Orbán-kormány;kormányátalakítás;Fazekas Sándor;

2015-04-27 20:43:00

Orbán Viktor: blöff a kormányátalakítás

Ez már nem is kacsa, hanem vadkacsa. Orbán Viktor így reagált a Népszavának arra, átalakítja-e a közeljövőben a kormányt, illetve meneszti-e a földművelésügyi tárca éléről Fazekas Sándort. A miniszterelnök azonnali kérdésekre is válaszolt a parlamentben, de előtte még elintézte, hogy a Fidesz-frakció ismét vezetőjévé válassza Rogán Antalt.

"Ne higgye el! Blöff, kacsa, vadkacsa". Orbán Viktor így reagált a Népszavának arra, hogy átalakítja-e a közeljövőben a kormányt, illetve meneszti-e a földművelésügyi tárca éléről Fazekas Sándort. "Higgye el, nem lesz ilyen" - ismételte meg kérdésünkre a miniszterelnök. Orbán a Fidesz frakcióülését követően állt szóba lapunkkal, miután a kormánypárti képviselők a szokásosnál jóval hosszabban tanácskoztak, épp csak a plenáris ülés kezdetére értek be az ülésterembe.

Az ülés utolsó fél órájában a kormányfő is megjelent a Felsőházi teremben, később kiderült, a pártelnök-miniszterelnök a frakcióülésen Rogán Antal újraválasztása mellett érvelt, amit a képviselők fegyelmezetten meg is szavaztak - egyhangúlag. Emellett igyekezett az övéit megnyugtatni, hogy minden rendben van, a népszerűség-csökkenést nem kell igazán komolyan venni.

A plenáris ülés előtt a miniszterelnök mellett több fideszes honatyát is arról kérdeztünk, meneszti-e Orbán a földművelésügyi minisztert, illetve kit lenne még időszerű leváltani. A nyíltan Fidesz-közeli Napi Gazdaság ugyanis a címlapján hozta, hogy a legutóbbi kormányülésen szó volt Fazekas esetleges távozásáról. Ennek több oka is van, mivel az elmúlt hónapok eseményei nem igazán kedveztek a miniszter megítélésének, ráadásul a tárcánál sorra kerültek elő olyan ügyek, amelyek politikai szempontból nehezen védhetők. Ilyen például a legutóbb kipattant eset, a Kun-Mediátor-botrány, de Fazekas a Quaestor-ügy "károsultja" is, hiszen tárcája csaknem félmilliárd forintot veszített a brókerbotrányban, amelyben még Orbánt is megcáfolta. A Népszabadság eközben arról írt, hogy egyre jobban inog Vida Ildikó széke, akár már a következő hetekben távozhat az adóhatóság éléről.

"Elnézést kérek, de most kezdődik a parlament. Hogyha itt megállok, akkor le fogok maradni" - jelentette ki lapunknak Kósa Lajos. Amikor azzal érveltünk, hogy csak egyetlen, gyors kérdésre kellene válaszolni, a Fidesz ügyvezető alelnöke közölte, "utána mindig jön a következő". Ezután pedig az érdemi válaszadásnál némileg hosszabb fejtegetésbe bocsátkozott arról, hogy az újságírók rendre megígérik, hogy egyetlen kérdésre adott válasszal megelégednek, azután ezt soha nem tartják be, majd továbbment.

"Nem tudok semmiről". Ezt már Rubovszky György mondta amikor megkérdeztük, valóban meneszti-e földművelésügyi miniszterét Orbán. Az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke azt sem tudta, vagy nem akarta megmondani, véleménye szerint melyik kormánytagot kellene leváltani, illetve elküldik-e posztjáról Vida Ildikót. Rubovszky kérdéseinkkel a miniszterelnökhöz irányított. Csakúgy, mint Németh Szilárd rezsibiztos, aki szintén semmiről nem tud, egyébként sem ő a kormányfő, így nem hozzá kell fordulni. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szintén nem tud semmiről, de véleménye szerint "ilyen sikeres kormányzás idején" nem kell a kabinetet átalakítani. Manninger Jenőt szintén nem tájékoztatták az esetleges kormányátalakításról és a fideszes honatyának véleménye sincs erről. "Köszönöm szépen, ezzel nem foglalkozom" - közölte.

Eközben Fazekas maga az ATV-nek azt nyilatkozta: nem foglalkozik komolytalan sajtópletykákkal. A földművelésügy minisztert napirend előtt az LMP-s Sallai R. Benedek Torgyán Józsefhez hasonlította, mert szerinte ugyanúgy elvesztette a kapcsolatot a valósággal, mint kisgazda elődje. Sallai - és Schiffer András frakcióvezető - cifraszűrben a magyarországi legelők csökkenésére és arra figyelmeztetett, hogy a hagyományos állattartást őrző nemzeti parkok alól "kihúzzák a földet". Miután Fazekas kora délután még nem tartózkodott az ülésteremben, Nagy István államtitkár válaszolt arra, amit az LMP-s Szent György napja alkalmából elmondott. Így tudhatta meg az ország, hogy a magyar nemzet is olyan, mint egy nagy fa, túléli, ha ágait kurtítjuk, amíg a gyökerei megvannak.

Orbánt a képviselők is Fazekas menesztéséről faggatták. Az LMP-s Szél Bernadett például azt kérdezte, miért nem váltja már le miniszterét, aki átverte a kisgazdálkodókat, akinek köze van Kiss Szilárdhoz és aki őt kétszer sem fogadta. A miniszterelnök erre azt válaszolta, "annyit megértettem, hogy Fazekas miniszter kerüli önt, de ez nem ok arra, hogy leváltsam". Szél nem adta fel, újra felsorolta, mennyi ügyben felelős Fazekas, mire Orbán csak annyit válaszolt, hogy egyre kevesebb esélyét látja, hogy megszervezze a találkozót neki a miniszterrel.

A kormányfő egyébként is formában volt tegnap. "Miniszterelnök Úr! Miért nem akarják, hogy az alacsony jövedelműek legalább néha jól lakhassanak" - tudakolta az azonnali kérdések és válaszok órájában Gőgös Zoltán. Az MSZP-s képviselő szerint a 120 milliárdos szja-csökkentés helyett inkább a baromfihús áfáját kellene csökkenteni. Orbán erre csak annyit válaszolt, a kormány majd megtárgyalja a költségvetést, és lesz még idő erről beszélni. A miniszterelnök szerint a balosok áfa-politikája "kétszínű, hipokrita és arcpirító", a szocialisták olyan áfát akarnak csökkenteni, amit korábban megemeltek. "A képviselő úr Amerika-fóbiájával nem tudok mit kezdeni" - ezt pedig már a jobbikos Gyöngyösi Mártonnak mondta Orbán, aki az Iszlám Állam elleni harcokban való részvételről kérdezte. A kormányfő szerint ezt a vitát az Országgyűlés már lefolytatta, megszavazta, a kormány a döntéssel egyetértett.

Rig nem tett esküt
Nem tette le képviselői esküjét a jobbikos Rig Lajos. A tapolcai időközi parlamenti választás győztese megbízólevelét ugyan már átvette, de - vélhetően mert még nem mondott le hivatalosan alpolgármesteri posztjáról és így nem szüntette meg összeférhetetlenségét - még nem lehetett az Országgyűlés tagja. Tavaly óta ugyanis országgyűlési képviselő nem tölthet be önkormányzati pozíciót is, márpedig Rig október óta Tapolca alpolgármestere.

A szintén jobbikos Lukács László György a kórházi ápolók ügyéről kérdezte a miniszterelnököt. Mint mondta, az ápolók második hete fekete ruhában dolgoznak arra hívva fel a figyelmet, hogy áldatlan állapotok vannak az egészségügyben, ám felszólalásában beszélt Andy Vajnáról és Fazekas Sándor leváltásáról is. "Megpróbálom végiggondolni, miért kell lemondani az ápolónők helyzete miatt Fazekas Sándornak" - kezdte a választ Orbán, majd elmondta, 2012-ben elindították a bérfejlesztést, 2013-től pedig újraindítottak egészségügyi szakiskolákat. "Itt tartunk most, folytatni fogjuk ezt a munkát" - fogalmazott.