között lehet a kár, attól függően, hogy végül hányan tesznek feljelentést, hányan jelentenek be hitelezői igényt az illegális pénzügyi tevékenységet végző cég ellen.