Budapest;DK;Tiborcz István;lámpacsere;

2015-05-27 12:44:00

DK: a kormányfő veje a fővárosban is megvetheti a lábát

A Demokratikus Koalíció (DK) azt gyanítja, hogy a főváros szerdán elfogadni tervezett közvilágítási tervével Tiborcz István, Orbán Viktor kormányfő veje a fővárosban is "megvetheti lábát".

Erről Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője sajtótájékoztatón beszélt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy "a miniszterelnök veje tavaly decemberben 14,2 millió forintért 233 lámpatestet cserélhetett ki, de a fővárosban akár 100 ezer lámpatestet is ki lehet cserélni, ami mintegy hatmilliárd forintos megbízást jelentene".
Gy. Németh Erzsébet emellett bejelentette, pártja vizsgálóbizottság felállítását követeli annak kiderítésére, hogy a főváros miért nem képes öt éve megnyitni a Rácz fürdőt.

A DK politikusa meglepőnek nevezte, hogy a közgyűlés előtt fekvő egyik előterjesztés nem keretet, hanem pontos összeget határoz meg a 3-as metró felújítására. Egy több mint 63 milliárd forintos beruházás esetében nem lehet ezer euróra kiszámolni a pontos költségeket, csak azzal a gyanúval, ha már megvan, hogy ki fogja elvégezni a felújítást - fogalmazott. Gy. Németh Erzsébet kitért arra is, hogy a közgyűlés szerdán azért dönthet zárt szavazással egy új városarculati kft. felállításáról, mert Tarlós István főpolgármester "elirigyelte Orbán Viktor néhai, rossz emlékű országimázsközpontját".