Előfizetés

Félelem és reszketés a trafikokban

Publikálás dátuma
2015.04.28. 13:07
FOTÓ: Tóth Gergő
A törvény nem a dohányboltok fóliázását írja elő, hanem azt, hogy a dohányboltba kívülről benézve ne lehessen látni a dohánytermékeket - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ); a szervezet ezért azt javasolja, hogy a törvény megváltoztatásával tegyék lehetővé a dohányboltok kirakati, bejárati fóliáinak eltávolítását.

A szövetség szerint egyértelmű, hogy a betekintés lehetőségét zárja ki a törvény, a takarás eszközét, módját már nem határozza meg a jogszabály, ennek alapján akár függöny is lehetne a kirakatban. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a bűnözők számára egy eltakart helyszín igencsak csábító célterep lehet - írták. Az OKSZ szerint ugyanakkor mindenképpen szükséges áttekinteni a trafikok védekezésének lehetőségeit.

Kiemelik: az alkalmazottak körében óriási a feszültség és a félelem. Önmagában a fiatalkorúak védelme miatt a jogalkotás során helyesnek bizonyulhatott a dohánytermékeknek még a látványától is elzárni a gyermekeket, de a bűnügyi tapasztalatok azt mutatják, ennek óriási a kockázata - írták. Hozzáteszik: arra is tekintettel kell lenni, hogy a dohányboltok többsége alacsonyabb jövedelmezőségű egység, így a működési költségük nem bírja el például további alkalmazottak, vagy vagyonőrség alkalmazását.

A szervezet a megoldási lehetőségek között említi, hogy a biztonsági riasztó-, kamerarendszerek legyenek beköthetőek egy monitoring központba, amely riasztás esetén képes betekinteni és hangszórón keresztül akár be is szólni az üzletbe, egyértelművé téve az elkövetőnek, hogy lelepleződött. A késleltetett pénzkiadást biztosító eszközök is csökkenthetik a bűnelkövetés kockázatát, vagy saját döntés alapján zárt helyiségből árusíthassanak dohányterméket egy kiadó ablakon keresztül átadva a termékeket.

Emlékeztetnek: a legutóbbi rablógyilkosságot követően elkerülhetetlenek a haladéktalan döntések. Mint írták, a dohányboltok a betekintést megakadályozó lefóliázott kirakatokkal, ajtókkal "zavartalan" helyszínt kínálnak a bűnözőknek. Ez a bűnügyi szakemberek szerint egyenesen "vonzóvá" teszi a dohányboltot a bűncselekmények elkövetésére.

Múlt szerdán huszonkétezer forintért ölték meg egy kaposvári trafik 20 éves alkalmazottját, a nyomozók csütörtökön kora délután vették őrizetbe a Kaposvárhoz közeli Sántoson lakó B. Pétert emberölés megalapozott gyanúja miatt, majd szombaton előzetes letartóztatásba helyezték. Később a tulajdonos leszedette a fóliát két másik dohányboltjának portáljáról, a harmadikat, ahol a gyilkosság történt, többet nem fogja kinyitni. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy múlt csütörtöki sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott: ha a rendőrségi vizsgálat azt állapítja meg, hogy lesötétített ablakú dohányboltokat több rablótámadás éri, a kormány hajlandó felülvizsgálni az álláspontját, és leszedetni a fóliát a trafikosokkal.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a dohánybolti tragédia után az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: javasolja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy vizsgálja felül a nemzeti dohányboltok esetében a jelenleg érvényben lévő szabályozást, és vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatók az üzleten kívülről. Hasonló kérést fogalmaztak meg a Somogy Megyei Közgyűlés tagjai, az MSZP közleményben sürgette, hogy a kormány azonnal nyújtson be törvénymódosítást a trafiksötétítés eltörlése érdekében. A Jobbik törvénymódosító javaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy megszüntessék a dohányboltok külső elsötétítését, lefóliázását.

Illatos út - Három milliárdos alapot sürget az LMP

Azonnali kockázatcsökkentést sürget az LMP a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyén.

Az ellenzéki párt azt szeretné, ha a költségvetés módosításával hárommilliárd forintos Környezetvédelmi Megelőzési és Kárenyhítési Alapot hoznának létre, és abból finanszíroznák a közvetlen veszély elhárítását - derül ki Sallai R. Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága LMP-s elnökének közleményéből.

Korábban írtuk: A Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelye által okozott súlyos kockázatok miatt a jövő nemzedékek szószólója hivatalból indított vizsgálatot kezdeményez az alapvető jogok biztosánál, hogy az illetékességi, illetve hatásköri viták tisztázása elősegítse a gyors és hatékony megoldást. 

Szabó Marcel közleményében egyebek között kitért arra is, hogy a szabálytalanul tárolt veszélyes ipari hulladékok ezer tonnái évtizedek óta szennyezik a talajt, a felszíni és felszín alatti vízkészleteket és a levegőt. Esetenként értékes védett területek tőszomszédságában, mint a balmazújváros-lászlóházai hulladéktároló, vagy sűrűn lakott térségben, mint a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelye esetében.

Az Együtt április 10-én feljelentést tett környezetkárosítás miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Budapesti Vegyiművek veszélyes hulladékainak ügyében. Baranyi Krisztina, az Együtt IX. kerületi önkormányzati képviselője szerint bár az Illatos úti üzem működése hét éve leállt, azóta is veszélyes hulladékok szivárognak a talajba, a levegőbe, valamint tűz- és robbanásveszélyes anyagok is maradtak a területen.