Komorowski még öt évig maradna

Publikálás dátuma
2015.05.08. 07:38
Komorowski visszautasította, hogy Lengyelország túlságosan belefolyt volna az ukrán válságba FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN G
Lengyelországban vasárnap tartják az elnökválasztást. Bronislaw Komorowski, a kormányzó középjobb Polgári Platformhoz (PO) közelálló jelenlegi köztársasági elnök sokáig azt remélte, hogy az első fordulóban elnyerheti a választók többségének bizalmát, a friss felmérések szerint azonban népszerűsége 40 százalék alá esett. Mivel 11 induló pályázik a köztársasági elnöki posztra, várhatóan második fordulót tartanak május 24-én. Második helyre a Jog és Igazságosság (PiS) vezette konzervatív jobboldali választási tömörülés jelöltje, Andrzej Duda futhat be.

Idén egyszer már urnákhoz járultak a lengyelek az önkormányzati választásokon, ezeket még két voksolás követi. A lengyel köztársasági elnöki poszt valamivel erősebb, mint a magyar, nem utolsósorban azért, mivel közvetlenül választják meg az államfőt, aki egyben a hadsereg főparancsnoka, s jóváhagyhat vagy megvétózhat törvényjavaslatokat.

A legnagyobb harc azonban az őszi parlamenti választásokon lesz, hiszen ott dől el, Donald Tusk távozása nyomán is folytathatja-e a kormányzást a PO, vagy a választók vállalják a kockázatot és ismét esélyt adnak a populista konzervatív PiS-nek, s Jaroslaw Kaczynskit bízzák meg a kormányalakítással.

A 65 éves Kaczynski dönthetett volna úgy, hogy a szmolenszki repülőgép balesetben elhunyt ikertestvérének nyomdokaiban járva a köztársasági elnöki palotát célozza meg, de a PiS elnöke, aki 2006-2007-ben már állt a varsói kormány élén, inkább újra miniszterelnök szeretne lenni. Testvére, Lech Kaczynski halálát követően harcba szállt az államfői posztért, de a voksolást a PO jelöltjeként indult Komorowski nyerte.

A PiS egy kevéssé ismert, sokak szerint harmadvonalbeli politikust, Andrzej Duda ügyvédet indította a jelenlegi államfővel szemben, a 42 éves EP-képviselő a felmérések szerint jön felfelé a népszerűségi listákon. Kaczynskiék rengeteg pénzt öntöttek elnökjelöltjük kampányába, s most abban reménykednek, hogy a két forduló között képesek lesznek megfordítani az állást. s végül Duda költözhet be a varsói elnöki palotába. Marcin Mastalerek, a PiS szóvivője arra számít, hogy a következő két hét „vízválasztó” lesz, s teljesen felforgatja a lengyel politikát.

Nem csoda, ha a lengyel külügyminiszter, Gregorz Schetyna a napokban közölte, azért drukkol, hogy ne Duda, hanem inkább a vártnál erősebben szereplő egykori punk énekes, a független jelöltként indult, 51 éves Pavel Kukiz fusson be második helyre. A népszerű sztár sikere leginkább azt jelzi, hogy a választóknak Varsóban is elegük van az ismert politikusokból. Kukiz brit mintára egyéni választókerületi modell bevezetését javasolta a lengyeleknek, s nemzeti egységre szólított fel. Kampányzáróként koncertet ígért rajongóinak, de apja súlyos betegsége miatt végül az utolsó napokban minden eseményt lemondott Facebook-oldalán.

Felmérhették a népes mezőnyt a választók a hét elején rendezett televíziós vitában, amelytől Komorowski elnök távol maradt. Az államfő már jóelőre megmondta, csak egyetlen tévévitára vállalkozik, a két forduló között. Komorowski szerint akkor már van esély arra, hogy érdemi vitát folytassanak, ami illuzórikus, ha egy-egy indulónak két percet adnak, hogy kifejtse álláspontját valamely vitás kérdésről. A lengyel elnökaspiránsok között kétségkívül akad néhány színes egyéniség, a rocksztár Kukiz mellett egy volt szépségkirálynőt is harcba indítottak.

A lengyel baloldali és liberális erőket összefogó Baloldali Demokratikus Szövetség egy szőke bombázóba helyezte minden reményét. Az SLD a generációváltást akarta jelezni, s a fiatalabb korosztályokat célozta meg, a kísérlet azonban nem igazán jött be. Bár Magdalena Ogorek vallástörténész, a szép szőke hölgyet nem vették igazán komolyan, csak Barbie-babaként emlegették, jót szórakoztak rajta, hogy a neve uborkát jelent. Aligha rúg labdába a vasárnapi megmérettetésen.

A csodák Lengyelországban is csak három napig tartanak. Ezt már jól tudja a lengyel politika eddigi fenegyereke, az 50 éves Janusz Palikot. A PO-ból kilépett üzletember sikere a 2011-es parlamenti választáson nagy szenzáció volt, de jelöltsége már nem kelt valódi izgalmat, a saját magáról elnevezett mozgalom képviseletében várhatóan ő sem jut tovább a második fordulóba. Ahogy a 40 éves parasztpárti jelölt, Adam Parubas, „a vidék szószólója” sem számíthat elsöprő támogatottságra.

Az euroszkeptikus, szélsőjobboldali Janusz Korwin-Mikke a keddi tévévitában arról szónokolt, hogy a dolgok „nem mehetnek így tovább”, mert a végén egész Lengyelország Londonban keres majd munkát, pedig ott „még csak államfőt sem választhatnak, be kell érniük a királynővel”. Palikot erre azzal válaszolt, hogy az elnökjelölti vitát hallgatva nem csodálkozna, ha azonnal újabb ezer lengyel fiatal felkerekedne.

Komorowski köztársasági elnök mindenesetre igyekezett a jórészt „futottak még” jelöltek vitáján felülemelkedni, a TOK FM rádiónak adott interjúban úgy vélte, a szócsaták színvonalát látva helyesen cselekedett. Az államfőnek így is kellett kínos kérdésekre felelnie, például arra, vajon mitől esett több mint húsz ponttal a támogatottsága. Komorowski ezt azzal magyarázta, hogy míg elnökként valamennyi lengyel érdekeit képviseli, a választás óhatatlanul pártos jelleget kap, s hiába tartják sokra a választók az előző öt éves teljesítményét, a támogatottságát a kampányban a pártos szempontok befolyásolják.

A lengyel elnök a külpolitikát illetően hangsúlyosan beszélt arról, hogy Lengyelország továbbra is a NATO és az Európai Unió tagjaként akarja megvalósítani politikai céljait. „Ez a mi erős politikai fegyverünk” – mutatott rá, hozzátéve, hogy aki ezt megkérdőjelezi, vagy fel akarja adni, az „egyszerűen nem ért a politikához”. Aligha csupán az euroszkeptikus vetélytársakhoz intézte szavait. Visszautasította azt a felvetést, hogy Lengyelország „túlságosan belefolyt” az ukrán válságba.

A köztársasági elnök a hétvégéig még sokat lesz a képernyőn, hiszen ő a házigazdája a második világháború 70. évfordulójára emlékező, tegnap kezdődött westerplattei ünnepségsorozatnak, amelyekre több államfő, s Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is elígérkezett.

Visszafogott támogatás

A legutóbbi TVP-közvéleménykutatás szerint Komorowski elnök 39 százalékon áll (7 százalékot visszaesett az előző méréshez képest), Andrzej Duda 25 százalékkal második, Pawel Kukiz 11 százalékra jött fel, Magdalena Ogorekre a választók 4 százaléka adná voksát, ugyancsak 4 százalékot érhet el Janusz Korwin-Mikke. Janusz Palikot és Adam Jarubas 2-2 százalékot kaphat, az összes többi jelölt együttesen 12 százalékot érne el.

A telefonon készült felmérésben a szavazási szándékra is rákérdeztek. A választásra jogosultak 56 százaléka biztosra, 26 százalék lehetségesre mondta, hogy elmegy szavazni május 10-én, 8 százalék inkább nem, 7 százalék semmiképpen nem akar voksolni, 3 százalék volt bizonytalan.



Szerző

Bennet diktálja a tempót

Publikálás dátuma
2015.05.08. 07:36
Naftali Bennet „királycsináló” helyzetbe került FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Az utolsó centimétereken megszületett a koalíciós megállapodás Jeruzsálemben. Benjamin Netanjahu negyedik kabinetje egyetlen mandátumos többségre támaszkodhat. A régi-új miniszterelnöknek kulcsfontosságú tárcákról kellett lemondania, ami pártjában is elégedetlenséget okoz. Szélsőjobb partnere sok diplomáciai bonyodalmat okozhat.

A szerda éjféli végső határidő előtt másfél órával sikerült véglegesítenie a koalíciós megállapodást Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, s elkerülni így az újabb előrehozott választást. Negyedik kormánya egyetlen mandátumos többségre támaszkodik, ezért a szakértők és elemezők nem is jósolnak számára hosszú életet.

Izraelben amúgy is gyakoriak az előrehozott választások, mert az alacsony parlamenti küszöb miatt sok párt jut mandátumhoz, szinte lehetetlen a kis pártok nélkül kormányt alakítani, vagy egyszínű koalíciót tető alá hozni. Az ideológiai és érdekkülönbségek általában azt eredményezik, hogy egyetlen kabinet sem tudja kitölteni mandátumát. Netanjahu harmadik, Izrael harmincharmadik kabinetje is így bukott el, pedig annak nyolc mandátumos többsége volt.

Netanjahu dolga kezdettől nehéz volt, mert a meglepetésszerű győzelme ellenére nyilvánvaló volt, hogy a 10 mandátumot elnyerő jobbközép formáció, a Kulanu nélkül, amelyet épp az általa vezetett Likudból kivált Móse Káhlon hozott létre, nem fog tudni jobboldali kormányt alakítani. Az első 28 napos kormányalakításai határidő végére még nem körvonalazódott a koalíció, így Netanjahu igénybe vette a még rendelkezésre álló 14 napot.

Sikerült megállapodnia a Kulanuval, majd a két vallási párttal, s úgy tűnt, hogy örökös partnere, a volt külügyminiszter, Avigdor Liberman vezette Jiszráél Béténura számíthat. De négy nappal a végső határidő előtt Liberman kilépett a koalícióból, nehéz helyzetbe hozva ezzel a régi-új miniszterelnököt.

Tegnap éjfél előtt végül sikerült megegyezni a szélsőjobboldali telepespárttal, a Bájt Hájehudival és biztosítani a kabinet megalakításához szükséges minimális kormányzati többséget. A kneszet 120 képviselőből áll, a koalícióhoz 61 tartozik.

A Bájt Hájehudi vezetője, Naftali Bennet nem kapja meg a Liberman kilépésével megüresedett és sokak által áhított külügyminiszteri tisztséget, mert Netanjahu magának tartja meg azt. A telepespárt vezetheti az igazságügyi, az oktatási és diaszpóra ügyekkel foglalkozó valamint a mezőgazdasági tárcát, övék lesz még a védelmi miniszterhelyettesi szék és a knesszet törvénykezési bizottságának elnöki posztja.

Sajtóhírek szerint a Likudon belül feszültséget és elégedetlenséget szült, hogy a koalíciós partnerek elviszik a kulcsfontosságú tárcák jórészét. Ha nem módosítják az előző ciklusban hozott törvényt, amely 18-ban maximalizálja a minisztériumok számát, akkor a Likud csupán 10 tárcával marad.

Ám Netanjahunak gyakorlatilag nem volt választási lehetősége, miután a kampányfinisben kijelentette, hogy semmilyen szín alatt nem hajlandó nagykoalícióra, mint teljesíteni a jobboldali pártok minden kérését. Liberman kilépése után pedig végképp Bennet és a telepespárt foglya lett, amint az izraeli sajtó írta, minden kérését teljesítenie kellett.

Bennet „királycsináló” helyzete azt vetíti előre, hogy Netanjahunak számos forró diplomáciai helyzettel kell számolnia. A Bájt Hájehudi ugyanis a nemzetközileg bírált zsidó telepek bővítését szorgalmazza és képviseli. Mivel még Izrael legeltántoríthatatlanabb szövetséges, az Egyesült Államok is bírálja ezt, az új kabinetnek azzal kell számolnia, hogy mélyül a szakadék, amely az utóbbi időben egyre láthatóbbá vált Izrael és korábbi szövetségesei között.

A koalíció megszületése utáni első bejelentés azt igazolja, hogy Jeruzsálemben már Bennet diktálja a tempót. Az izraeli hatóságok jóváhagyták újabb 900 lakás építését Kelet-Jeruzsálemben. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló a telepesek kormányának nevezte Netanjahu új kabinetjét, amely szerinte "a kétállami elvek lerombolását célozza". Az új kormánynak legkésőbb egy héten belül, jövő szerdáig kell letennie az esküt.

Szerző

Putyin veresége lett a győzelem napja

Publikálás dátuma
2015.05.08. 07:34
A nagy napra gyakorolnak az AT–14-esek FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A második világháború befejezésének 60. évfordulóján még Moszkvában ünnepelt a világ színe-java. Ott voltak az egykori szövetségesek, beleértve az amerikai elnököt is. Most viszont, a 70. évfordulón rendkívül foghíjas lesz a tribün. A Szovjetunió második világháborús szerepét, áldozatvállasát ugyan nem kérdőjelezik meg a nyugati világ vezetői, de nem kívánnak statiszták lenni a putyini színdarabban.

Hatvannyolc ország és nemzetközi szervezet képviselőit hívták meg a május 9-i moszkvai ünnepségre, de alig több mint 20 jelezte, hogy részt is vesz a katonai parádén. A második világháború befejezésének 70. évfordulójára rendezett megemlékezés a nemzetközi politika egyik kényes kérdésévé vált, ugyanis a rendszerváltás után ez az ünnepség fokozatosan több lett, mint a világháború befejezésére való emlékezés – a valamikor vasfüggönnyel elválasztott világ két felének közeledését, a hidegháború befejezését is szimbolizálta.

A 60. évfordulón, pedig akkor is Putyin állt Oroszország élén, és akkor sem volt a demokrata mintaképe, minden nyugati vezető, beleértve az amerikai elnököt is, ott volt, 2010-től pedig nyugati katonai egységek is felvonulnak a győzelem napi katonai parádén. Az idei rendezvény a Kreml és Vlagyimir Putyin számára többszörösen fontos lett volna. Mindenekelőtt azért, mert jó alkalom lehetett volna arra, hogy a minél több illusztris vendéggel bizonyítsák – nem működik az Oroszország elszigetelését célzó politika.

De Putyin érezhetően, évről-évre, kerek évfordulóról kerek évfordulóra azt is bizonyítani kívánja az oroszoknak, mintegy a nemzettudatot erősítve, hogy az elnöksége idején lassan valamiféle polgári „államvallássá” tett szovjet második világháborús szerepvállalással az egész világ tisztában van. Ezért is vált rendkívül kényes kérdéssé az idei győzelem napja, mert a nyugati vezetők többsége úgy akar távol maradni, hogy közben ne sértsék meg a nácizmus elleni küzdelemben legnagyobb áldozatot vállaló Vörös Hadsereg és szovjet áldozatok emlékét, ne tűnhessen úgy, hogy kétségbe vonják a Szovjetunió második világháborús szerepét.

A távolmaradás oka nyilván nem a putyini rendszer visszásságai, hanem Oroszország Ukrajna-politikája - a Krím bekebelezése és a kelet-ukrajnai konfliktusba való beavatkozás. Az Európai Unió tagállamai számára nem volt – mert nem is lehetett – egységes „utasítást” adni Brüsszelből, de az Európai Tanács egy ajánlásban arra kérte a tagállamokat, hogy államfői szinten ne képviseltessék magukat a rendezvényen.

Ezt néhány kivétellel mindenki meg is szívlelte, csupán Alekszisz Ciprász görög miniszterelnök, Milos Zeman cseh államfő és Robert Fico szlovák kormányfő megy el az ünnepségre, annak ellenére, hogy országaikban komoly vitát gerjesztett döntésük. De jelen lesz Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök és a csatlakozási tárgyalásokat tavaly megkezdő Szerbia államfője, Tomiszlav Nikolics is. Az uniós és más nyugati ország többsége, így Magyarország is nagyköveti szinten képviselteti magát a moszkvai rendezvényen.

Angela Merkel német kancellár ezúttal is rendkívül elegáns és diplomatikus megoldást talált – május 9-én ugyan nem lesz ott a parádén, de 10-én Moszkvába utazik, megkoszorúzza a második világháborús műemléket, az Ismeretlen Katona sírját és Putyinnal is tárgyal. A német diplomácia többszörösen jelzi, hogy nem vonja kétségbe a második világháborús szovjet szerepvállalást, Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter május 7-én Volgográdba, az egykori Sztálingrádba látogatott, ahol az orosz ünnepségsorozat kezdődött.

A helyszínválasztás szimbolikus erejű, 1943 elején itt szenvedtek vereséget a nácik és szövetségeseik, és ez a csata, a második világháború talán legvéresebb epizódja jelentette a fordulatot, a Harmadik Birodalom előretörésének megállítását.

Nem kis meglepetést okozott a napokban történt bejelentés, miszerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár részt vesz a moszkvai győzelmi parádén, sőt, még találkozik is Putyin elnökkel. Az ENSZ főtitkár helyzete azonban más, mint az uniós tagállamok illetve az uniós csúcsszervek vezetőié – ő a világszervezet vezetője, amelynek oszlopos, Biztonsági Tanácsában vétójoggal rendelkező tagja Oroszország. Az ENSZ pedig az ukrán válság mellett számos más konfliktussal szembesül, főleg a közel-keleten, amelyek rendezéséhez nélkülözhetetlen szereplő Oroszország. A főtitkár a díszszemlén részt vevő számos más ország küldöttségeinek vezetőivel is találkozni és tárgyalni fog.

Ott lesz majd a díszszemlén többek közt a kínai, az indiai, a dél-afrikai, vietnami, kubai, mongóliai vezetés. A volt szovjet tagköztársaságok közül nyilván hiányozni fognak az uniós tagállammá lett balti államok, illetve Ukrajna, amely nem is kapott meghívót, de alacsonyabb, nem államfői szinten képviseltetik magukat azok a FÁK tagállamok is, amelyek társulási egyezményt írtak alá az EU-val és valamiféle fegyveres konfliktusuk volt-van Oroszországgal, mint például Moldova és Grúzia.

Az egyik legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a fehérorosz Lukasenka is bejelentette, nem vesz részt a megemlékezésen. Európa utolsó diktátora az utóbbi időben, az ukrán válság következtében látványosan távolodik Putyintól, elemzők szerint azért, mert országa függetlenségét félti. Erdogan török elnök is az utolsó percben lépett vissza, de ez várható volt, miután Putyin népirtásnak nevezte az örmények száz évvel ezelőtti lemészárlását.

Hogy végül miért nem megy el Moszkvába Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor, arra Phenjan nem adott magyarázatot, csak találgatások léteznek. A kis vezér vélhetően fél kilépni saját álomvilágából, ő nincs hozzászokva ahhoz, hogy más állami vezetőkkel találkozzon és tárgyaljon.

Pedig Moszkvában nem kevesebb készül, mint a világ egyik legnagyobb katonai díszszemléje, amelyen 15 ezer katona, 200 katonai jármű és 150 repülőgép vesz részt. Felvonulnak majd az új generációs orosz fegyverek is. Kigördül a Vörös térre például a 2020-ban hadrendbe álló Armata T-14 nevű harckocsi is, írta a BBC.

Más országok katonái is felvonulnak majd, többek között szerbek, örmények, kínaiak. Igaz, eredetileg ott kellett volna masírozniuk az egykori világháborús szövetségeseknek, mint történt az 2010-ben, amikor a FÁK államokból érkezett egységek mellett amerikai, lengyel, brit és francia alakulatok is felvonultak Moszkvában a második világháborúban aratott közös győzelmet szimbolizálva.

Hogy hogyan éli meg mindezt Putyin? Ő a nyugatot bírálja, a Reuters hírügynökség beszámolója szerint azzal vádolta Oroszország „ellenségeit”, hogy igyekeznek újraírni a történelmet és csökkenteni Moszkva szerepét a náci Németország feletti győzelemben. Céljuk: "Oroszország erejének és morális hatalmának az aláaknázása, az emberek megosztása, egymás ellen fordítása és történelmi spekulációk a geopolitikai játszmáikban” – fogalmazott egy interjúban.

A hírügynökség emlékeztet, hogy ugyanakkor több nyugati tisztviselő és újságíró is úgy gondolja, hogy a Nyugat a moszkvai meghívást bojkottálva elmulaszt egy lehetőséget arra, hogy normalizálja a kapcsolatokat Oroszországgal. Sok orosz pedig úgy vélekedik, hogy a nyugati bojkott a tiszteletlenség jele, Oroszország riválisai bagatellizálni szeretnék a háborúban betöltött szerepüket és az ország súlyos veszteségeit.

Európa és a Szovjetunió második világháborús embervesztesége

Az 1939. szeptember 1 – 1945 május 8-a között dúló második világháború során Európa, ideszámítva a Szovjetunió egészét is, lakosságának 7,5 százalékát veszítette el, 38 millió 930 ezer ember halt meg. Legnagyobb veszteség abszolút értelemben a Szovjetuniót érte korábbi adatok szerint 27 millió fővel, ami lakossága 15,1 százalékát jelentette.

A lakossághoz viszonyított legnagyobb veszteséget azonban Lengyelország szenvedte el, 5 millió 600 ezert, lakossága 16,4 százalékát. Kiugróan magas Jugoszlávia vesztesége, 1 millió 700 ezer, a lakosság 11,2 százaléka, illetve a balti államoké - Észtország 12,7, Litvánia 12,0, Lettország 10,7 százalékot. Németország 7 millió 50 ezer lakost veszített, a lakosság, 9,5 százalékát. Magyarország 420 ezer személyt, lakossága 4,7 százalékát veszítette el.

A katonai az összes emberveszteség 48,3 százalékát teszi ki. Európa országai együttesen 18 millió 798 ezer katonát veszítettek. Abszolút értelemben és viszonylagosan is kiemelkedik a Szovjetunió, hiszen a Vörös Hadsereg 8 millió 668 ezer 400 katonát veszített. Második helyen Németország áll, 3 millió 250 ezer katonával, az európai összveszteség 17 százalékát adva. Háromszáz ezer magyar katona veszítette életét a második világháborúban.

A putyini rendszer érzelmi hátterét  találta meg
Térdre kényszeríthető-e a jelenlegi nyugati szankciós és bojkott politikával Vlagyimir Putyin? Hozhat-e bármi eredményt az ukrajnai konfliktusban, a Nyugat- Oroszország szembenállásban az, hogy a nyugati vezetők nem vesznek részt a május 9-i moszkvai megemlékezésen? Sz. Bíró Zoltán történészt, Oroszország szakértőt kérdeztük
- Véleménye szerint mi áll a nyugati politikusok döntése mögött? Azzal, hogy nem vesznek részt a moszkvai ünnepségen, elérhetnek bármit is Putyinnál?
- Azt gondolom, hogy szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nyugati világ vezetői távol maradnak ettől az ünnepségtől. Olvastam jó néhány levelet, amelyet ezek a vezetők mintegy magyarázatként küldtek orosz partnerüknek. Ezekben szinte kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy tökéletesen tudatában vannak a Szovjetunió második világháborúban játszott szerepével és annak az óriási áldozathozatalnak, amelyet ebben a háborúban hozott. Ebből én azt olvasom ki, hogy tisztában vannak ennek az eseménynek a súlyával és történelmi jelentőségével, de nem akarnak semmilyen formában azonosulni, közreműködni abban a bizonyos értelemben színjátékban, amely nem csak erről a megemlékezésről szól, hanem ismét erőtől duzzadó és militarizálódó Oroszországról. Szerintem világosan szétválasztja a nyugati vezetés ezt a két dolgot.
- Ismerve Putyin eddigi 15 éves karrierjét, hogy csapódhat le nála ez a bojkott, főleg annak fényében, hogy teljes ideológiáját a második világháborús nagyságra építette fel?
- Ez a fordulat már 2005-ben megkezdődött. A 60. évforduló kapcsán lehetett először észlelni azt, hogy Moszkvában különös jelentőséget tulajdonítanak a második világháborús szovjet szerepvállalásnak és áldozathozatalnak. Azt megelőzően is voltak megemlékezések Moszkvában, az ünnep nem maradt el, de 2005-től ez a megemlékezés már több annál, mint ami korábban volt. Láthatóan azt a legitimációs deficitet hivatott kitölteni, amit nem nagyon talált meg hosszú ideig a putyini rendszer. Az első két elnökség időszakában sikeresnek bizonyult gazdasági értelemben, szociálpolitikájában sokat nyújtott, egy gyarapodó, egyre nagyobb jövedelemmel rendelkező társadalom támogatta őt. De kezdetben mintha az érzelmi-ideológiai háttere hiányzott volna ennek a rendszernek. 2005-től láthatóan ezzel töltik ki az űrt.
- Ez az értelmezés jelenti a gondot jelen esetben?
- Ezzel önmagában nem is lenne különösebb probléma, a probléma abból adódik, amilyen szerepet Oroszország az ukrán konfliktusban játszik. Putyin olyan modellt akar ráhúzni erre a konfliktusra, miszerint akikkel ő szemben áll, azok egytől egyig nácik, fasiszta horda, amelyet a nyugat elvtelenül támogat, ezzel szemben ő ennek az antifasiszta hagyománynak a képviselőjeként a világ civilizált részét védi. Ez teljes egészében hamis és méltatlan azokkal szemben, akik egy valóban durva és borzalmas háborúban életüket áldozták. Nem kevesen voltak, 27 millióan a Szovjetunió részéről.
- Köztük ukránok is.
- Igen, nem kevés számban ukránok is. Már csak ezért is méltatlan ez a fajta retorika. Amikor Donyecket és Luhanszkot körbevették az ukrán erők, azt mondta Putyin, hogy ez kísértetiesen emlékezteti őt Leningrád blokádjára. Nos, egy ilyen kijelentés után joggal lehet visszakérdezni, hogy egy több mint 900 napon át tartó blokád, amely áldozatainak számát ma sem ismerjük pontosan, 600 ezertől 1 millióig becsülik, hogyan hasonlítható össze egy olyan konfliktussal, amely áldozatainak száma 6 ezer körül van? Persze nagyon sok ez is, megengedhetetlenül sok, de mégis cinikusnak gondolom ezt az összehasonlítást.



Szerző