törvény;Országgyűlés;világörökség;vasárnap;zárva tartás;

2015-04-27 09:33:00

Megy tovább a törvénygyártás

Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalhatja utoljára a kedden elfogadni tervezett nyolc előterjesztést, köztük azt, amely a világörökségi területekre is kiterjesztené az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartását, ugyanakkor a többi napon lehetővé tenné, hogy a jelenlegi reggel hat óra helyett már fél ötkor kinyithassanak a boltok.

A Ház ülése a szokásoknak megfelelően 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket kétórás interpellációs időszak követ, majd azonnali kérdések és válaszok hangzanak el egy órában. Az ülésnap további részében a kedden elfogadni tervezett előterjesztések utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit bonyolítják le.    

A házelnök napirendi javaslata alapján a parlament kedden reggel nyolc indítványról szavazhat. A határozathozatali időszak az állami földvagyon kezelésének egységesítéséről szóló javaslat zárószavazásával kezdődhet, majd a világörökségi területeken működő üzletekre is kiterjeszthetik a vasárnapi kötelező zárva tartást, ugyanakkor a korábbi reggel 6 óráról fél ötre változtathatják a boltok kereskedelmi napokon történő legkorábbi nyitását.    

Kormánypárti javaslatra több ponton módosíthatják a banki elszámolás szabályait, majd a fideszes Németh Szilárd kezdeményezésére nyolc energetikai tárgyú törvényt is módosíthat a parlament, ugyancsak fideszes képviselők kezdeményezésére a magyar védőnők napjává nyilváníthatják 2015. június 13-át a Magyar Védőnői Szolgálat alapításának századik évfordulója alkalmából.