Nepáli földrendés - Meghalt a Google egyik vezetője is

A lavina sújtotta Mount Everest-i alaptábornál legkevesebb 17 hegymászó halt meg a szombati nepáli földrengés következtében - írja a vs.hu. Az MTI információi szerint jól van a Nepálban tartózkodó négy romániai hegymászó, köztük az aradi Török Zsolt.

A lavina a Mount Kumoriról, egy a Mount Everesthez közeli hegyről indult el szombaton, és az Everesten maga alá temette az alaptábor egy részét. Eddig hivatalosan 17 halálos áldozatról és 61 sérültről tudnak, de arról még becslések sincsenek hogy hány ember tűnt el. A halálos áldozatok között van a 33 éves amerikai Dan Fredinburg, a Google egyik vezetője, a brit expedícióvezető, Dan Mazur pedig Twitter-üzenetében 13 áldozatról írt vasárnap reggel.

A hegyen körülbelül 700 hegymászó tartózkodik, közülük mintegy 300-an lehetnek az alaptáborban. A nepáli hatóságok szerint az a 100 hegymászó, akik az 1-es és a 2-es táborban voltak, amikor a földrengés történt, biztonságban vannak, de az alaptáborba visszavezető utat tönkretette a lavina.

forrás: vs.hu

A román külügyminisztérium szombat esti közleménye szerint jól van a Nepálban tartózkodó négy romániai hegymászó, köztük az aradi Török Zsolt, akik a Mount Everest oldalán voltak a szombati földrengés és az általa előidézett lavinák idején - adja hírül az MTI. A minisztérium hat romániai turistáról is tud még, akik Nepálban tartózkodnak; a közlemény szerint valamennyien jól vannak.

Szerző

Nepáli földrengés - Indulnak haza a magyar turisták

A tervek szerint vasárnap indul haza Nepálból az a magyar turistacsoport, amely a földrengés idején az országban tartózkodott. Tóth Zsigmond, a turistacsoport vezetője vasárnap reggel közölte: egész éjszaka fent voltak, mindenki jól van. Valószínűleg még ma el tudják hagyni Nepált, és Isztambulon keresztül utaznak Magyarországra.

Narayan Prasada Bhandari nepáli utazási tanácsadó azt mondta: ő négy magyart utaztat az országban, valamennyien jól vannak. Korábban Vajda Andrea újdelhi vezető magyar konzul az M1 aktuális csatornán azt mondta: az újdelhi magyar nagykövetséggel kapcsolatba lépett a katmandui magyar tiszteletbeli konzul egy munkatársa, akit megkértek, hogy próbálja meg elérni azokat a magyarokat, akiknek a nepáli tartózkodásáról a magyar külképviselet tud.

A 15 fős magyar turistacsoporton kívül a konzulátus további egy magyar állampolgárról tud, aki Nepálban volt szombaton, illetve öt olyan személyről, akik huzamosabban az országban tartózkodnak, de róluk egyelőre nincsenek friss információik - közölte Vajda Andrea. Megemlítette azt is, hogy Nepálba évente 350-450 magyar turista érkezik.

Szerző

Tóásó Elődöt kimenekítették Bolíviából

Kimenekítette Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot Bolíviából a Baptista Szeretetszolgálat a Külgazdasági és Külügyminisztérium technikai segítségével - közölte a szeretetszolgálat vasárnap reggel az MTI-vel.

A közlemény szerint a kimenekítés közép-európai idő szerint péntek délután történt a 4650 méter magasságban lévő Chungara közúti határátkelőhelyen, miután a La Paz-i kormány több mint két hónappal a szabadlábra helyezése után sem adta vissza a magyar férfi útlevelét, és a vádalkuban megkötött egyezség több pontját sem tartották be.

A tájékoztatás szerint Tóásóék nem érezték biztonságban az életüket Bolíviában, ezért kértek segítséget Magyarországról. A Baptista Szeretetszolgálat közleménye szerint Tóásó Előd várhatóan hétfőn kora délután érkezik Budapestre.

Tóásó Előd és társai ügye 2009 áprilisában pattant ki Bolíviában, miután kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terroristasejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült, és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, Tóásót és Tadicot, mindkettőjüket az ügy további 37 vádlottjának nagy részével együtt vizsgálati fogságban tartották.

Tóásót és Mario Tadicot ez év február 20-án fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év és tíz hónapi szabadságvesztésre ítélték. Az ítélet vádalku és a vádlottak által kért rövidített eljárás keretében született. Mivel mind Tóásó, mind Tadic csaknem hat éve őrizetben volt, büntetésüket már letöltötték.

Szerző