Veszprém: hetedszer lett zsinórban győztes

A Magyar Kupában sorozatban negyedszer jött össze a Veszprém-Szeged döntő. A Veszprém a 2008-as finálé óta nem kapott ki. Akkor éppen a Szeged kaparintotta meg előle a kupát. Ezúttal sem szakadt meg a Veszprém sikersorozata, ugyanis tegnap négy góllal verte a Tisza-partiakat a fináléban. A Veszprém sorozatban hetedik, összességében pedig 24. hazai kupadiadalát aratta.

A Bajnokok Ligájában is a négyes döntőbe jutott Veszprém az első félidő közepére négygólos előnyt harcolt ki (9-5), amit a szegediek Juan Carlos Pastor időkérését követően kiegyenlítettek, és a szünetre a nagy esélyes veszprémiek egytalálatnyi előnnyel mehettek az öltözőbe (12-11). A második félidő elején pár percig tartotta még a lépést a Veszprémmel a Szeged, aztán fokozatosan elhúzott Carlos Ortega csapata, a 48. percben már hét góllal vezetett (22-15). Innen pedig nem volt visszaút a szegediek számára.

A bronzérmet a Mezőkövesd gárdája szerezte meg, amely az NBI/B listavezetője, a Vác legyőzésével a klub eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Eredmények
Bomba Magyar Kupa négyes döntő
Elődöntők
MOL-Pick Szeged - Vác (NB I/B) 34-25 (21-14)
MKB-MVM Veszprém - Mezőkövesd 28-23 (16-8)
Bronzmérkőzés
Mezőkövesd-Vác 30-21
Döntő
MKB-MVM Veszprém - MOL-Pick Szeged 26-22



Szerző

Most Krakkó a hokibravúr fővárosa

Publikálás dátuma
2015.04.27. 07:54
A remek magyar szurkolók szinte hazai pályát teremtettek a válogatott számára FOTÓK: MUDRA JÓZSEF (MJSZ)
Óriási diadalt aratott a magyar férfi jégkorong-válogatott szombat este Krakkóban, a divízió I/A-s világbajnokság feljutásról döntő zárómérkőzésén, a házigazdák ellen. A mieink 2-1-re nyertek, ez pedig azt jelenti, hogy 2009 után jövőre Oroszországban ismét a legjobbak ellen mérethetik meg magukat.

Bár az előzetes hírekkel ellentétben nem telt meg a krakkói Tauron Aréna, a 12 632 néző így is fantasztikus hangulatot varázsolt a kazahok melletti másik feljutó helyről döntő magyar-lengyel találkozóra, a divízió I/A-s vb zárómérkőzésére. A kérdés az volt, hogy a házigazda lengyelek 2002 után, vagy a magyarok 2009 után jövőre ismét a világelitben léphetnek-e jégre. A mieinknek ehhez a sikerhez elég volt egy hosszabbításos vereség is.

Most még az öröm a főszereplő, de rövidesen jöhet a világelit

Most még az öröm a főszereplő, de rövidesen jöhet a világelit

Ennek ellenére nem úgy zajlott a találkozó, mintha Rich Chernomaz legényei a minimumra törekednének. Bár az első harmad nem hozott gólt, de a 14:8-as kapura lövési arány a javunkra jól mutatta, hogy azért a magyarok domináltak. A második húsz perc sem hozott sok változást. A 24. percben először a magyar együttes játszhatott emberelőnyben, de nem sikerült élni a lehetőséggel. Jó tíz perccel később a hazaiak is első emberfóros perceiket tölthették a jégen, de Kiss Dániel két perces büntetését nekik sem sikerült gólra váltaniuk. Sőt, a hátrány ellenére a mieink majdnem a kiállítás felét a támadó harmadban töltötték.

A zárófelvonás előtt 0-0-ra álltak a felek, de érződött, hogy nüanszokon múlhat a feljutás. Szerencsére a majd 4000 fős magyar publikum és a képernyők előtt szorító társaik nagy örömére, a 42. percben megtört a jég és Frank Banham lövése után Hári János vágta be a korongot a hálóba. Négy perccel a vége előtt a lengyelek lehozták a kapusukat, aminek alig egy perccel később meg is lett az eredménye, mert Mateusz Bryk lőtt hatalmas gólt, bár a magyar kapus, Rajna Miklós semmit nem látott, mert egy lengyel játékos takarta előtte a kilátást.

Az utolsó három percre még jobban felpörgött a játék. A hazaiak már mindent egy lapra tettek fel. Végül pár másodperccel a dudaszó előtt Szirányi Bence tette fel az i-re a pontot és szerzett üres kapus gólt és megnyerte a magyaroknak a találkozót 2-1-re, ezzel kétség sem férhet ahhoz, hogy megérdemelték a feljutást a fiúk. Magyarország 2009 után jövőre, Oroszországban története során másodszor, próbálhat szerencsét a világ legjobbjai ellen! A válogatottat ismét egy kanadai származású tréner juttatta a világelitbe, Rich Chernomaz révén.

„Büszke vagyok a fiúkra, mindent a megbeszéltek szerint végeztek. Ez nem csak a vb-re vonatkozik, már a számukra kiküldött elméleti anyagot is remekül elsajátították, aztán a jégen, edzésen és meccseken is minden feladatnál keményen harcoltak. Érezhető volt, hogy mindenki küzd, hogy bekerülhessen a keretbe. A vb-n pedig bebizonyították, hogy ott a helyük a legjobbak között” – dicsérte övéit a szövetségi kapitány.

A magyar szövetség elnöke, Németh Miklós is csak kereste a szavakat a történelmi diadal után. „Ez volt minden idők legerősebb divízió I/A-s vb-je, és ebben a mezőnyben tudtuk kiharcolni a feljutást. Óriási ajándék ez a magyar hokinak és sportnak” – mondta az elnök.

Természetesen óriási ajándék a szurkolóknak is ez a siker, akik tegnap délután 5 óra után fogadták ünnepélyes keretek között a Városligeti Műjégpályán a bravúros eredményt elérő csapatot és szakmai stábot. A válogatott nem sokat pihenhetett, hiszen kora reggel kerültek ágyba Krakkóban, pár óra pihenés után pedig délelőtt már indultak is haza. Bár gyanítjuk annyira nem bánják ezt a fáradtságot...

Győztes szavak...

Vas Márton, a válogatott csapatkapitánya: „Volt egy közös álmunk, egy cél lebegett előttünk, és mindenki ennek szellemében dolgozta végig az edzőtábort, játszotta végig a felkészülési és a vb-meccseket.”

Rajna Miklós, a válogatott kapusa: „A védekezésünk nagyon feljavult az elmúlt évekhez képest, ez az alapja a sikernek. Reméltem, hogy teljesítményemmel tudok segíteni. A kazah meccset leszámítva mindenkinél jobbak voltunk.”

Frank Banham, a válogatott honosított játékosa: „Kisfiúként volt egy álmom, hogy eljussak az NHL-be, ez sikerült. Most pedig végtelenül boldog vagyok, hogy egy olyan válogatott fogadott a sorai közé, amely jövőre az A csoportban szerepelhet”

Divízió I/A vb, Krakkó
Az utolsó forduló eredményei:
Lengyelország–Magyarország 1-2
Kazahsztán–Olaszország 3-0
Japán–Ukrajna 3-1
A végeredmény: 1. Kazahsztán 15 pont, 2. Magyarország 12, 3. Lengyelország 6, 4. Japán 6, 5. Olaszország 5, 6. Ukrajna 1.
Az első két helyezett feljutott a világelitbe, míg az utolsó jövőre a divízió I/B-s vb-n szerepelhet.



Szerző

Klicsko a legjobb

Publikálás dátuma
2015.04.27. 07:53
Wlagyimir Klicsko Fotó: Al Bello/Bongarts/Getty Images
Nem hozott nagy meglepetést a nehézsúly ukrán uralkodójának vasárnap hajnali címmérkőzése. Azért a szokatlan időpont, mert Vlagyimir Klicsko hét esztendő után kimozdult Európából, és házhoz, egész pontosan New Yorkig ment a WBA, WBO, IBF és az IBO világbajnoka, hogy összecsapjon az amerikai Bryant Jenningsszel.

Sokan úgy vélekedtek, hogy a Madison Square Garden közönsége nem ülheti végig a 12 menetet, ám ezúttal a kihívó nemcsak állva kihúzta a találkozót, hanem ha szorossá nem is, de élvezetessé tette a csatát. Jennings ugyanis nagyon okos taktikát alkalmazott az ukrán óriással szemben: folyamatosan elmozogva hatástalanította Vlagyimir hírhedt balhorgát, majd a közelébe kerülve a testütésekre helyezte a fő hangsúlyt.

Ezzel maximum azt érte el, hogy Klicsko képtelen volt kiütni őt – még csak számolni sem kellett az amerikaira –, ám a súlycsoport uralkodójának újabb, ezúttal egyhangú pontozásos sikerét – 116-111, 116,111, 118-109 – már nem tudta megakadályozni. Pedig az ukránt sorozatos fogásért a 10. menetben még intették is… Mindenesetre Jennings bebizonyította, hogy méltó kihívója volt a királykategóriát évek óta uraló Klicskónak, ám pályafutása huszadik meccsén el kellett könyvelnie első vereségét.

Vlagyimirnak pedig jöhet az őt üldöző Shannon Briggs, vagy a WBC világbajnoka, Deontay Wilder.

Szerző