Texas;sziámi ikrek;

2015-05-19 11:02:00

Három kislány, ketten sziámi ikrek

Hármas ikreknek adott életet egy nő a texasi Corpus Christi egészségügyi központjában – jelentette az AP hírügynökség. A három kislány 34 hétre, koraszülöttként jött világra, mindhárom kisbaba két kilogramm körüli. Catalina, Ximena és Scarlett egyaránt önállóan lélegzik. Ketten azonban még hosszú évekig komoly gondoskodást igényelnek majd, ugyanis sziámi ikrek: Ximena és Scarlett a mellkasuknál összenőve születtek. 

A sziámi babákat átszállították a város gyermekklinikájára, ahol számos műtét vár rájuk. Az édesanyának, Sylvia Hernándeznek és férjének, Raul Torresnek már van egy kisfia. A szülők a Facebook közösségi portálon azt kérték, imádkozzanak a babákért és küldjenek adományokat a várható orvosi költségekre. Az apának már a terhesség utolsó szakaszában fel kellett adnia az állását, hogy feleségéről gondoskodni tudjon.

A texasi Houstonban idén áprilisban ötös ikrek születtek, a babáknak csodájukra jártak, mivel az Egyesült Államokban először fordult elő, hogy egy anyuka egyszerre öt kislányt szült. Daniella Busby kislányai 28 hetesen, szintén császármetszéssel születtek.