Az Altus beperli Lázárt és Deutschot is

Az Altus Zrt. által elnyert pályázattal kapcsolatos "valótlan állításaik" miatt a cég beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást - közölte Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerdán.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-elnök felesége közleményében azt írta: a cég Orbán Viktor miniszterelnök mellett beperli Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, Deutsch Tamás és Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselőket, Gulyás Gergelyt, a párt országgyűlési képviselőjét "és még sokan másokat".

Közlése szerint nem igaz, hogy az Altus Zrt. másfél milliárd forintos megbízási szerződést nyert el az Európai Bizottságtól (EB): az Altus vezette 11 tagú nemzetközi konzorcium megbízási díja ennek az összegnek kevesebb mint egytizede, amelyet ráadásul a konzorciumban részt vevő többi tíz céggel kell majd megosztania.

A továbbiakban is mindenkivel szemben pert indítanak, aki "nyilvánvalóan valótlan kijelentéseket" tesz a cég által elnyert pályázatról a nyilvánosság előtt - tette hozzá. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára április 19-én közölte, azt kérték az EB-től, gondolja újra, hogy az Altus Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.

Dobrev Klára akkor úgy reagált: a cég tanácsadói megbízása az EU összes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt. Dobrev Klára kedden jelentette be, hogy a cég beperli Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért a kormányfő a múlt héten Strasbourgban skandalumnak nevezte a Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. európai bizottsági megbízását, és azt mondta, üzleti megbízatásnak álcázott formában uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat.

Szintén kedden Gulyás Gergely azt közölte: a Fidesz kormányzati vizsgálatot kér az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében. A nagyobbik kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az EB között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.

Szerző

Rendőr támadt bozótvágóval egy férfira

Két év börtönre ítélte, a büntetés végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztve a Budapest Környéki Törvényszék szerdán a Készenléti Rendőrség egyik volt tagját, aki 2012-ben bozótvágó késsel és gumibottal támadt vélt haragosára egy gödöllői szórakozóhelyen - közölte a törvényszék szóvivője. Az ítélet nem jogerős.

Koszta János elmondta, hogy a Gödöllői Járásbíróság 2013. január 14-én tárgyalás mellőzésével súlyos testi sértés miatt mondta ki bűnösnek F. Istvánt, akit akkor 2 év, a végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítéltek. A Pest Megyei Főügyészség az ügyben perújítási nyomozást rendelt el, amelynek során a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ismételten meghallgatta a tanúkat és további bizonyítékokat szerzett be. Az utóbbiak alapján az ügyészi indítvány szerint a cselekmény eredményeként fennállt az életveszélyes sérülések bekövetkezésének reális lehetősége, így a volt rendőrnek a perújítás során életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt kellett felelnie a Budapest Környéki Törvényszék előtt.

A szerdán kihirdetett ítélet szerint a büntetési tétel nem változott, de a 2 év börtönbüntetés végrehajtását nem 3 évre, hanem 5 évre függesztették fel, ami súlyosbítást jelent, figyelembe véve az időmúlást, és azt az enyhítő körülményt, hogy F. Istvánt a felettesei kifejezetten jó rendőrként minősítették - közölte a szóvivő. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész letöltendő büntetésért fellebbezett.

A vádirat szerint a bűncselekmény idején a Készenléti Rendőrség hivatásos állományában járőrvezetőként szolgáló rendőr főtörzsőrmester 2012. szeptember 18-án este egy gödöllői szórakozóhelyen nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott el barátjával. Hajnalban megtudta, hogy a barátját egy - szintén ugyanott szórakozó - férfi korábban provokálta, ezért hazament, magához vett egy bozótvágó kést és egy teleszkópos gumibotot, majd ezekkel az eszközökkel tért vissza. Előzetes szóváltás nélkül a bozótvágó kés lapjával többször megütötte a bárpultnál ülő sértett hátát és tarkóját, amitől a férfi a földre került.

A vádlott még ekkor sem hagyta abba az ütlegelést, sőt többször belerúgott a földön fekvő sértettbe, majd ismeretlen helyre távozott. A rendőrök helikopterrel és kutyákkal is keresték, de csak pár nap múlva tudták elfogni a Hollandiából hazafelé tartó férfit, akit időközben elbocsátottak állásából. A vádlott beismerő vallomást tett. 

Szerző
Témák
rendőr támadás