MSZP;Budapest;Tarlós;

2015-05-14 17:38:00

MSZP: meddig tart a főváros véreztetése?

Tarlós István szokás szerint képtelen eredményesen kiállni a budapesti érdekek mellett. A 2016-os költségvetés tervezete szerint a budapesti közösségi közlekedés még az ideinél is kevesebb állami támogatást kap, pedig még a 2015-ös finanszírozásból is hiányzik 15 milliárd forint - figyelmezett közleményében Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője.

"A főváros ötödik éve képtelen megoldani a kormánnyal a BKV finanszírozását, és ennek megint a budapestiek isszák meg a levét. Ha a csökkenő állami szerepvállalás miatt járatokat kell ritkítani, az a hazudozó kormány és a nulla érdekérvényesítő képességű városvezetés közös felelőssége.

A BKV ötödik éve a szakadék szélén táncol. A legkisebb forráselvonás is bedöntheti a vállalatot. A kormány az állami támogatás csökkentésével kimaradó járatokról, lepusztuló járművekről, elmaradó felújításokról és rosszabb minőségű hálózatról dönt.

A főváros fideszes vezetésének az a dolga és felelőssége, hogy útját állja ennek a Budapest-ellenes kormányzati lépésnek, amely a fővárost nem az ország motorjának, hanem végtelenségig kizsigerelhető fejőstehénnek tekinti.

Horváth Csaba,
fővárosi frakcióvezető"