korrupció;Izrael;Ehud Olmert;

2015-05-25 12:11:00

Újabb nyolc hónap börtön Ehud Olmertnek

A jeruzsálemi körzeti bíróság újabb nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Ehud Olmert volt miniszterelnököt a Talansky-ügyben - közölte az izraeli közszolgálati rádió.

Az ügyészség legalább egy év elzárást kért, mert Olmert összesen több tízezer dollárt tartalmazó borítékokat fogadott el Morris (Móse) Talansky gazdag amerikai üzletembertől, majd a pénzt részben saját céljaira költötte el, de a bíróság végül csak nyolc hónap letöltendő és nyolc hónap feltételes börtönnel sújtotta, mert figyelembe vette a vádlottnak az ország javára végzett tevékenységét is. A vád szerint a volt kormányfő az összeg egy részét saját és családja kiadásaira, és nem politikai célokra használta fel, noha politikai támogatásra, választási költségeire kérte a pénzt. 

Ehud Olmertet korábban már hat év börtönre és egymillió sékel (hetvenmillió forint) bírságra ítélték a „Holyland-ügyben”, mert jeruzsálemi polgármestereként és gazdasági miniszterként csúszópénzeket fogadott el a Holyland nevű lakópark építtetőitől.
A hétfői ítélet is megállapított százezer sékel bírságot (hétmillió forintot) és a börtönben eltöltendő idő hozzáadódik a korábbihoz. A Talansky-ügy érdekessége, hogy 2012 júliusában még felmentették a volt kormányfőt, mert nem sikerült rábizonyítani, hogy a politikai célokra kapott pénzt magáncélokra költötte.

Tavaly azonban egykori titkárnője vádalkut kötött az ügyészséggel, és hangfelvételeket adott át a hatóságoknak Olmerttel folytatott beszélgetéseiről, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy sikkasztott. Ezért elrendelték az ügy újratárgyalását, és hétfőn elmarasztaló ítélettel sújtották a volt politikust.

Jákov Caban bíró indoklásában előadta, hogy „már az bűn önmagában, ha egy közszereplő, a kormány egyik minisztere egy titkos alap számára készpénzt kap dollárban, azt saját céljaira használja fel és senkinek nem ad róla számot”. Olmert ügyvédei bejelentették, hogy fellebbeznek, ahogy az előző Holyland-ügyben is tették. Ehud Olmert jelenleg szabadlábon védekezik, a magasabb szintű bíróságokhoz benyújtott fellebbezéseinek elbírálásárára vár.