Szelfiző lányok vetették magukat csütörtök délután Janisz Varufakiszra az Európai Parlament épületében. A görög pénzügyminiszter a WDR német hírtelevízió élő műsorában szerepelt, s ahogy távozott, rajongók és érdeklődők tömege eredt a nyomában. A sztár-közgazdászként és „liberális marxistaként” ismert Varufakisz a legnagyobb sikert talán azzal a mondásával aratta, hogy tíz görög közül nyolc egyetért a Sziriza-kormány politikájával, a maradék kettő meg balról bírálja azt. Komolyabb és komorabb volt az a mondata, mely szerint a Sziriza esetleges bukása nem az uniós diktátumokat teljesítő korábbi kormánypártokat, hanem a fasisztákat segítené hatalomra Görögországban.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a jogi bizottságnak az Orbán-féle halálbüntetéses nyilatkozatok tárgyában tartott ülését hasonló érdeklődés övezte, mint Varufakisz teltházas show-ját. Az Európai Unió tektonikus változások előtt áll. Görögország a csőd és az eurózónából való kizuhanás szélén imbolyog, s akármi történik vele, 310 milliárd eurós adóssága valakinek bizonyosan fájni fog majd. Az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) egyesek szerint áldás, mások szerint katasztrófa, de esetleges elfogadása mindenképp új korszakot jelent az európai társadalmak számára. Mostanában dől el az is, hogy az Európai Unió partnernek, vagy kvázi ellenségnek tekinti a legnagyobb európai országot, Oroszországot. S persze az is, hogy ez utóbbi az EU-t, vagy Kínát választja első számú partneréül. A brit konzervatívok győzelme akár ki is vezetheti az Egyesült Királyságot az EU-ból, Skóciának meg esetleg meghozhatja a függetlenséget. Az európai gazdaság stagnál, a tagállamok alapvető külpolitikai kérdésekben sem értenek egyet egymással. Nem más, mint az Európai Bizottság elnöke nyilatkozott úgy a maga sajátos modorában, hogy egy csapat csirke is erősebb, mint az EU biztonságpolitikája.
Ilyen körülmények között tényleg gumicsontnak tűnik az Orbán-féle politika és annak újabb brüsszeli megvitatása. A jogi bizottság ülése hivatalosan azt vitatta meg, hogy összeegyeztethető-e az uniós tagsággal a halálbüntetés esetleges bevezetése valamely tagállamban. Hosszadalmas jogi fejtegetésekre azonban nem volt szükség, az Európai Bizottság vezetői képviselőjükön keresztül megüzenték a bizottságnak, hogy nem, ha egy ország ezzel próbálkozna, akkor azonnal elvesztené tagállami jogait. Innen kezdve politikai vita kezdődött, amely a Fidesz teljes elszigetelődését hozta. Bár a jobboldali magyar média előszeretettel „magyar szocialista összeesküvést” emleget az ilyesfajta brüsszeli vitákkal kapcsolatban, legkevésbé sem a bizottság szocialista tagjai voltak a pénteki vita főszereplői. A legerősebb kritikát különböző jobboldali frakciók nyugat-európai képviselői fogalmazták meg.
A vitában szóba került a menekültkérdést kriminalizáló úgynevezett „Nemzeti Konzultáció”, amelyet még a halálbüntetéses ötletelésnél is keményebb felháborodás fogadott. Az egyik kisebb jobboldali frakció olasz képviselőnője egyenesen „pszichológiai terrorizmusnak” nevezte a kérdőívet, ami, ha képletesen is, de azt jelenti, hogy ő Orbán Viktort tekinti terroristának. Az Európai Néppárt bizottságbeli vezetője, nem utolsósorban a Fidesz utolsó támogatójának számító CDU-CSU delegáltja többször megismételve és hangsúlyosan nevezte „elfogadhatatlannak” a konzultációs levelet. Az Európai Néppárt mindeddig sohasem állt ki ilyen egyértelműen a Fidesz ellen. Egy másik néppárti képviselő azt mondta, egyszerűen unja már, hogy mindig egy ország és egy ember, Magyarország és Orbán Viktor miatt kell az Európai Néppárt tagjaként folyton magyarázkodnia.
Orbán persze pontosan arra játszik, hogy a nemzetközi porondon előbb-utóbb valóban megunják a tettei miatti felháborodást, Magyarországon pedig népszerűségre számíthat azzal, ha hébe-hóba mégis támadják külföldön. De ez a számítása már rövidtávon sem jön be. A magyar miniszterelnök ugyanis gumicsontként igencsak hasznos az EU és a tagállamok vezetői számára. Jobboldaliak és baloldaliak, Görögország barátai és ellenfelei, a TTIP hívei és kritikusai, az egymással versengő uniós intézmények vezetői örömmel konstatálják, hogy az orbáni politika elítélésében legalább egyetértenek egymással. Magyarországgal szemben, amely sokkal kisebb, mint az Egyesült Királyság, szegényebb, mint Görögország, s még annyi igazi barátja sincs, mint mondjuk Ciprusnak, bátran bemutathatják, hogy mindannyian őszintén hisznek a demokráciában, az emberi jogokban, a szolidaritásban. Orbán Viktorhoz és kormányához viszonyítva ez igaz is, magyar mértékkel mérve mindannyian jó demokraták. Ezért nem is fogják megunni Orbán Viktort, az iránta érzett utálat éppenséggel kohéziót jelent a huszonhét másik uniós tagállam vezetői között. Ennek különösen azok a kelet-európai országok örülnek, amelyek a Magyarországénál jobb megítélésüket „nyugatiságuk” jeleként értékelik.
Ha ma valami okból ismét békekonferenciát kellene tartani, és azon Orbán Viktor képviselné hazánkat, Magyarország feltehetően sokkal kevesebbre számíthatna, mint annak idején Trianonban.
