Nem szabad hallgatni, sem pedig megalkudni

A holokausztra mindig emlékezni kell, pontosan azért, hogy ne ismétlődhessen meg. Erről is beszélt lapunknak Lebovits Imre, aki a közelmúltban tanúskodott a németországi Lüneburgban folyó perben. Mint mondta, ez a per is tükrözi, hogy a mai Németország valóban szembe tud nézni a nácik bűneivel. Magyarországon eközben még sokan próbálják meghamisítani a történelmet. Lebovits - akinek szűkebb családjából sokan Auschwitzban pusztultak el - fontosnak tartja, hogy a holokausztról egyértelműen fogalmazzanak, ez ügyben sem hallgatni, sem pedig megalkudni nem szabad.

- Szívszorító lehetett találkozni a túlélőkkel és most beszélni róla a perben.

- Nem volt egyik sem könnyű. Egy tiszafüredi asszony hat-nyolc éve elmondott egy kis történetet. Amikor a zsidókat elvitték, köztük volt egy nagyon régi barátnője. Az a kislány a pályaudvaron átadott neki egy ki mackót. Azt mondta, neki már nincs szüksége rá. És nem is tért többé haza. A tiszafüredi gettót egyébként az egyik legnagyobb katolikus ünnepen, úrnapján számolták föl, akkor rakták vagonokba az embereket. Sokat azután, hogy a csendőrnyomozók hosszú ideig verték, mert meg akarták tudni, hová rejtették a vagyonukat. Még egy jellemző eset: Tiszafüred szolgabírája, egy meggyőződéses antiszemita a vagonok indulásakor beszédet tartott, amit azzal fejezett be: viszontlátásra, mint trágya. Ennél jobban semmi nem mutatja azt a szándékot, hogy el akarták pusztítani a magyarországi zsidóság jelentős részét.

- A lüneburgi per vádlottja egy aggastyán, a 93 éves Oscar Gröning, aki az auschwitzi rámpákon felügyelt rá, hogy a zsidók értékei a nácikhoz kerüljenek. Mit csinált ez az ember a per alatt?

- Az egyik tanú azt kérdezte, maga nem gondolt arra, hogy ártatlan embereket gyilkolnak meg és ebben segédkezik? De erre a kérdésre éppúgy nem érkezett válasz, mint sok hasonlóra. Németországban egy új törvény értelmében bíróság elé kell állítani azokat is, akiknek a munkája nélkül nem vált volna lehetővé az öldöklés. Így került oda Oscar Gröning is. S bár az elején elismerte, hogy erkölcsi szempontból bűnrészes és bocsánatot is kért, de aztán végig hallgatott. Elsősorban a vádat képviselő ügyvédek beszéltek. Köszönet és hála illeti azt a két ügyvédet, Thomas Walthert és Donat Ebertet, akik lényegében felderítették az egész ügyet, összegyűjtötték az adatokat az "auschwitzi könyvelőről" és megtalálták a tanúkat is. Velem együtt öt túlélőt hallgattak meg Lüneburgban. Én vagyok az egyetlen, aki itthon maradtam, a többiek ma már Kanadában, Németországban, ketten pedig Londonban élnek. Megrázó volt hallgatni az egyik londoni hölgyet, aki már ugyancsak 85 éves, amint beszámolt az Auschwitzban átélt borzalmakról.

FOTÓ: Vajda József/Népszava

- Úgy tudom, a feleségével együtt utazott el most Németországba, ahogy korábban is többször voltak együtt különböző megemlékezéseken.

- A feleségem és családja túlélte a vészkorszakot. Ő és az anyósom a budapesti gettóban, az apósom pedig munkaszolgálatosként egy Dachau melletti táborban. Az ő megmenekülése külön történet. Kiváló gépész és villamosipari szakember volt, emellett ügyes, életrevaló ember. Amikor a belső hírek alapján már lehetett tudni, hogy jönnek a felszabadítók, két társával megbeszélték, hogy megszöknek. Apósom szerzett egy nagy fémköteget, azt rádobták az elektromos hálózatra, a környék teljes sötétségbe borult, így módjuk nyílt a szökésre. És akkor az is kiderült, hogy még azokban az időkben is voltak Németországban tisztességes emberek. Egy bajor család fogadta be őket, s a felszabadulás után sokáig leveleztek is.

- Németországban valóban szembe néztek a múltjukkal, nem úgy, mint például nálunk.

- Ott is voltak a háború után sokan, akik megpróbálták eltitkolni, vagy más megvilágításba helyezni a nácik rémuralmát. Csakhogy a reálpolitikusok mellett ezt nem lehetett. A korábbi kancellárok, mint Konrad Adenauer, vagy Willy Brandt, éppúgy, mint napjainkban Angela Merkel következetesen képviselték azt az álláspontot, hogy országuknak szembe kell néznie a múltjával és német fiataloknak meg kell ismerniük a hitleri korszakot. Ez az utóbbi ötven évben mit sem változott. Néhány éve meghívtak egy német városba, mégpedig az 1938-as kristályéjszaka - a zsidók elleni összehangolt akcióhullám - évfordulójára. Tíz napon át beszélgettem középiskolásokkal azokról az időkről. A németek mindig fontosnak tekintették, hogy találkozzanak a túlélőkkel, legyenek azok magyarok, németek, vagy bármilyen nemzetiségűek.

- A magyarok ezt is megtanulhatják tőlük.

- De nem csak ezt. Magyarországon változatlanul nem kevesen egész furcsán ítélik meg az egész holokausztot. Bevett szokás a történelemhamisítás. Csak egyetlen példa. Lehet szépíteni a Horthy-korszakot, de az biztos, hogy magyar közreműködés nélkül nem lehetett volna több százezer magyar zsidót haláltáborokba hurcolni. 1944-ben - már a német megszállás után - Hitler telefonon kérdezte az európai zsidók deportálását szervező és irányító Adolf Eichmannt, kell-e neki valamilyen segítség Berlinből. Mire azt a választ kapta, itt annyira támogatják, hogy semmire sincs szüksége. Jaross Andor belügyminiszter - államtitkárai, Baky László és Endre László segítségével - mindenben kiszolgálta a németeket. Persze kellett hozzá a meggyőződéses fasiszta Sztójay Döme miniszterelnök támogatása is. Ők tudták rövidebb mint két hónap alatt szinte teljesen megtisztítani a vidéket a zsidóktól. Olyannyira "sikeresek" voltak, hogy Auschwitz parancsnoka panaszkodott, annyi ember érkezett a haláltáborba, hogy nem győzi a gázkamrákba küldeni őket. Endre László külön is követelte, hogy minél gyorsabban szabaduljanak meg a zsidóktól, akik közül sokan rengeteget tettek a hazájukért.

- De ott volt Horthy kormányzó, aki sokak szerint meggátolta a zsidótlanítást.

- Horthy 1940-ben megírta Teleki Pálnak, hogy mindig is antiszemita volt. De ez csak csekély adalék. A lényeg az, hogy amikor a negyvenes évek elején Hitler több menetben követelte a zsidóság kiirtását, Horthy és miniszterelnöke, Kállay Miklós ezt elhárította. Ám a német megszállás, vagyis 1944. március 19-e után 180 fokos fordulat következett. Nem véletlen, hogy a német nagykövet, Edmund von Veesenmayer ragaszkodott a kormányzóhoz, aki ha akarta volna, megakadályozhatta volna Eichmannék ténykedését. Csakhogy a magyar adminisztráció tevőleges segítségét Horthy hagyta jóvá. Sztójay is szabad kezet kapott Horthytól a zsidókérdés megoldására. Ez tragédia és tragikus következményei lettek.

- Hetven évvel a II. világháború befejezése után kell még egyáltalán beszélni ezekről az eseményekről?

- Németországtól eltérően Magyarországon még mindig sokan vannak, akik nem hajlandók szembenézni a múlttal és következményeivel. A magyar parlamentben a Jobbik képviselőitől még elhangozhatnak antiszemita kijelentések. Továbbra is dicsőítik Horthyt, vagy Nyírő Józsefet, azt az írót, aki az utolsó pillanatig kitartott a nyilasok mellet. A fiatalok olyan tankönyvekből tanulnak, amelyek megtévesztik őket. Ha a nácikról, a holokausztról van szó, egyértelműen kell fogalmazni. Nem szabad sem hallgatni, sem pedig megalkudni.