MSZP;zárva tartás;Vasárnapi zárva tartás;

2015-05-03 14:31:00

Orbán kudarca: áfacsalók célországa lehetünk

Az MSZP szerint áfacsalók célországává válhat Magyarország, ha a kormány nem csökkenti az élelmiszerekre vonatkozó általános forgalmi adót. Beke Károly, a párt országos elnökségi tagja vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy tulajdonképpen minden vasárnap "népszavazás a bezárásáról".

Az ellenzéki politikus azt mondta: ma az országban vannak olyan helyek, ahol az emberek minden vasárnap "nemet mondanak az üzletek kötelező zárva tartására és nemet mondanak az Európa-rekord 27 százalékos magyar áfára is". A határ menti településekről ugyanis emberek ezrei inkább a szomszédos országok valamelyikében  vásárolnak - magyarázta.

Szerinte június 1-jét követően még inkább ez lesz a jellemző, ekkor ugyanis Romániában is 9 százalékra csökken az addigi 24-ről az élelmiszerekre vonatkozó általános forgalmi adót. Ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medence uniós tagállamai közül csak Magyarországon lesz 20 százalék feletti az élelmiszerek áfája - jegyezte meg. "Ha a magyar gazdaság képtelen arra, amire a szomszédos uniós tagországok, akkor az Orbán Viktor politikai felelőssége és kormányának teljes kudarca" - fejtette ki pártja véleményét a politikus.

Beke Károly szerint a kormánynak támogatnia kellene az MSZP javaslatát, amely szerint minden élelmiszerre vonatkozó áfát 5 százalékra kellene csökkenteni; ez egyébként 120 milliárd forintnyi kiesést jelentene a költségvetésből - tette hozzá.