Ki lesz ebben az évben Monaco hercege?

Publikálás dátuma
2015.05.22. 08:00
Eddig Lewis Hamilton verhetetlennek tűnik a hercegség szűk utcai pályáján FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A Formula -1-es világbajnokság legpatinásabb versenyét rendezik ezen a hétvégén. Monaco szűk utcai pályáján győzni olyan, mint nyerni a Tour de France kerékpárversenyen, hazai tatamin legyőzni a japán dzsúdósokat, vagy Pekingben diadalmaskodni a kínai asztaliteniszezők felett. Aki itt nyer, örökre beírja magát a sportág történelemkönyvébe. Idén erre négy pilótának van meg a legnagyobb esélye.

Monacóban sosem számított a motorerő, itt kizárólag a legnagyobbak nyerhettek. Hogy idén ki lesz a kiválasztott, azt ma még nem tudhatjuk, de a szabadedzések alapján úgy tűnik, a hercegségben sem fog felborulni a 2015-ös erősorrend.

A Mercedes abban bízhat elsősorban, hogy mivel az ő autójuk termeli a legtöbb leszorítóerőt, így a szűk, kanyarokkal teletűzdelt utcai pályán nagy fölényben lesznek a többiekhez képest. Másodszor a vb pontversenyben élen álló duó, Lewis Hamilton és Nico Rosberg elképesztő formában érkezett meg Monacóba, és kettejük közül utóbbi képes jobban beállítani ilyen pályákra az autóját. És ez utóbbi itt általában elég is a győzelemhez.

Mindenesetre a Ferrari sincs lőtávolon kívül – a többiekre ez nem mondható el –, és ha Sebastian Vettel vagy Kimi Räikkönen egy jó napot fog ki a szombati időmérőn, bizony ismét megverhetik a Mercedest. Ám a maranellóiak esélyeit csökkenti, hogy hűvös lesz a hétvégén, és ilyen időben bizony mindkét pilóta szenved a Pirelliken, elsősorban a szuperlágy keverékeken.

Ha valahol, akkor Monacóban van esélye a McLarennek is idei első pontjainak begyűjtésére. Egyrészt két remek kezű világbajnoka van a brit istállónak, másrészt a Honda átmeneti gyengesége itt nem akkora gond, mint máshol. Amennyiben Fernando Alonso és Jenson Button bekerül szombaton a Q3-ba, akkor a pontszerzés reális cél lehet a számukra.

Sajnos szomorú aktualitása is lesz a hétvégi versenynek, ugyanis a csapatok, a Manor Marussiával az élen megemlékeznek a tavalyi verseny hőséről, a jelenleg is kómában fekvő Jules Bianchiról. A francia versenyző ugyanis tavaly két pontot szerzett itt, aminek köszönhetően a kiscsapat könnyebben tudott talpra állni a 2014-es összeomlás után. A Manor csapat tagjai ezen a hétvégén egy speciális karkötővel tisztelegnek Bianchi előtt, amin a versenyző rajtszáma, monogramja és tavalyi eredménye látható.

„Egy éve Monacóban Jules megszerezte az első pontjait. Mindig is ezekről a pontokról álmodott. Az elsők között voltam, aki átölelte utána. Hihetetlen pillanat volt. Amikor kiszállt az autóból, láttam az arcán, mennyire boldog. Ez olyan emlék, ami még most is felkavar” – fogalmazott idősebb Bianchi. Noha ma csend honol Monacóban, a feszültség tapintható.

Megint tarolt a Mercedes
A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki mindkét szabadedzésén. A vb-pontversenyt most is vezető 30 éves versenyző - aki szerdán hosszabbított szerződést 2018 végéig a stuttgarti istállónál – délelőtt 0.151 másodpercet vert a Toro Rosso 17 éves tehetségére, a holland Max Verstappenre, míg délután nyolctizeddel volt gyorsabb, mint csapattársa, a második Nico Rosberg.
A Ferrari két pilótája közül ezúttal is Sebastian Vettel volt a gyorsabb, de a délutáni esős tréningen már a finn Kimi Räikkönen is megérkezett az élen állókra. A másfél órás szabadedzés jelentős részében a csapadék miatt a csapatok nem kockáztattak, az autók javarészt a boxban parkoltak, átlagban 13-14 kört teljesített csupán a 3,340 kilométer hosszú városi pályán.

Monacói Nagydíj
1. szabadedzés
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.750 perc, 2. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:18.899, 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:19.086, 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:19.134, 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:19.245, 6. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1:19.454.
2. szabadedzés
1. Hamilton 1:17.192 perc, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:17.932, 3. Vettel 1:18.295, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:18.543, 5. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:18.548, 6. Sainz Jr. 1:18.659.



Szerző

Utazás Parkinzóniába

Publikálás dátuma
2015.05.22. 07:51

Fehér Györgynek Utazás Parkinzóniába címmel jelenik meg kötete. A könyvbemutatót június 4-én, 11 órakor, a MÚOSZ székházban tartják. "Beteg vagyok! Visszavonhatatlanul, kétségtelenül. A tudomány szerint gyógyíthatatlan, de nem halálos beteg.

A Parkinson-kórt negyvenéves koromban diagnosztizálták. A helyzet eleinte évről-évre, később hónapról-hónapra, majd napról-napra rosszabbodott. Manapság pedig már percről-percre csúszom lejjebb, egyre lejjebb.", írja a kötetben az Autósélet egykori főszerkesztője, aki érzékletesen számok be a Parkinson- kórral való küzdelméről.

Szerző
Frissítve: 2015.05.21. 21:55

Alföldi rendezésével nyit az opera fesztivál

Publikálás dátuma
2015.05.22. 07:50
FOTÓ: Vajda József/Népszava
Június 29-én Alföldi Róbert A varázsfuvola rendezésével indul a nyolcadik Armel Opera Festival, a Thália Színházban öt napon át követik egymást a rendezői koncepciójukban vagy témájukban különleges klasszikus és kortárs operák.

A tegnap délutáni sajtótájékoztatón a két magyar rendezőtől, Alföldi Róberttől (Szegedi Nemzeti Színház: A varázsfuvola) és Novák Pétertől (Kolozsvári Magyar Opera: Figaro házasága) többet is megtudhattunk előadásaikról, a három további darabról pedig Vajda Gergely karmester, a fesztivál művészeti tanácsadója tájékoztatott. Alföldi először dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházzal a fesztiválon. A szegediek által szervezett meghallgatáson több mint 100 énekest hallgatott meg, a válogatás egy teljes napon át tartott.

„Mindenki azt gondolja, hogy ismeri (A varázsfuvolát), ezért nagyon nehéz alkotói helyzetbe kerültem. A cél az volt, hogy ne abból az ellengondolatból induljak ki, hogy hogyan nem akarom megcsinálni. Úgy akartam tekinteni a darabra, mint a kisgyerek egy autóra, amit kibelez, szétszed, és jó esetben úgy rak össze, hogy minden kerék és műszer a helyén van és még megy is. Nem kutakodtam semmilyen szimbólumrendszer után, biztos vagyok abban, hogy e nélkül is sötét mélyre lehet menni ebben a történetben, a lehető legkézenfekvőbb kérdések felvetésével. Zavarban vagyok tőle.”

Ahogy Alföldi saját bevallása szerint „csikószerű” fiúkból és lányokból álló, fiatal „kölök csapatot” válogatott össze A varázsfuvolára, Novák Péter is elsősorban fiataloknak szóló Figarót rendezett. Így érthető, hogy az előadást Kolozsvárott is - opera-körökben szokatlan módon – a facebook szájhagyománya tette teltházassá. „Jó volt ezt látni. Szeretném a fiatalokat visszaszoktatni az épületbe. A darabot is úgy választottam – hisz ez az első opera-rendezésem – hogy igazi feladatot adjon a társulat izgalmas és tehetséges tagjainak.

Bár a Figaro első ránézésre egy szappanopera, nekem a létezéssel kapcsolatos viszonyomat változtatta meg. Egy hatalmas kozmikus társasjáték, amelyben – mint Mozart zenéjében mindenütt – minden hangban és minden harmóniában ott rejlik a feloldás, a megbocsátás.”. A többi darabért is érdemes a Tháliába zarándokolni június végén-július elején.

Vajda Gergő elmondása szerint Donizetti Calais ostroma (English Touring Opera, London) című operája hiánypótló mű, hiszen Donizettit nagyon ritkán láthatunk itthon, akárcsak Rimszkij Korszakovot. Utóbbi Mozart halálának körülményeit boncolgató Mozart és Salierijét a produkciót jegyző cseh J. K. Tyl Színház (Plzen, Cseh Köztársaság) egy furcsa fricskával egy olasz kortárs egyfelvonásossal állította párba.

Sergio Rendine Segreto d’Importanzája (Szigorúan bizalmas) azzal a városi legendával játszadozik el, mely szerint Mozart csak tettette halálát és Rossiniként nyugodtan élte világát tovább - Olaszországban. A belga darab, Annelies Van Parys: Private View-ja (Muziektheater Transparant, Antwerpen) egy jó Hitchkock parafrázishoz illően (Hátsó ablak) nézőit kukkolóvá avatja, s legféltettebb titkaink természetével foglalkozik.

Szerző