Előfizetés

Forgalmit! Igazolványt! - Ellenőrzik a tejeket

Publikálás dátuma
2015.05.12. 10:57
Illusztráció/Thinkstock
Tejágazati ellenőrzést rendelt el az országos főállatorvos május 6-tól a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácstól érkező bejelentések alapján, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok élelmiszerbiztonsági szakemberei elsősorban az alacsony áron értékesített import fogyasztói tejeket és tejtermékeket vizsgálják - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

A tájékoztatás szerint az ellenőrzéssorozaton nagykereskedelmi létesítményekben, elsősorban első magyarországi tárolási helyeken, kiskereskedelmi láncok üzleteiben és vendéglátóipari létesítményekben vizsgálják a termékeket.

A Nébih szakemberei május 7-8-án öt forgalmazónál ellenőrizték az import UHT tejek nyomonkövethetőségét, valamint a forgalmazás élelmiszerbiztonsági feltételeinek teljesülését. A forgalmazás higiéniai, tárolási körülményeivel kapcsolatos kifogást egyik helyszínen sem tapasztaltak az ellenőrök. Nyomonkövethetőségi hiányosságok miatt két esetben, négy tételnél (9082 liter) kellett forgalmi korlátozást elrendelni. Három tételnél (4762 liter) a termék azonosító adatait is tartalmazó, a származást igazoló dokumentumait pótlólag bemutatták, így ezen tételek korlátozását feloldották a szakemberek.

Közölték: a nagykereskedelmi tevékenységet végző cégeknél a Nébih illetékes igazgatósága megkezdte az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevalláshoz és befizetéshez kapcsolódó ellenőrzéseket is. Az eddig lezárt két ellenőrzésnél több mint 9 millió forint felügyeleti díj bevallásának és megfizetésének elmulasztását állapította meg a hatóság. A kapcsolódó bírságok és pótlékok összege meghaladja a 800 ezer forintot.

A közlemény emlékeztet: az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság a társhatóságok bevonásával 2014-ben is vizsgálta az ágazatot. Akkor a három szakaszra osztott célellenőrzés eredményeként összesen több mint 288 ezer liter tejet és tejterméket foglaltak le, valamint felszámoltak egy illegális tejpalackozó üzemet - olvasható a közleményben.

Újabb törésvonal a Fideszben a szuperkórház miatt

Publikálás dátuma
2015.05.12. 10:45
Illusztráció/Népszava
Az utóbbi idők legélesebb vitája alakult ki a Fidesz budapesti vezetői, polgármesterei között az új, állami szuperkórház miatt – írja a napigazdasag.hu. A portál értesülése szerint egyelőre még abban sincs egyetértés, hogy Budán vagy Pesten kapjon helyet a létesítmény, és az álláspontok annyira távol állnak egymástól, hogy semmi esély a megállapodásra. Mint a Népszava is megírta, nemrég Óbuda fideszes polgármestere szögezte le kategorikusan: nem kell új kórház, a  meglévő intézményeket kell fejleszteni. 

A Fidesz budapesti elnökségének szerdai ülésén csapnak össze a több tízmilliárd forintos beruházás ügyében a párt fővárosi politikusai - írja a napigazdasag.hu. Ugyanakkor nincs esély arra, hogy az ellenérdekelt polgármesterek engedjenek, mert a hátrálást saját személyes vereségükként értékelnék.

Wintermantel Zsolt IV. kerületi polgármester Újpestet tartja a megfelelő helynek, mert jól megközelíthető és a telek is rendelkezésre áll. Úgy véli, a budai oldalon lévő Lipótmező fejlesztési ötlete zsákutca, mert csak kétszer egysávos út vezet oda. Láng Zsolt II. kerületi polgármester viszont számos fórumon elmondta, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) felújítását tartja a megfelelő megoldásnak. A politikus emlékeztetett arra, hogy az OPNI negyvenhektáros, ősfás telkét az önkormányzat szabályozási eszközökkel védte meg, előírva, hogy a területet csak egészségügyi célra lehet hasznosítani.

Tarlós István főpolgármester is egy budai kórház mellett foglalt állást, és az egykori OPNI területét nevezte erre a legalkalmasabbnak. Hasonló álláspontot képviselt két hete az Építéstudományi Egyesület egészségügyi szakosztálya által szervezett rendezvényen Zombor Gábor egészségügyi államtitkár is. Az egészségpolitikus akkor azt mondta: tizenhárom helyszínt vizsgálnak, de egyelőre csak az látszik biztosnak, hogy a kórház Budán épül fel. Helyszínként felmerült a Déli pályaudvar, a Nagyvárad tér, a Megyeri híd környéke, a Kelenföldi pályaudvar melletti üres telek, a Kútvölgyi bővítése és a Sportkórház felújítása - írta a lap.

Mindeközben afféle markáns különvéleményt fogalmazott meg Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere, szerinte ugyanis nem egy új kórház megépítése lenne a megoldás Buda és az agglomeráció egészségügyi ellátására, hanem a meglévő intézmények fejlesztése.

Hogy reagál a gyerek, ha megpróbálják elcsalni? (Videón a kísérlet)

Publikálás dátuma
2015.05.12. 10:17
Egy pillanatra nem nézünk oda, és már csak a hűlt helye...
Sokkolta a szülőket és a nézőket az a kísérlet, amit az Egyesült Államokban végeztek el: vajon egy megnyerő külsejű fiatalember és egy kiskutya elég-e  ahhoz, hogy gond nélkül elcsaljanak egy gyereket például egy játszótérről. A felvételek ijesztő tanulsággal szolgáltak. 

Az RTL Klub stábja egy hasonló "kísérletet" végzett hazai terepen, a felvétel szintén el kell, hogy gondolkoztassa a gyerekeiket féltő szülőket. Annál is inkább, mert miközben óvatosságra kell nevelni a gyereket, nem szabad erős félelmet beletáplálni a felnőttek iránt. A kulcsszó a bizalom lehet, erre jó példa a magyar kísérletben az a kislány, akit ugyan sikerült volna elcsábítani a kiskutyával, de előbb odaszaladt édesanyjához, hogy engedélyt kérjen a játszótérről való elmenetelre. 

Idehaza is akadtak azonban olyan gyerekek, akik gyakorlatilag bármilyen kérdés nélkül elmentek az idegennel. 

forrás, és a felvétel a kísérletekről: lájk.hu