oktatás;szegregáció;roma gyerekek;

2015-04-24 03:18:00

Nyomorban maradni, Isten áldásával

Isteni csoda! - így kommentálta szerdán Kruppa Tamás görög katolikus püspöki helynök a Kúria azon döntését, melynek értelmében továbbra is működtethető Nyíregyházán a roma gyerekeket szegregáltan oktató Huszár-telepi iskola. Az intézmény fenntartói ellen az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány indított pert, majd a bíróság első és másodfokon is kimondta: az iskolában jogellenesen, szegregálva oktatják a gyerekeket. Mindezt a kormány és az egyház is másként látja, szerintük az épület falain belül "szeretetteljes felzárkóztatás" folyik, úgy vélik, az integrációhoz a szegregáción keresztül vezet az út.

Máig nem tudni, miféle mennyei sugallat vezette rá őket erre a hamis gondolatra. A földi világban szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy ezek a gyerekek így kitörjenek a gettóból, a nyomorból, egyetemre mehessenek, megkapaszkodhassanak a munkaerőpiacon. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy az egyház szánt szándékkal rosszat akar, s ők maguk is gyakran hangoztatták, hogy szeretik ezeket a gyerekeket és minőségi oktatást biztosítanak nekik. Hallhattuk, hogy azok a szülők, akik gyermekeiket a Huszár-telepi iskolába íratják, önszántukból cselekednek, senki nem kényszeríti őket. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ez nincs így; aggódni a hosszú távú következmények, és amiatt kell, hogy a törvény - mint látjuk - nem mindenkire vonatkozik.

A Kúria szerdai döntése éppen ezért is okozott nagy meglepetést: a szabad vallásgyakorlásra hivatkozva Magyarországon megengedhető a szegregáció, szembemenve a magyarországi törvényekkel, uniós alapértékekkel, azon belül az általunk is aláírt Európai Roma Keretstratégiával. Eddig még nem született olyan tanulmány, amely bizonyítja, hogy a szegregált oktatás egyházi körülmények között jó útra vezet. Nagyon úgy tűnik, hogy Magyarországon jelenleg sem kormányzati, sem pedig egyházi szándék nincs a romák helyzetének javítására, a tüneti kezelésekkel pedig tovább rontanak a helyzeten.