Lázár 1200 milliárdot ígért a nagyobb városoknak

Publikálás dátuma
2015.05.27. 22:01
Lázár János a Parlamentben május 19-én. MTI Fotó: Kovács Attila
A megyék és a megyei jogú városok 2020-ig 1200 milliárd forint uniós forrást közvetlenül oszthatnak majd el, ebből egy Fehérvár nagyságú város 20-25 milliárd sorsát saját maga tudja befolyásolni – nyilatkozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a feol.hu-nak a Modern városok program keretében Székesfehérvárral kötött megállapodás kapcsán. A miniszter az Árpád-ház programról azt mondta, "gagyi dolgot" nem érdemes csinálni, igazi történelmi emlékhelyet kell létrehozni.

Székesfehérváron életminőség-javító fejlesztések kezdődnek, kibővül a belváros, hangversenyterem, valamint multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok épül, és lakásépítési program indul Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentése szerint a Modern városok program keretében.

A Fejér Megyei Hírlap online felületén szerdán megjelent interjúban Lázár János megjegyezte: Székesfehérvár mint az ország meghatározó gazdasági centruma kiemelt helyzetben van, a kormány minden támogatást meg fog adni annak érdekében, hogy még erősebb legyen a gazdasági növekedés. Emlékeztetett: 2013-ban tettek egy ígéretet, miszerint a műszaki képzés nem megszűnik, hanem megerősödik a városban. Ennek első lépése a geoinformatikai kar megmentése volt, 2016 szeptemberétől pedig elindul a gépészmérnökképzés, amely kifejezetten a fehérvári ipar igényeit szolgálja ki.

A Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözéséről elmondta: továbbra sem zárták le a kérdést, de presztízscsaták zajlanak, miközben senki nem tudott még egyetlen észérvet sem felhozni a költözés ellen. "Én magam, már csak hasonló korunk okán is, nagyon támogatom Cser-Palkovics András városvezetői törekvéseit és azt a meglátását, hogy ebben az országban vízfejszerűen, Budapesten működik minden minisztérium. Ennek semmilyen racionális oka nincsen, csak a szokásjog és a sznobizmus" - fogalmazott.

Lázár János szerint Székesfehérvár történelmi jogán is azon városok közé tartozik, ahová biztos, hogy "még ebben a kormányzati ciklusban kihelyezésre kerül állami főhatóság"; június 6-án, amikor egyéves lesz a kormány és Orbán Viktor értékeli a minisztériumok munkáját, ez a kérdés biztosan napirenden lesz.

Az Árpád-ház programról, amely a fehérvári Nemzeti Emlékhely sorsát hivatott rendezni, kiemelte: a bazilika romjai körüli állapotokon láthatóan van min javítani. Leszögezte, "gagyi dolgot" nem érdemes csinálni, igazi történelmi emlékhelyet kell létrehozni.

Lázár János a Seuso-kincsekről elmondta: van egy magántulajdonban lévő tárgycsoport külföldön, ami biztosan a Seuso-kincsekhez tartozik, ennek megszerzésére folyamatosan lépéseket tesznek, de további részleteket nem árult el. Hozzátette: azt a lehetőséget sem zárhatják ki, hogy további, a kincsekhez tartozó tárgyak lehetnek még valahol, például Ukrajnában, ahol nemrégiben bukkantak fel a Seuso kancsókhoz nagyon hasonló tárgyak. Kijelentette: amennyiben sikerül újabb leletegyüttest vásárolni, az Fehérvárt is gyarapítani fogja.

Szerző

Bíróság előtt a Pentagon munkatársa

Lefogták a rendőrök és bíróság elé állították az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) egyik civil munkatársát az oroszországi Szentpéterváron a beutazási és tartózkodási szabályok megsértése miatt - írta szerdán az orosz sajtó.

Az Interfax orosz hírügynökség úgy tudja, a 39 éves Michael Christopher Dobroskyt azzal gyanúsítják, hogy bár turista vízummal érkezett Oroszországba, tartózkodásának igazi célja nem turizmus volt. A férfi ügyében a Petrodvorcovij kerületi bíróság dönt. 

Az RBK orosz üzleti-politikai hírügynökség jelentése szerint Szentpétervár és a Leningrádi terület migrációs szolgálatának egy névtelenül nyilatkozó munkatársától való az értesülés. Azt mondta, azért indítottak szabálysértési eljárást a Pentagon munkatársa ellen, mert az állítólag nem jelentette be a tartózkodását az orosz jogszabály előírásának megfelelően, hét napon belül a helyi migrációs hivatalban. A férfi a sajtóhírek szerint a rokonainál lakott. 

Az orosz szabályozás szerint minden normál (nem diplomata, vagy szolgálati) útlevéllel Oroszországba érkező külföldinek egy héten belül regisztráltatnia kell magát a lakóhely szerinti bevándorlási irodában. A szállodák és utazási irodák ezt megteszik helyette, de ha magánlakásban száll meg, akkor neki kell ezt intéznie. 

A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség megkereste az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségét és szentpétervári konzulátusát, de sehol sem tudtak az amerikai állampolgár lefogásáról és az ellene folytatott eljárásról. Az amerikai védelmi minisztérium polgári alkalmazottjának ügye azért is kelthette fel az orosz sajtó érdeklődését, mert egy hete az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy Moszkvában letartóztatták a litván hírszerzés egy munkatársát. A férfit állítólag titkos információkat tartalmazó dokumentumok átvételekor érték tetten az orosz fővárosban.