Kis túlzással azt állíthatnánk, a Nyugat-Mecsek ugrásra készen áll arra, hogy a magyar (atom)szilícium-völgy lehessen belőle. A térség 1996 óta készül lélekben arra, hogy nagy radioaktivitású nukleáris hulladékok tárolója épüljön a közelükben. Akkor kezdődtek ugyanis az első kutatások, melyek ma is, és még hosszú évek múlva is zajlanak majd.
A Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs és Területfejlesztési Önkormányzati társulás két évtizede működik a térség 9 településének – hatezernyi lakójának - bevonásával. A társulás elnöke, Boda polgármestere, Kovács Győző 25 éve a 464 lelkes falu irányítója, és – megítélésünk szerint - kis híján atomtudós. Ahogyan a lakók, főként a gyerekek is egyre kiműveltebbek a témában - erre akár fel is figyelhetne valami ebben érdekelt munkáltató.
A településvezetők évek óta komoly képzéseket kapnak a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. (RKH) szervezésében – mondja a polgármester. Kollégáival együtt kommunikációs, és szakmai oktatásokon vesznek részt rendszeresen, hiszen feladatuk a választók érdemi tájékoztatása is.
A Niels Bohr kémia-fizika versenyt például tíz éve rendezik meg itt, ahol a környék ifjai alighanem többet tudnak már az anyagról, a radioaktivitásról, a tudományról, mint a magyar általános iskolások összesen.
A társulás 2005. óta teljes jogú tagja a nemzetközi GMF-nek, a Nukleáris Létesítmények Körüli Európai Önkormányzatok Csoportjának. A GMF-nek több mint 100, európai település a tagja, és fő céljuk megvédeni a helyi demokráciák alapelveit, hogy a nukleáris energia-felhasználás tartsa tiszteletben az átláthatóságot, és a helyi részvételt.
A pártpolitikai atomharc az elmúlt húsz évben nem „tette be a lábát” az atomtemetőnek kiszemelt környékre – utal rá Kovács polgármester. Talán mert ilyen mindeddig nem is volt. Annyira nem, hogy még az önkormányzati választási kampányokban sem merült fel, mint téma.
És, hogy mitől ez a nagy belenyugvás abba, hogy a nyugat-mecsekiek talpa alatt atomerőművi hulladékok pihennek majd történelemnyi ideig? Nyilván erős szerepe van ebben a szakmai szervezetek nem titkolt propagandájának. A kilenc település, illetve a társulás évi 160 millió forintnyi támogatást kap tőlük. A falunkénti 15 milliónak pedig millió helye van. És ez meg is látszik a gondozott, élhető községekben, ahol persze a munkanélküliség ugyanakkora gond, mint bárhol e hazában.
Külföldi tanulmányutak - a lakosságnak is -, előadások, havi hírlap, videó hírlevél, információs park, civil ellenőrző bizottság, meg egy sor rendezvény révén az évek alatt odáig jutottak, hogy a befektetett nem kis pénz bizalommá konvertálódott a falvak népében. Megjegyzendő, hogy a támogató hozzáálláshoz tartozhat: a környék családjainak jó része valamikor uránbányászatból élt – testközelben a sugárzó anyaggal.
Emellett ráadásul 2005 óta kétévente reprezentatív közvélemény-kutatáson mérik a helyiek hozzáállását. A legutóbbi felmérés szerint a megkérdezettek több mint 80 százaléka úgy vélekedik, hogy településének előnye származik majd a tervezett beruházásból. Az éppen esedékes kutatás ezekben a napokban is folyik.
A történethez tartozik, hogy amikor 1996-ban nekikezdtek az illetékesek az atomtemető ideális helyének felkutatásához, még szó sem volt Paks 2 lehetőségéről. A majdan lebontásra ítélt blokkok fűtőanyagának, és a másutt – iparban, egészségügyben, kísérleti reaktorban – keletkező nagy aktivitású sugárzó anyagnak keresték végső nyughelyét.
A korábban bezárt uránbányában, az Alfa aknában 1100 méteres mélységben már volt is egy kutatólaboratórium, amit azonban a többi táróval együtt vízzel elárasztottak, oda többé ember nem juthat le.
Azonban időközben azzal szembesült az ország, hogy az EU-ban minden államnak saját területén kell majd megoldania az atomszemét őrzését, ami új késztetést adott a kutatáshoz.
A sors, és a geológia úgy hozta, hogy a bánáti bazsarózsától macskaugrásnyira találták meg az egyedül alkalmas terepet a temetőhöz. És míg a politika arra alkalmas volt, hogy álságos természetvédő handabandázással egy egyszerű radart jó drágán lényegesen kedvezőtlenebb helyre száműzzön, megfelelő mélységi kőzetet nem tudott szerezni sem a keleti, sem a nyugati piacon. Ilyen – jelen tudásunk szerint – egyedül Boda környékén található, oszt’ jónapot. A politika esetünkben, a jelek szerint tehet egy szívességet a természetnek.
Nem vitatéma, hogy a széles közvélemény tájékoztatását kormányról kormányra elmulasztották az illetékesek. Pedig – véljük – ha a térséghez hasonlóan az egész országot évtizedek óta informálják az előkészületekről, és a szükségszerűségekről, ma nincs indulatos reakció. Vagy legalábbis nem hirtelen, és nem értetlen a rácsodálkozás.
(Ezidáig rajtunk kívül tán egyetlen sajtómunkás látogatott el a helyszínre, s a megszólalásokból ítélve mindenki más az informálatlanság üveghegyén túlról osztja az észt.)
Mindehhez persze katalizátor a jelenlegi hatalom arrogáns cinizmusa, az ellenzők semmibe vétele. Ugyanakkor a most szakmai ellenérvekkel előhozakodók sem igen hangoskodnak húszéves halk közömbösségükről.
A térségi elnök mondja is: minden évben sajtótájékoztatón számolnak be munkájukról, de ez eddig sosem ütötte át az országos nyilvánosság vastag falát.
No de mi is van Boda alatt, ami másutt sehol, s ami miatt csakis odavaló a sok sugárzó holmi?
A 260 millió éves Bodai Aleurolit Formáció kőzeteit a finom szemcseméret, az agyagásvány és a kőzetté válás során képződött albittartalom, valamint az ebből eredő vízzáró képesség jellemzi – írják a szakértők. Az aleurolit (iszapkőnek is mondják) nagy eszmei értékű geológiai ritkaság, mivel a világon csak néhány helyen fordul elő hasonló tulajdonságokkal rendelkező kőzet.
Ennek vizsgálata sem elkapkodandó dolog, mert végtére itt nem stadionépítés zajlik. Boda határában 450 és 900 méter mélyen kutatófúrást végeztek nemrég – a repceföld mellett konténerbe zárva mérnek ott a műszerek - ami révén úgy 15 évig figyelik még a kőzetet, míg alkalmasnak találhatják embereket fogadó kutatólaboratórium telepítésére a közel 1 kilométeres mélységben. (Már ez őrült pénzbe kerül majd.)
A Pakson elhasznált fűtőelemeket egyébként is először 50 évig „pihentetik” az erőmű területén az átmeneti tárolóban.
Fontos kérdés – említettük a munkanélküliséget -, hogy kecsegtet-e majd álláslehetőséggel a beruházás, ami a hírek szerint 1500 milliárdba fájhat az adófizetőknek. Ennek megválaszolásához azonban üveggömböt és öröknaptárt kellene igénybe vennünk. A telephely végső kiválasztását az RHK szakanyaga 2030-ra teszi. További 8 év, míg megépítik a felszín alatti kutatólaboratóriumot, mely a tervek szerint 2055-ig működik majd. Onnantól kezdve a tároló építése már igényelhet helyi munkaerőt egészen 2064-ig, mert akkorra készülhet el. A temetőt, amit majd az idők végezetéig kell felügyelni, 2080-ban zárnák le.
Addig viszont még sok mag hasad Pakson.
