terrorizmus;Franciaország;

2015-04-27 11:35:00

Nem bíznak a kormányban

A franciák kevesebb, mint a fele bízik a párizsi kormány terrorellenes harcában – derül ki a BVA felméréséből. A megkérdezetteknek mindössze 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy „inkább” vagy „teljesen” megbízik a kormány terrorellenes intézkedéseiben, illetve fellépésében. Valamivel jobb a helyzet a kormányba vetett bizalom tekintetében, hiszen 47 százalék fogalmazott úgy, hogy a kormány hatékonyabban képes szembenézni a terrorizmussal.

Politikai hovatartozástól függően az emberek másként értékelik a kérdést. A baloldal szavazóinak ugyanis 70 százaléka bízik ebben a tekintetben az elnökben és 75 százalék a kormányban. A jobboldali szavazóknál ezzel szemben 12, illetve 25 százalék ez az arány.

A felmérés arra is kitér, mely intézményekben bíznak a legjobban a franciák a terrorizmus elleni harcban. Az első helyen a hadsereg áll 88 százalékkal, de egyetlen ponttal elmaradva mögötte áll a rendőrség és a csendőrség 87 százalékkal. 83 százalékon áll a hírszerzés – derül ki a felmérésről.

A franciák nyolcvan százaléka szerint az állam részéről prioritást élvez a terrorellenes harc. A közvéleményt nagyon megrázta a Charie Hebdo szerkesztősége elleni januári terrorakció, illetve a túszejtő akció, amelyekben összesen 17-en vesztették életüket. A rendőrség másfél hete megakadályozta, hogy egy francia férfi terrorakciót hajtson végre templomok ellen. A megkérdezettek 72 százaléka egyébként az oktatást nevezte meg prioritásnak, 70 százalék a belbiztonságot, 66 százalék a fiatalok munkalehetőségét.