Budapest;közlekedés;Varga Mihály;

2015-05-11 18:05:00

Varga így változtatna a fővárosi közlekedésen

A nemzetgazdasági miniszter tudja, hogyan lehetne javítani a fővárosi közlekedésen. Szerinte ugyanis ha szétválasztanák a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehetne. Úgy fogalmazott, hogy a BKK hatalmasra duzzadt vízfejként működik, amin változtatni kellene. Varga arról is beszélt az Origonak, hogy sem a halálbüntetést, sem az eutanáziát nem tartja elfogadhatónak, de vitázni lehet róla.

Varga Mihály átalakítaná a fővárosi buszközlekedést, "ehhez már be is terjesztették az ehhez szükséges, az idei évet érintő költségvetési módosítást, de ez csak egy része annak a megállapodásnak, amit szeretnénk megkötni a fővárossal. A tömegközlekedés évek óta egyeztetés tárgya a főváros és a kormány között. Biztonságos és kiszámítható feltételeket kell teremteni, ennek módjáról folyik a párbeszéd a kerületi polgármesterek részvételével. Szorgalmazzuk az egész fővárosi közlekedés újragondolását" - mondta a miniszter az interjúban.

Varga szerint a kötöttpályás közlekedést külön kellene választani a BKV-tól, így a buszközlekedésnél akár a profit is reális lehetne. "Újra kell gondolni az intézményrendszer nagyságát, már több mint 13 ezren dolgoznak ezen a területen, a járatkiszervezések sem állították meg a létszámnövekedést. A BKK hatalmasra duzzadt vízfejként működik, amin változtatni kellene" - fogalmazott a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e jegyáremelés, Varga úgy válaszolt, hogy erről a tulajdonosoknak kell dönteni, de szakértők szerint a rendszerben lévő tartalék feltárásával nem kellene újabb forrásokat bevonni. A miniszter azt is elmondta, hogy Tarlóssal még tartanak az egyeztetések az átalakításról, de ő is a hatékonyabb és biztonságosabb működést részesíti előnyben.

A halálbüntetésről szólva Varga azt mondta, furcsa lenne, ha más halálának örülne. Az élet felbecsülhetetlen értékű egyszeri adomány, amit nem vehetünk el senkitől, még magunktól sem. Ezért sem a halálbüntetést, sem az eutanáziát nem tartom elfogadhatónak - mondta. A miniszter azt mondta, nemmel szavazna a parlamentben a halálbüntetés bevezetéséről, de szerinte attól még messze vannak, most ugyanis még csak arról vitatkozunk, lehet-e vitatkozni, Varga szerint pedig lehet, ennél ugyanis sokkal kisebb jelentőségű ügyekben is zajlik vita.

A teljes interjút itt olvashatja!