Csumidázom a lelkedet

Lehet, hogy ezek a sorok a keretes kulturális jegyzetek közé illenének, de én ide, a ”szerintem” rovatba "tettem magam". Sas Jóskáról lenne mondanivalóm (nem Józsefről, ő már egy ország Jóskája). Május 9-én, szombaton az ATV-n adták egy bő három órás műsorát. Amikor úgy, csak a mondatok között átsuhanva említett valamit egy államelnökről, aki nem óhajtott kezet fogni egy művésszel, inkább nem adták oda annak a bizonyos művésznek a már régen megérdemelt Kossuth-díjat. Ebben a pillanatban a színház közönsége egy emberként felpattant a helyéről és vastapsba fogott. Akkor kapcsoltam: valóban, Sasjóskának még nem adtak Kossuth díjat? Kinek nem adtak? Az ország egyik nagy színművészének, a kabaré királyának. Annak, aki, ha cigányt alakítva - és hogyan alakítva!- csak annyit mond, hogy „csumidázom a lelkedet”, abban szeretet van. Annak, aki a legmulattatóbb jelenetben képes egy pillanat alatt átváltani és elmondani, ennek az országnak a gondját-baját. Azt is szeretettel. Három órán át hallgatni egy művészt és a társulatát, nem kis teljesítmény. És nem véletlenül írom a „társulatát”, hiszen ő gondosan vigyáz arra, hogy a legidősebb művésze is jelen legyen a deszkákon, még akkor is, ha már nehezére esik egy szöveget betanulnia, ám kitűnő színész/nő, ott a helye. És ennek a fantasztikus tudású, társulatát ápoló művésznek még nincs Kossuth-díja?! Lehetetlen!