fóliázás;trafik;dohánybolt;trafikbotrány;

2015-05-04 08:04:00

Dohány

Kétségkívül nem lesz könnyű ezután trafikost találni Hercegszántóra, Vácegresre vagy akár Záhonyba. Az utóbbi napok eseményei nyilván csökkentették az elszántságot azokban, akik korábban jó üzletnek gondolták a dohányboltot. A most zárult ötödik pályázati körben sok üzletre egyáltalán nem volt érdeklődés. Talán mert a jó barátok és a politikai megbízottak már az előző körökben megkapták a magukét, persze jobb helyeken. De talán azért is, mert már az eddigi győztesek közül is sokan félnek és kezdik belátni, hogy jól átverték őket. Például a jogszabályokkal, amelyek tartalmáról és értelmezéséről mostanában össznépi vita bontakozhat ki, minthogy korántsem egyértelműek.

Még szerencse, hogy pártunk és kormányunk ez ügyben is a helyzet magaslatán áll. Mintha nem a kétharmad szavazta volna meg a kérdéses törvényeket és mintha nem ők osztogatták volna a koncessziókat a megbízható híveknek. De ezt most igyekeznek feledtetni és élére állnak a "tegyük emberségesebbé a trafikokat" mozgalomnak. Lázár János, aki különösen szívén viseli a dohánybolti eladók sorsát, már közölte, a rendőrségnek és a Belügyminisztériumnak a szerdai kormányülésig jelenteniük kell, miképpen lehet megvédeni a trafikban dolgozókat. A mindent, valamint azok ellenkezőjét is megmagyarázó Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig leszögezte, a jogalkotónak is érdeke, hogy garantálják az eladók biztonságát.

Mindez nagyon megnyugtató, hiszen az utóbbi két évben több mint 140 bűncselekmény történt trafikok ellen. De egy fiatal kaposvári eladónak meg kellett halnia, hogy valóban komolyan is vegyék a beláthatatlanná tett üzletekben rejlő veszélyeket. Az meg senkinek sem jutott eszébe, hogy egy gyerek talán nem attól kezd el cigizni, ha látja, miképpen árulják a dohánytermékeket. Csakhogy ebben az országban az utóbbi években futószalagon és gombnyomogatással születtek a jogszabályok. Jelentős részük olyan is lett.

Már tűnnek el a fóliák a dohányboltok kirakataiból és talán a törvény is változik. Ez azonban semmire sem biztosíték. Különösen arra nem, hogy lekerül a fólia, vagy a hályog a kormánypárti képviselők meg a hívek szeméről is. Anélkül meg még sokáig csak a dohány számít, a bolt - az ország - nem.