EP;vita;Orbán Viktor;Strasbourg;populizmus;

2015-05-22 07:04:00

Orbán az EP-ben: „szánni való populista”

Úgy tűnik, a magyar miniszterelnök megnyilvánulásaiból a Fidesz EP-frakciójának, a Néppártnak is kezd elege lenni. A keddi Magyarországról szóló európai parlamenti vita és Orbán Viktor szereplése enyhén fogalmazva sem javította a politikai imázsát.

A magyar kormányfő leghangosabb párton belüli ellenfele, a luxemburgi keresztény-szocialista Frank Engel az Eurológusnak azt nyilatkozta: „Orbán Viktor szánni való populista." A luxemburgi EP-képviselő már korábban sem volt kíméletes a magyar miniszterelnökkel. Az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának május 7-ei ülésén azt mondta, a dél-európai diktátorok bukása óta nem volt kormányfő Európában, aki előhozakodott volna a halálbüntetés visszaállításának gondolatával. Engel szerint a Néppárt nem tolerálhatja Orbán Viktor viselkedését. A luxemburgi politikus arra is utalt: több kollégájában felmerült, hogy a Fidesz kizárását kezdeményezzék a frakcióból. Engellel szemben párttársa, Markus Ferber bajor EP-képviselő finomabban fogalmazott Orbánról, aki szerinte úgy viselkedik, mint egy gyerek, aki folyton próbálgatja, hogy a szüleinél meddig mehet el. A CSU politikusa azonban azt is megjegyezte, a néppárti frakcióban unják már, hogy minden második hónapban Magyarországról tartanak vitát a Parlamentben.

Az Eurológus úgy tudja, a strasbourgi vita után heves szóváltás alakult ki az Európai Néppárt frakciótalálkozóján, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A miniszterelnök a zárt ülésen nagyjából megismételte a parlamenti vitán elmondottakat, és továbbra is kitartott a halálbüntetésről és bevándorlásról alkotott álláspontja mellett. A néppárti képviselők többsége elítélte Orbán szavait, és az is felmerült, hogy a június 6-7-ére tervezett budapesti kihelyezett frakcióülést elhalasztják. Parlamenti források szerint a magyar miniszterelnök egyre népszerűtlenebb a néppárti frakcióban. Orbánnal főleg a Benelux államok és a skandináv országok a kritikusak. Az Eurológus úgy tudja, nem először fordult elő, hogy frakcióülésen élesen kritizálták a magyar kormányfő egy-egy lépését, a Néppártnak viszont nem áll érdekében kizárni a Fideszt a frakcióból, mert szükségük van 12 képviselőjükre a szavazásoknál.

A világsajtó is beszámolt a strasbourgi vitáról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap úgy tudja, egyes baloldali képviselők egy Magyarországot elítélő határozatot is előkészítettek, de ebben az Európai Néppárt - amelynek a Fidesz is tagja -, illetve az Európai Néppárttal "nemhivatalos nagykoalícióban" együttműködő szociáldemokraták nem voltak partnerek. Megjegyezték: "úgy hírlik, a magyar Zöldek is eltanácsolták európai párttársaikat attól, hogy felfújják az ügyet", mert úgy vélik, hogy az "európai beavatkozások csak fékeznék" a Fideszt a "lefelé tartó belpolitikai spirálban".

A New York Times szerint Orbán Viktor a halálbüntetéssel kapcsolatos nézeteivel magára haragította az Európai Parlamentet. A francia Le Monde pedig azt írja: a magyar kormányfő megosztotta az európai jobb- és baloldalt. A New York Times is közölte a Reuters tudósítását, amely kiemeli, hogy az Európai Bizottság alelnöke rosszindulattal vádolta meg magyar kormányfőt a migrációról szóló konzultáció miatt. A cikk említi, hogy Orbán a halálbüntetésről vallott nézeteivel az Európai Parlamentben is kihívta maga ellen a képviselőket, amit a véleménynyilvánítás szabadságával védelmezett. A Neue Zürcher Zeitung szerint az unió egyértelműen óvta Orbánt attól, hogy az újra bevezesse a halálbüntetést. A cikk idézi Timmermans alelnököt is, aki kijelentette: egy ilyen lépés szankciókat vonna maga után, ideértve a legsúlyosabb lépést, hogy felfüggesztik Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban. A francia Le Monde azt a következtetést vonja le a strasbourgi vitából, hogy Európa megosztott Orbán kapcsán, annak ellenére, hogy az EP elnöke mindent elkövetett, hogy a tegnapi esemény ne váljon szabad fórummá a magyar vendég számára. A szerző szerint a helyzetet bonyolultságát mutatja, hogy a jobboldal számára fel volt adva a lecke, hiszen egyfelől köteles elítélni a magyar álláspontot a halálbüntetés ügyében, de ugyanakkor meg is kell védenie Budapestet. A cikk hozzáteszi: Orbán megpróbált minden támadásra válaszolni, és sikerült megosztania az európai jobb- és baloldalt.

Kövér Chilében a nagyobb szerencséről
Chilébe utazott Kövér László. Az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint a házelnök latin-amerikai látogatás-sorozatának első állomásaként járt Santiagóban, ahol a helyi magyar közösség tagjaival is találkozott. Kijelentette: "A magyarok az esetek döntő többségében nem önszántukból kerültek a világ legkülönbözőbb pontjaira. Vagy történelmi kényszerűségből menekültek, vagy mert abban bíztak, hogy nagyobb szerencse vár rájuk mint otthon". A chilei megélhetési bevándorlásról nem esett szó.