Publicisztika;Fidesz;Altus;

2015-04-28 07:26:00

Az Altus-gombócot nem tudja lenyelni a Fidesz

Továbbra sem hagyja nyugodni a Fideszt, hogy az Európai Bizottság (EB) regionális főbiztossága Gyurcsány Ferenc volt kormányfő cégével, az Altus Zrt-vel tanácsadói szerződést kötött. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az EB-nak azonnal fel kell mondania az Altus Zrt.-vel kötött, 1,5 milliárd forint értékű szakértői szerződést, mivel az olyan Európa-ellenes sztereotípiákat erősíti. 

Deutsch Tamás szerint napokra elosztotta a keretösszeget, és így jól hangzó kijelentést tett az EP-képviselő arról, hogy az EB két évig, átlag napi 3 millió forintos napidíjat biztosít Gyurcsány Ferenc négy alkalmazottat foglalkoztató családi vállalkozásának. Deutsch Tamás szerint az EB-nak a szerződés azonnali felmondása után a történtek felelőseit is meg kell neveznie.

Az összeférhetetlenségre és a pályázatokon való részvételekre egyértelmű szabályok vonatkoznak az unióban és itthon is - mondta a Népszava kérdésére Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója. Minden olyan esetben, amíg valaki közvetlenül, vagy közvetetten befolyással bír a pályázatokra, a kiírásokra, a bírálatokra, vagy a bírálókra, abban az időszakban sem ő, sem családja, rokonsága, de még a barátai sem indulhatnak ilyen pályázatokon. Állíthatom, amíg Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, ennek az etikai előírásnak maradéktalanul megfeleltünk. Nem fordulhatott volna elő, hogy ilyen pozícióban levő személy felesége, veje vagy szomszédja tulajdonában lévő cég nyerjen milliárdos közbeszerzéseket. Az uniós tendereknél magyar parlamenti képviselő nem tud hatni a brüsszeli pályázatok kiírására, sem a bírálókra, így sem nem etikátlan, sem nem összeférhetetlen a pályázatunk és az sem, hogy nyertünk - tette hozzá a szakember.

Dobrev Klára elmondta, a képviselő ferdít a tényeken, ugyanis a 1,5 milliárd forint keretösszeg, amely három konzorciumot érint, ezek egyikét fogja össze az Altus. Így az sem biztos, hogy minden tanácsadási szerződést az Altusszal kötnek meg, és az sem, hogy a regionális főbiztosság elkölti a keretösszeget - ezért Deutsch Tamás következtetése a napi három millió forintról értelmezhetetlen - mondta a vezérigazgató. A képviselő állításával ellentétben szó sincs az operatív programok ellenőrzéséről, azt vizsgálják, hogy új időszak tervezésénél az új előírásokat hogyan tudták használni a tagállamok.

Ma már egy cég létszáma nem mérvadó, hiszen az öt alkalmazott mellett a munkák függvényében 40 szakértőt foglalkoztat az Altus. Valahol megértem a fideszes logikát - mondta -, ugyanis ezeken a nemzetközi nyílt pályázaton a legjobb ár-érték arány dönt. Ebből csupán három ismeretlen fogalom van a mostani Fidesz-pályázati rendszerben. A nyílt, a nemzetközi és az, hogy a legjobb ár-érték arányt felmutató pályázat lehet a nyertes - summázta Dobrev Klára.