Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász
Május elseje a szociáldemokrácia ünnepe. Ezen a napon egy napra a magyar társadalom szociáldemokratává válik.
Furcsa, hogy egy társadalom képes szociáldemokrata lenni. Még furcsább, hogy a magyar is.
Szociáldemokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint bizakodni (lásd még: nem félni). Hinni a jövőben. Szociáldemokratának lenni valódi tudást és optimizmust jelent. Tudván tudni, hogy nagyon rossz. És elhinni azt, hogy csak jobb jöhet.
Ez a szociáldemokrata lélekállapot titka. Paradoxon már önmagában is. De azzal a kétségtelenül vonzó perspektívával jár, hogy transzcendencia nélkül is élhető életet kínál az embernek, emberséget az embertelenségben, bizalmat az objektív, elemelkedett és eleve elrendelt jóban. Többnyire materialista alapon.
A magyar társadalom ebben a világképben általában nem hisz, és a magyar történelem nem is arra tanította ezt a nemzetet, hogy ebben hihet. De a magyar társadalom általános értékválasztásai nagyon közel vannak a szociáldemokrata értékekhez. Ez a jelenség immáron a magyar társadalom paradoxonja. De ez a felismerés egyben a magyar szociáldemokrata politizálás nagy esélye is.
Ezt az esélyt a magyar szociáldemokrata mozgalom még sohasem használta ki. Talán mondhatjuk, hogy már csak objektív okokból sem – ha szociáldemokrata módon akarunk fogalmazni. Ezért tart ott, ahol tart – a magyar szociáldemokrácia és a magyar társadalom is. Egyik sem hisz önmagában.
Pedig ez a hit szülte annak idején a szociáldemokrata gondolatot, akkor, amikor az első május elsejéket ünnepelte a mozgalom. Márpedig ezt a hitet meg lehetne ünnepelni az idei ünnepen is. És legalább erre – az ünnep hitére – azért van esély.
