Bilinccsel, gumibottal felszerelve őrzi egy rendőr az Alföldi utcai befogadó otthonban lévő gyerekeket

Az is kiderült, az intézmény 10 férőhelyére 33 gyereket zsúfoltak be.

Rendőrségi razzia a Szőlő utcai javítóintézetnél december 9-én.

„Szánalmas és komolytalan” – Naponta akár négyszer is bemennek a rendőrök a magyarországi gyermekotthonokba

December óta naponta négyszer jelennek meg a rendőrök a magyarországi gyermekotthonokban. Molnár László szakember szerint a módszer félelmet kelt a gyerekekben, de szakmai értéke nincs. Kérdéseinkre a Belügyminisztérium és az ORFK sem válaszolt.

Rendszeres ellenőrzés. A rendőrök „riportot” készítenek a gyerekekkel és az ott dolgozókkal

Januártól tilos az Airbnb-zés Terézvárosban, folyamatosan ellenőrzik a szálláshelyeket

Akár több millió forintos bírság is kiszabható.

Terézvárosban megszűnt a bizonytalanság: nulla nap lehet az Airbnb

Visszafogott kontroll: nem feszült meg az Állami Számvevőszék, valamiért csak 13 állami alapítvány és egyesület pénzügyeit ellenőrizte a 4668-ból

Valamiért nem szerepelt közöttük a Mathias Corvinus Collegiumot üzemeltető Tihanyi Alapítvány, az Áder János felügyelte Kék Bolygó Alapítvány, de az eredetileg a kínai Fudan Egyetem építésére létrehozott alapítvány sem.

Az MCC 2020-ban vált közérdekű vagyonkezelővé, és rögtön kapott is a kormánytól cirka 500 milliárd forint értékű vagyont. Most kihagyták a listáról

Országos gyrosrazzia: 25 üzletet záratott be a fogyasztóvédelem

A hatóság szakemberei eddig 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 esetben indítottak eljárást, valamint több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot.

Képünk illusztráció

Várhelyi Olivér megszüntetné a permetező szerek kötelező európai uniós engedélyeztetését

A magyar egészségügyi és állatjóléti biztos a kémügy után most az akár az emberekre is veszélyes anyagok liberalizálására tett javaslatával okozott felháborodást.

Országos akcióban ellenőrzi az autóvezetés közbeni mobilhasználatot a rendőrség

Arra is figyelnek, hogy mindenki használja-e a biztonsági övet. 

Képünk illusztráció.

Több száz szabálytalan eszközre bukkantak a kalandparkok, vízicsúszdák és vidámparkok ellenőrzése során

A jogsértések miatt összesen 8 350 000 forint bírságot szabtak ki.

Képünk illusztráció

46 oktatási intézményben indult vizsgálat például átlag alatti országos kompetenciamérési eredmény vagy átlag feletti lemorzsolódási mutató miatt

A tavaszi időszakban összesen 1122 tanfelügyeleti ellenőrzést hajtott végre az Oktatási Hivatal (OH), továbbá 51 iskolában átfogó, komplex ellenőrzés is történt - olvasható az OH által közzétett összefoglalóban. 

Maruzsa Zoltán szerint motiváló eszköz lehet a teljesítményértékelés

Számos szabálytalanságot találtak a Sziget alatt ellenőrzött taxiknál, volt, aki a Nyugatitól 60 ezer forintért vitte el utasait a fesztiválra

A sofőrt csalás gyanújával előállították a rendőrök.

Szakmaiatlansággal és tendenciózussággal vádolja az őt ellenőrző testületet az Integritás Hatóság

Sőt: a megállapítások akár az ország jó hírnevének is árthatnak. 

Csaknem 100 millió forint értékű mobiltelefonnal bukott meg egy férfi az ellenőrzésnél az M3-ason

Szerző jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás.

A Fishing on Orfű szervezői szerint összehangolt drograzziára készül a fesztivál ideje alatt a rendőrség

Úgy tudják, a rendezvényt és területét, valamint a település közterületeit fokozott ellenőrzés alá vont területnek minősítették.

Nem elég, hogy kifosztja, még ellenőrt is küldene Budapestre az Orbán-kormány, kár, hogy közben mindegyik állítását cáfolják

A kabinet tömegközlekedést és a parkolást tartja a főváros két legfontosabb feladatának. Erre adnának is pénzt, miután átvilágították a gazdálkodását. 

Karácsony Gergely új főpolgármesterként 2019-ben járt a Karmelitában, akkor Gulyás Gergely azt mondta, partnerként tekintenek majd rá

Az Árkád, a WestEnd és a Pólus 12 vendéglátóegységét vizsgálták, végül mindegyik ellen eljárás indult

Súlyos higiéniai és élelmiszerbiztonsági hiányosságokat tártak fel.

Képünk illusztráció

Száj- és körömfájás miatt minden haszonállatot leölnek Szlovákiában ott, ahol megjelent a járvány

A pozsonyi kormány illetékesei helyben tanácskoztak, majd döntöttek, a medvei, nyáradi és bakai gócpont 3 kilométeres körzetében végeznek a szarvasmarhákkal, a sertésekkel, a kecskékkel és a juhokkal.

Képünk illusztráció

Országos vizsgálatot rendeltek el a távol-keleti gyorséttermeknél

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján.

Képünk illusztráció

Hatályba lépett az árrésstop, a fogyasztóvédelem azonnali ellenőrzésekbe kezd

Termékkategóriánként akár ötmilliós büntetés is kaphat az az üzlet, amely nem tartja be az előírásokat. 

Még jobban rászáll a poggyászok ellenőrzésére a WizzAir

Érdemes felkészülnie az utasoknak az alaposabb ellenőrzésére.

Nagy Márton rendkívüli ellenőrzést rendelt el az ételfutároknál

Sok lett a panasz, próbavásárlásokkal buktatnák le a szabályszegőket. 

Eddig 120 iskolában indult ellenőrzés a gyenge eredmények és a magas tanulói lemorzsolódás miatt, és még nincs vége

Egy év alatt szinte megduplázódott azoknak az intézményeknek a száma, ahol átfogó vizsgálatokra volt szükség a gyenge eredmények és a magas tanulói lemorzsolódás miatt – tudta meg a Népszava.

Az intézményekre hárítják a problémák megoldását, miközben az okok gyakran túlmutatnak az iskola határain

Úgy tűnik, jöhet még egy ellenőrzési hullám is, a tankerületeket érdekli, az iskolák hogyan tartják be a mobilhasználat korlátozását

Ellenőrzéseket indíthatnak egyes tankerületi központok több iskolában is, hogy megbizonyosodjanak arról, az intézményekben betartják a mobil- és okostelefonok használatát korlátozó, szeptember 1-jétől hatályos rendeleti előírásokat – értesült a Népszava. 

Szekrény hiányában a tanári asztalon sorakoznak a telefonok

A küldetés

Több nevelőszülő is kiakadt Fülöp Attila államtitkár szavain, volt, akinél még a gyerekszobában is fegyvert kerestek

Ha még több szakember távozik a gyerekvédelemből, az intézményben dolgozók már beosztást sem tudnak írni – állítják a területen dolgozó, lapunknak nyilatkozó szakemberek. Nevelőszülők pedig a kifogástalan életvitel-ellenőrzésről osztottak meg újabb részleteket.

Több nevelőszülő is kiakadt Fülöp Attila szavain, és másról számoltak be, mint az államtitkár

Búcsú a gyermekvédelemtől: tömegesen távoznak a dolgozók, hat százalékuk már elhagyta a pályát a méltatlan kormányzati ellenőrzések miatt

Országos szinten 265-en, a munkavállalók 6 százaléka már biztosan elhagyja a gyermekvédelmet, az érintett gyermekeknek pedig emiatt költözniük kell. A fővárosban még rosszabb a helyzet. A Cseppkő Gyermekotthoni Központból eddig 21-en távoztak.

 Nem ilyen gyermekvédelmet követeltek tízezrek fél évvel ezelőtt

Száz nevelőszülő távozhat, miután megtagadja az életvitele ellenőrzését, van intézmény, ahova katonákat vezényelnek gyerekfelügyelőnek

Az intézményekből is sokan távoznak.

A kormány nem készül arra, hogy újabb munkavállalók távoznak

Kiemelt ellenőrzések lesznek a Sziget fesztivál idején

Többek közt a vendéglátó egységeket, a munkajogviszonyokra vonatkozó szabályok betartását, a taxisokat és a higiénés körülményeket figyelik.

Eligazítás a nyitás előtt a stábnak. Augusztus 6-ára már szinte teljesen felépült a 7-én kezdődő fesztivál infrastruktúrája

Razzia a Balatonnál: 245 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih, 4 esetben indult eljárás (VIDEÓ)

Visszatérő hiba volt a rovarháló és a higiénikus kézmosási feltételek hiánya. Több vendéglátó nem végezte szabályosan az élelmiszerek helyben történő fagyasztását.

Jócskán találtak gondokat a Nébih-ellenőrök a strandbüfékben

Csaknem 3,3 millió forint bírságot kellett kiszabni, emellett egy fagyizóban megtiltották a fagyikészítést. 

Az Orbán-kormány 1,7 milliárdot szán a gyermekvédelmi dolgozók ellenőrzésére

Ebből az összegből csaknem 1,4 milliárdot a bérek emésztenek fel.

  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél