Eurovíziós Dalfesztivál;Pierrot;Csemer Boglárka Boggie;Eduard Romanyuta;

2015-05-19 07:50:00

Titkosan pontozták az Eurovízió dalait

Már tegnap este megkezdődött az 60. Eurovíziós Dalfesztivál érdemi része Bécsben. A mai első elődöntő 16 eladója tegnap mutatta be először élesben produkcióját, a titkosan pontozó öttagú nemzeti zsűrik előtt. Ez adja a produkciókra adott voksok egyik felét.

A másikat a tévénézők szavazatai adják majd, a mai elődöntőben - ahogy majd a csütörtökiben és a szombati döntőben is - a képernyők előtt ülők az utolsó dal elhangzását követő 15 percben küldhetnek szavazatot az előadókra a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben, de az egyes országok szavazói saját fellépőiket nem értékelhetik. A zsűrik és a nézők voksainak egyenlő arányú kombinációja alapján dől el, kik jutnak tovább. A magyar nemzeti zsűriben Pierrot, Milkovics Mátyás, Polgár Odett, Hrutka Róbert és Fábián Juli pontoz.

A mai első elődöntő 16 előadójából tíz jut a szombati fináléba. Elsőként a Moldovát képviselő énekes, Eduard Romanyuta lép színpadra, őt az örmény, a belga, a holland, a finn, a görög, az észt, a macedón és a szerb versenyző követi. Ezután lép a bécsi Stadthalle színpadára Csemer Boglárka Boggie, aki Magyarország képviseletében a Wars For Nothing című dalt adja elő. Őt a fehérorosz, az orosz, a dán, az albán, a román, végül a grúz versenyző követi.

Az előzetes értékelések és a fogadóirodák szerint a 28 éves Csemer Boglárka Boggie és háborúellenes dala eséllyel pályázik a szombati döntőbe jutásra. Az idei Eurovízió jelmondata Building Bridges (Hidakat építünk), a fesztivál a tolerancia és a sokszínűség jegyében zajlik.