Lázár János;Ökotárs;

2015-06-01 16:54:00

Bocsánat, mondhatná Lázár

Mintha a magyar politikai vezetést érő inzultusok idejét élnénk. Most a norvégoktól kapott egy jól irányzott taslit Lázár János.

Tavalyi történet: az Ökotárs Alapítvány irodáit úgy szállták meg a rendőrök, mintha éppen egy drogbandára akartak volna lecsapni. Elvittek minden mozdíthatót, iratokat, számítógépeket, sőt még a vezetők magánlakásán is kutakodtak egy kicsit. Mindezt azért, mert a magyar kormánynak csípte a szemét a civil mozgalmak erősödése. Már-már paranoiásan úgy érezték, hogy mással sem foglalkoznak az Ökotárs munkatársai, mint a Norvég Alap pénzeiből tüntetések szervezésével, meg azzal, hogy borsot törjenek a hatalom orra alá. Az sem nagyon tetszett Lázáréknak, hogy rajtuk kívül mások is bele tudnak nyúlni – ha nem is akkorát markolva, mint ők – az uniós pénztárcába.

A dolognak persze nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ahol nincs, ott nehéz találni, így máig sem sikerült foltot ejteni a civil alapítvány becsületén.

Most tényleg ideje volna visszavonulót fújni, hiszen a norvég kormány által felkért londoni székhelyű könyvvizsgálók mindent rendben találtak az alap által rájuk bízott mintegy 4 milliárd forint felhasználása körül. Korábban egy bolgár-amerikai cég is ugyanerre a megállapításra jutott: átláthatóan, professzionálisan kezelték a rájuk bízott forrásokat a magyarok.

Pont kerülhetne tehát az Ökotárs ügy végére, már csak egy dolog volna hátra: a bocsánatkérés. De fogadni mernék, előbb harapja el a nyelvét a miniszter, mintsem ezt megtegye.