egészségügy;tiltakozás;fekete;nővérek;

2015-04-25 07:04:00

A fekete a remény színe az egészségügyben

Nem tudni, otthon ebédel-e Áder János, de ha igen, a tálaláshoz az elnöki rezidenciához vonuló ápolók és más egészségügyi dolgozók figyelemfelhívó akcióját nyomatékosító mentős szirénaszó adja ma a kíséretet. Az ágazatban működő szakmai- és szakszervezetek szinte egyöntetűen támogatják a Fekete Hétvége néven egy hete elindított kezdeményezést és az ehhez kapcsolódó szombati sétát, amelyre délelőtt 10-re várják a szimpatizánsokat a Normafához.

A biztonságosabb betegellátás megteremtését, az ágazatban dolgozók béremelését és ennek hatására a tömeges elvándorlás megállítását és visszafordítását, az ápolás körülményeinek javítását szeretnénk elérni – hangsúlyozta lapunknak Kiss László, a nővérek által elindított akció egyik legfőbb támogatója, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. A múlt szombaton hétvégi figyelemfelhívó megmozdulásként indult akciót ezen a héten péntekre is ki kellett terjeszteni, mert nem akartak kimaradni belőle az alapellátásban dolgozók sem.

A szakszervezeti vezető szerint már alig van olyan ellátó intézmény az országban, ahonnan ne kaptak volna támogató beírást vagy fekete ruhás fényképet, Facebook-oldalukon pedig sorakoznak a csatlakozó szervezetek beírásai is. Nem lázadás ez, a betegeket egyetlen percre sem hagyjuk cserben, de a döntéshozóknak és a közvéleménynek is látni kell, hogy mekkora a baj – érvelt Kiss László. Az egészségügyi tiltakozó akciók csúcspontjának a május 12-re tervezett demonstrációt szánják, amikor a Clark Ádám térről a tervek szerint a parlament elé vonul a tömeg. Arra a megmozdulásra az egész országból várják az ápolókat, szakdolgozókat és orvosokat.

Közben a Kórházszövetség tagjai Debrecenben, az alapellátást végző kollégáik pedig Zalában tanácskoztak. Előbbi konferencián Zombor Gábor egészségügyi államtitkár bejelentette, az állam kötelezettséget vállal, hogy onkológiai betegség gyanúja esetén mindenki 14 napon belül diagnosztikai vizsgálathoz jut. A bérekről és munkakörülményekről ágazati érdekegyeztetést indít a kormány, de egyben sürgetik az intézményeken belül is hasonló tárgyalások lefolytatását.