Real Madrid;Borussia Dortmund;Jürgen Klopp;Gianluca di Marzio;

2015-05-21 07:52:00

Klopp még várakozhat

Ugyan kacsának bizonyult az a keddi hír, amely szerint Jürgen Klopp nyártól a Real Madrid edzője lesz, hiszen az a forrás – a Deutschland Radio – nem is létezik, annyi azért biztosnak tűnik, hogy a Borussia Dortmundtól távozó szakember a továbbra is komoly jelölt a blancóknál.

Egy Twitter felhasználónak sikerült átvernie szinte a teljes sportsajtót. Kedden ugyanis a „Radio Deutschlandra” hivatkozva repítette világgá a hírt, amely szerint Klopp jövőre Cristiano Ronaldóékat trenírozhatja. Első látásra a forrás hitelesnek tűnik, hiszen létezik Deutschlandfunk, amely a Deutschlandradio honlapján érhető el, továbbá a külföldieknek szóló Deutsche Welle, csak éppen Radio Deutschland nincs.

Ettől függetlenül a @Madridofilo_ nevű Twitter-fiókról író felhasználó az egész sportsajtót az orránál fogva vezette. Olasz, spanyol lapok vették át a hírt a „Radio Deutschlandra” hivatkozva, köztük a komoly olasz orgánum, az AGI hírügynökség: a Gazzetta dello Sport már ennek az értesülését vette át. Csak Németországban éltek a gyanúperrel, hiszen ilyen rádióról még sosem hallottak.

A hírről tehát egyértelműen kiderült, hogy kacsa, ettől függetlenül Klopp esélyei nem lebecsülendőek a Realnál. Igaz, hírek szerint még nincs végleges döntés arról, hogy elbocsássák-e egyáltalán Carlo Ancelottit, vagy sem. Bodo Illgner, aki 1996-2001 között védte a királyi gárda hálóját, azt közölte, minden értesülés ellenére Klopp „a lista tetején áll” a potenciális edzőjelöltek között.

„A Real Madrid mindig a világ legjobb edzőjét keresi. Kétszeres német bajnokként, valamint BL döntősként természetes, hogy számítanának rá” – mondta el a német válogatottal világbajnokságot is nyert Illgner a Sport Bildnek. Ancelotti jövője továbbra is bizonytalan. Emilio Butragueno sportigazgató múlt héten spanyol újságíróknak nem volt hajlandó nyilatkozni az olasz szakember jövőjéről. „Majd meglátjuk, mi lesz” – jelentette ki.

Amennyiben Klopp nyáron valóban a királyi gárda edzője lenne, úgy Jupp Heynckes (1997-1998) és Bernd Schuster (2007-2008) után ő lenne a harmadik német tréner a madridiaknál. Egyiküknek sem voltak nyelvi gondjaik, mindketten kiválóan beszéltek spanyolul, amikor átvették a szakmai munkát. Klopp szempontjából azonban ez lehet a gyenge pont. Amennyiben a spanyol fővárosba vinnék, úgy mihamarabb el kellene sajátítania a nyelvet, mert – mint Illgner fogalmazott – edzőként különösen fontos, hogy jól együttműködjék a sajtóval. Ennek alapja a nyelvtudás.

A másik gond, amire a német hálóőr figyelmeztetett, hogy nincs a Real Madridnál olyan személyiség, aki meghatározná az irányvonalat. Időnként a klub elnöke jelenti be egy nagyágyú leigazolását óriási összegért, máskor a sportigazgató, Butragueno próbál egyfajta jövőképet felállítani. „Az edzőnek azonban az lenne a feladata, hogy érvényre juttassa filozófiáját” – jelentette ki Illgner.

Ehhez azonban idő kell. Nem is kevés. Klopp ezt megkapta a Dortmundnál: hét éve volt arra, hogy meghatározza a sárga-feketék arculatát. Ennyi időn keresztül csak egyetlen tréner, a legendás Miguel Munoz irányíthatta a madridiak szakmai munkáját.

Egyre többször hallani ugyanakkor egy másik nevet is a Realnál. Az átigazolási ügyekben általában jól értesült olasz szakember, Gianluca di Marzio azt közölte, hogy a jelöltek szűkebb körében Rafa Benitez neve is felbukkant. A spanyol trénernek nyáron jár le a szerződése a Napolinál.

Igaz, amennyiben tényleg rá esne a választás, Florentino Pérez elnök nehezen magyarázná el a szurkolóknak, mennyiben látja őt jobb szakembernek, mint Ancelottit. Benitezről ugyanis nagy jóindulattal sem állíthatnánk, hogy különféle csapatainál – a Liverpoolnál, vagy most épp a Napolinál – az utóbbi években sikert sikerre halmozott volna.