egészségügy;tüntetés;

2015-05-12 07:00:00

Feketében és fehérben tüntetnek az ápolók

Aprópénzekről is örömmel tárgyalnak a kormánnyal az egészségügyi szervezetek, de ma, az ápolók nemzetközi napján már az utcára vonulva követelik a betegek mellett dolgozók béreinek és az ellátás körülményeinek javítását. A társadalomtól szolidaritást kérnek, mert úgy látják: ma már a betegek biztonsága, az életünk a tét. Az egészségügy minden területén áll a bál.

Egy héten belül másodszor kényszerítették tárgyalóasztalhoz az ágazatért felelős államtitkárt a nővérek tiltakozó akciói és a holnapra beharangozott egészségügyi menetek. Zombor Gábor az orvosi és ápolási terület szakmai és érdekvédelmi szervezeteinek vezetőivel tegnap megállapodott abban, hogy a korábbi hat hónap helyett háromra csökken a túlóradíjak elszámolásának időszaka. Ígéretet tett arra is, hogy a két lépcsőben eddig megvalósított bérkiegészítés bekerül az alapilletménybe, ezáltal a készenléti, ügyeleti és túlóradíjak is emelkednek. Az egészségügyi államtitkár a jövő évi tervek között említette, hogy 2,5 milliárd forintot szánnak a rezidensprogramból kikerülő fiatal orvosok bérének szinten tartására.

Két tömeg forr majd egybe

Ma délután két útvonalon is bedugul a város a délutáni, kora esti csúcsforgalom idején. Az Őszintén az Egészségügyről Akció-Szövetség fél 5-kor a Clark Ádám térre fekete pólóban várja szimpatizánsait, majd a menet a Lánchíd - József nádor tér - Nádor utca útvonalon éri el a Kossuth teret, ahol az Alkotmány utcában felállított színpadon elhangzó beszédek után a demonstrálók próbálják átadni követeléseiket a parlament valamelyik vezetőjének. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara háromnegyed hatkor tart gyülekezőt a Hősök terén, ahová majdnem nyolcvan busszal vidékről is érkeznek a tiltakozók. A fehér ruhás tömeg az Andrássy úton halad, majd bekanyarodik az Arany János utcába és itt, az egészségügyi államtitkárság épülete előtt találkozik a parlament elől érkező másik csoporttal. Várhatóan 19 óra után közösen adják át a követeléseiket tartalmaz listákat a minisztérium valamelyik vezetőjének.

A Magyar Rezidensszövetség (MRSZ) kérésének is eleget tesznek, amikor folytatják a tárgyalásokat a kórházak által működtetett nővérszállók felújításáról, mert jelenleg rossz körülmények között vagy egyáltalán nem tudnak hol lakni a fiatal orvosok a gyakorlati idő alatt. Az érdekképviselet elnöke természetesen örül ezeknek a kis lépéseknek is, de úgy látja, sem az elhangzott ígéretek, sem a találkozó után tartott államtitkári sajtótájékoztató eredeti témája: az alapellátási törvénytervezet nem ad választ az ágazat legfontosabb kérdéseire. Változatlanul nem tudni, lesz-e a rendszer működését érezhetően javító mennyiségű pénz és szakképzett dolgozó a magyar egészségügyben. Dénes Tamás olyan ágazati stratégiát hiányol, amely egyértelműen rögzíti, hogy az alapellátás megerősítése az egyik kiemelt cél és ennek elérése érdekében markáns változásokat vezet be. Most a sürgősségi ellátásba terelik a rezidenseket, de ugyanígy ki lehetne emelni a háziorvosi hálózatot is - vetette fel lapunknak, hozzátéve: úgy tudják, készül egy új kormányrendelet a rezidensekről, ebbe akár már bele is lehetne építeni ezt az irányt.

Zombor Gábor államtitkár megerősítette, hogy az alapellátási törvénytervezet az önkormányzatokra bízza, kivetik-e a helyi iparűzési adót a praxisokra. A Népszavának tegnap háziorvosok úgy fogalmaztak, ez nem hoz áttörést a finanszírozásban, sőt. Önkormányzati vezetők álláspontja szerint viszont kistelepüléseken ez a bevétel is sokat számítana, de biztosak benne, hogy az orvosok kiharcolják majd az elengedését. Nem akarják viszont elfelejteni a polgármesterek a rendelők bérleti díját, ami a másik komoly bevételi forrás a helyi költségvetésben. Az államtitkár ismertette azt is, hogy kedvezményes hitelkonstrukciót ad a kormány a praxisváltáshoz, továbbá a más szakvizsgával rendelkező háziorvos saját rendelőjében szakellátást is nyújthat. Zombor jelezte azt is, hogy az idei emeléshez hasonlóan jövőre újabb 10 milliárd forintot adnak a praxisok bevételeinek növelésére.

Látszatintézkedések helyett hosszú távú megállapodást sürgetett a tüntető egészségügyi dolgozókkal Tukacs István. A szocialista politikus napirend előtti felszólalásában, majd az államtitkári tájékoztatón elhangzottakra reagálva közleményben fogalmazta meg, hogy a kormánynak teljesíteni kell az ágazat követeléseit. Viszont épp az ilyen politikusi lépésekből nem kérnek a már tegnap is flashmobokkal tiltakozó demonstrációk szervezői. A biztonságos betegellátásért, alapbéremelésért, kiszámítható életpálya modell bevezetéséért, a tényleges érdekegyeztetés azonnali megkezdéséért, a hálapénz megszüntetéséért és távlatokat mutató ágazati stratégiáért harcoló egészségügyi szervezetek aktivistái Hálapénz Bankókat osztogattak a szegedi Dugonits téren, a debreceni Nagytemplom előtt, Pécsett a Széchenyi téren, Miskolcon a Kazinczy úton és Budapesten az Erzsébet téren.

A szervezők nevében Dénes Tamás lapunknak úgy fogalmazott, ilyen látványos eszközökkel is fel akarják hívni a lakosság figyelmét arra, hogy itt már nemcsak az ágazatban dolgozók jövőjéről van szó, hanem minden magyar állampolgár egészségügyi ellátásának biztonságáról. Az MRSZ elnöke úgy látja, a politika csak azokkal a kérdésekkel hajlandó foglalkozni, amelyeket a közvélemény kikényszerít, szükség van tehát a társadalom támogatására is, hogy akcióik sikerre vezessenek. Ez az ágazat sem mentes azonban a megosztottságtól. A szervezetek többsége valamilyen formában csatlakozott a tüntetőkhöz, de a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban dolgozók Demokratikus Szakszervezete arra hivatkozva húzta ki magát az akcióból, hogy ők 2004 óta sztrájkkészültségben vannak.