Kézigránátra bukkantak a XI. kerületben

Világháborús kézigránátot találtak szerda este Budapest XI. kerületében egy családi ház udvarán - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje.

Bátyi Edina elmondta: a Süveg utca 9. szám alatt építési munkálatok közben került elő egy - sérült gyújtószerkezetű - F1-es típusú kézigránát.

A tűzszerészi munkálatok idejére a környéket 80 méter sugarú körben lezárták, 17 családi házat ürítettek ki, 30 embernek kellett elhagynia otthonát. Este tíz órakor a zárást feloldották, a lakók visszatérhettek otthonaikba. A rendőrség által kijelölt területen a tűzszerészek megsemmisítettek a robbanótestet - mondta el a szóvivő.

Szerző
Frissítve: 2015.05.14. 01:18

Súlyos buszbaleset - Őrizetbe vették az egyik sofőrt (fotók)

Publikálás dátuma
2015.05.13. 21:52
MTI Fotó: Donka Ferenc
Közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették azt a 31 éves román állampolgárt, aki kedden a Bács-Kiskun megyei Bodoglár közelében, az 5405-ös úton összeütközött kisbuszával egy másik hasonló járművel – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán.

Bársonyné Magó Krisztina közleménye szerint a román állampolgár Szankról Bodoglár felé tartott, amikor - jelzőtábla figyelmeztetése ellenére - nem adott elsőbbséget a másik kisbusznak és összeütközött vele. A két járműben utazók mindegyike megsérült, egy ember életveszélyes, négy súlyos, hét könnyű sérüléseket szenvedett.

MTI Fotó: Donka Ferenc

MTI Fotó: Donka Ferenc

 

Szerző

Felborult egy rabszállító a BAH-csomópontnál - Fotók!

Publikálás dátuma
2015.05.13. 18:38
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Baleset történt a fővárosban a BAH-csomópontnál, egy rabszállító felborult a Jagelló úti megállónál szerda délután. A nepszava.hu úgy értesült, hogy a baleset miatt nagy a torlódás, áll a forgalom a környéken. A rendőrség közlése szerint a rabszállító három utasát könnyű sérülésekkel vitték kórházba.

A tűzoltók, és a mentők már kiérkeztek a helyszínre, információink szerint a BAH-csomópontnál hatalmas a dugó, aki teheti, kerülje el a környéket.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A rendőrség azt közölte, hogy a büntetés-végrehajtás járműve egy személyautóval ütközött össze, majd felborult. A rabszállítóból három embert könnyű sérülésekkel vittek kórházba a mentők. A helyszínelés még tart, a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Szerző
Frissítve: 2015.05.13. 19:50