MSZP;Alkotmánybíróság;Áder János;földtörvény;

2015-04-29 14:46:00

MSZP: Áder János ne írja alá a földtörvényt

Az MSZP levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz azt kérve, ne írja alá a földvagyonról szóló törvényt, hanem kérjen alkotmánybírósági kontrollt a nemzeti parki földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) tulajdonába helyező jogszabályról.

Harangozó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, ha az államfő aláírja a kedden elfogadott törvényt, akkor kezdeményezni fogják, hogy az ellenzéki pártok közösen forduljanak az Alkotmánybírósághoz (Ab). (Az alaptörvény szerint az országgyűlési képviselők egynegyede kezdeményezheti, hogy az Ab vizsgálja felül a jogszabályoknak az alaptörvénnyel való összhangját.) Emlékeztetett arra, hogy civil kontrollt is szeretnének megvalósítani a pályázati rendszer fölött, azaz természetvédelmi civil szervezetekkel ellenőriznék, hogy a pályázatok kiírása megfelel-e a természetvédelmi követelményeknek, illetve a vállalt kötelezettségeket betartják-e a nyertesek.

Szerinte Magyarországon a korrupció a fideszes kormányzás alapja. Az egyik legelterjedtebb módszernek nevezte azokat a pályázatok, amelyeket szerinte átláthatatlan körülmények között barátok, rokonok strómanok nyernek. Megjegyezte: ezt a rendszert elégelte meg az EU, amikor felfüggesztette az egyik operatív program 700 milliárd forint összértékű kifizetéseit, és ezért aggódik mindenki most a nemzeti parki földek "lenyúlása" miatt. A szocialista politikus közölte, a helyzet rendezését célzó, a teljesen nyilvános, "üvegszerű" pályázati rendszer kialakítását célzó szocialista törvényjavaslatot kedden azonban nem szavazta meg a Fidesz a parlamentben. Értékelése szerint a nagyobbik kormánypárt ezzel nyíltan beismerte, hogy érdekelt a jelenlegi korrupt rendszer fenntartásában.