Őrült beszéd, rendszer nélkül

Eddig próbáltuk megérteni a miniszterelnököt. Eddig azt gondoltuk, csak a túlsó politikai póluson áll, de neki is megvan a - szerintünk téves – világszemlélete. Hogy a beszéde ugyan innen nézve őrült, de van benne rendszer. Pénteki rádióinterjúja után viszont ki kell mondanunk: csak az őrült beszéd maradt, minden logika és politikai morál eltűnt belőle. Az ország egy politikai ámokfutó kezében van.

Orbán Viktor annyira saját elhivatott hatalmának, nagyságának rabja és áldozata lett, hogy önmagán kívül már nem lát, nem hall meg senkit. Most két kérdésen rágódik: a menekülteken és a halálbüntetés „napirenden tartásán”. Ami a migránsokat illeti, elkobozná az embercsempészek hajóit, hogy senki ne tudjon útra kelni, nemzetállami sáncok mögé bújik az európai köztérről, onnan tárgyal (helyesen) Szerbiával és Koszovóval, de közben azzal riogat, mi lesz, ha ugyancsak nemzetállami keretek között Ausztria és Németország úgy dönt: nem fogad be több migránst. Ha ez a veszély, akkor vajon, miért nem összeurópai megoldásra törekszik?

Már a migránsüggyel (az unió szerint a „nemzeti konzultációnak az emberi természet leggyűlöletesebb részét előszedő pszichológiai terrorizmusával") is magára haragította az EU-t, hanem itt van még a halálbüntetés is. Amelyet egy hete még „csak” napirenden akart tartani. Most meg…

Mindig is tágra nyílt szemekkel figyeltük, ahogyan a kormányfő rezdüléstelen hazudtolja meg önmagát. De most a skizofrénia határát súrolja. Alig egy hete még azt mondta Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, nem tervezi a halálbüntetés bevezetését, Magyarország minden európai törvényt, szerződést kötelezőnek tart magára. Tegnap viszont azt nyilatkozta: ha a törvénytisztelő emberek megvédése nem megy másképp, akkor be kell vezetni. "A kérdés politikai megközelítése, hogy mi olyan európai közvéleményt akarunk kialakítani, hogy a halálbüntetés újra nemzeti jogkör legyen.” Mi más volna ez, mint az európai értékrend bomlasztása? A ráció itt talajt veszt. A kormányfő azt kérdezi: mit tennének, ha a gyereküket ölnék meg? Túl azon, hogy egy politikai vezető feladata nem az, hogy a tömeg érzelmeit vakon kövesse, micsoda aljasság ilyet kérdezni? Mit lehet erre felelni?

Orbán közben elfeledkezett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének múlt heti szavairól: ha a halálbüntetés bevezetése volna a szándéka, akkor harc lesz. Mi lesz, ha tényleg harc lesz? Ha a falak nagy tologatása közben most az egyszer Orbán tempót tévesztett? Ha most tényleg az európai margóra rakják az országot. Mit fogunk kezdeni ezzel a kitagadott, pénztelen zárványországgal egy valóságos gazdasági szükségállapotban.

Ha öntelt meghasadtságában a kormányfő felelőtlen, az még nem teszi semmissé azok felelősségét, akik nemcsak nézik, hanem látják is, mi történik itt valójában. „Az embereket”, akik bedőlnek az értelem nélküli érzelmi zsarolásnak leváltani nem lehet. Ám egy ponton túl semmi nem akadályozhatja a látókat abban, hogy szembeszálljanak a kormányfővel. A gazdasági elitnek, a holdudvarnak és magának a Fidesznek is el kell döntenie, meddig óhajtja még követni ámokfutásában a hatalmába belezavarodott vezért, aki hétről-hétre csinál hülyét saját híveiből is.

A demokratikus ellenzéknek pedig éppen egy pillanata van még, hogy elgondolkodjon. Marad mozdulatlan, napi step-door nyikorgásaival ücsörög a parlamentben, képviselői esküjével a szájában, mint az orbáni NER alkatrésze, vagy abbahagyja a siránkozást, és az ország érdekében kivonul a Házból, magára hagyva ezt a mocskos hatalmat. "Labdaházba" vonul és ki sem mozdul onnan a IV. Köztársaság hajnaláig.