Még nem temetném a hetilapokat

A Magyar Narancs kicsiny cég, amelynek fennmaradását a reklámadó nem fogja befolyásolni. Bojtár B. Endre főszerkesztő szerint az újságnak van egy viszonylag elszánt olvasótábora, bár a 30 alattiak idegenkedése a sajtótermékek vásárlásától a Narancsot is sújtja. Úgy véli, Magyarországon a közéleti sajtó jó részét politikai befolyásolásra is használják; Simicskát sem védené meg semmi a teljes megsemmisüléstől, ha nem lenne a keze ügyében a Magyar Nemzet.

- A Narancsot is érinti a reklámadó új változata - 100 milliós árbevétel felett 5,3 százalékos adót kell fizetni -, ami ugyan még nem hatályos, Brüsszelnek is rá kell bólintania. Az előző, 500 milliós alsó sávhatár vonatkozott rátok?

- Az 500 milliós határ nem érintett minket. Most az új változat valamilyen szinten fog, de ez egy kicsiny cég, amelynek a fennmaradását, úgy számolom, nem fogja befolyásolni.

- Néhány milliós, vagy tízmilliós kiadással számoltok?

- Az már nagyon jó lenne, ha néhány tízmilliót kellene fizetni…

- Befolyásolta-e a 2010-es kormányváltás a reklámokat, csökkent-e a hirdetések és a hirdetők száma?

- Nehéz a hatásokat szétválasztani. 2010 már bőven a recesszió és az írott sajtó visszaszorulásának éve volt, erre jött rá a politikai változás. A különadók rendszere és a különadókkal sújtott szektorok veszteségessé tétele érintette különösen a nagy állandó hirdetőinket. Ezek a cégek nyilván a marketingköltségeiket vágták meg először. De ez nemcsak minket sújtott, hanem mindenkit, ahol ők hirdetőként jelen voltak. Amire még célozhatsz, az a chill effect, amikor a hirdetők egy politikailag problémásnak vagy kényesnek ítélt orgánumban, mint amilyen a Narancs, vonakodnak megmutatkozni. Ez a jelenség, ha létezik, soha nem úgy működik, hogy megmondják neked. De vannak szektorok, amelyekben a Narancs erős; elsősorban a kultúra. Itt sikerült megtartani azokat a cégeket, amelyek 2010 előtt is itt voltak, sőt, ez a kör talán bővült is.

- A 2013-as mérlegeteket láttam, 207 milliós árbevétel mellett 65 millió forint volt a vesztesége a kiadónak.

- Tavaly is, az idén is jobban állunk.

- Ha jól tudom, tulajdonos is vagy a lapban, másokkal együtt. Hogy lehet a veszteség mellett fenntartani?

- Egyrészt a tartalékainkból éltünk, másrészt pedig van egy kisebbségi tulajdonos, aki részt vesz a fenntartásban. Azért volt szükség a bevonásukra, mert nem lehetett halogatni, el kellett indítani az online üzletágat.

- Mekkora most a példányszámotok?

- 8-10 ezer példány között adunk el, hogy mennyit, az leginkább a politikai hangulattól függ, és persze attól is, hogy a címlapunk elég vonzó-e a nem rendszeres vásárlóinknak. Korábban is ebben a nagyságrendben mozgott a példányszám, a plafon 15 ezer körül volt a 2000-es évek első felében, az írott sajtó aranykorában. Ami azt jelenti, hogy van egy viszonylag elszánt olvasótábora az újságnak. Egy kicsit azt tartom problematikusnak, hogy ez pont az a városi értelmiségi réteg, amelyet a válság, a politikai környezet és a kultúra általános kormányzati leértékelése a legjobban megviselt.

- És a fiatalok olvasnak?

- Ha a korfát nézem, nagyjából 20 százalék tartozik ide, ami nem kevés: de bennünket is sújt a 30 alatti korosztály idegenkedése a sajtótermékek vásárlásától.

- És a neten mekkora az érdeklődés? Ha jól tudom, nem mindent raktok ki a lapból.

- A narancs.hu saját, csak online anyagokat is közöl, illetve a nyomtatott tartalom egy részét, és azt is csak komoly késéssel a print kiadáshoz képest. Napi 25-30 ezer egyéni látogatónk van a neten, és a két közönség nem fedi át egymást száz százalékosan. De az online Narancsot nem hírportálnak képzeltük el, egy ekkora fejlesztésre nincs kapacitásunk. Ki kellett találni olyan funkciókat, olyan csak online tartalmakat, amelyek nem veszélyeztetik, hanem kiegészítik és még promotálják is a nyomtatott lapot. Hisz mégiscsak az adja a bevételeink jó részét.

- A mai magyar újságírás nagy része a Narancs „köpenyéből bújt ki”.

- Ez ebben a formában biztos, hogy nagyon túlzó állítás. Az szerintem nagyon helyes, ha a szerkesztők sokat beszélnek a cikkekről, ha egy termékeny diskurzus van rutinszerűen beiktatva. Ez hozzátesz a laphoz és a kezdeti, bázisdemokrata korszak gyakorlatára megy vissza.

- Ez a korszak a Fidesz bázisdemokrata korszakával párhuzamosan múlt el. Meg is szűnt ezután a párt és a lap kapcsolata? Talán Kövér László is volt a kiadó igazgatója.

- igen, egy rövid ideig felelős kiadó volt. De már az akkori szerkesztőkkel is csak szórványos a mostani lap kapcsolata, hát még az 1990-es kiadóval... A Fidesz vezetőivel a beszélő viszony 1998 nyarától nagyjából megszűnt, Orbán Viktor is a 98-as választás előtt adott utoljára interjút, aminek persze nem örülünk. De az teljesen természetes, hogy a Fidesz és a Narancs útjai 1991 táján elváltak, hiszen egy strukturált társadalomban ellentétes társadalmi funkciói vannak egy lapnak és egy pártnak. Ennek a szakításnak az élességéhez, radikalizmusához csak hozzátesz, hogy a Fidesz egy nagyon erős politikai fordulatot hajtott végre 1993-94-ben. Visszatérve a kérdéshez, a Narancs volt 1989-ben abban a szerencsés helyzetben, hogy az akkori kádárista, posztkádárista sajtó nyelvét, elsősorban a publicisztika nyelvét megújította, illetve egy másikat hozott helyette. Ez akkor nyilván nagyon inspirálóan hatott szélesebb körben is. De ezt nem mitizálnám túl, mert ami ebben új volt, az pár év alatt kifutott, természetessé vált. Fontosabbnak tartom, hogy a Narancs egyfajta keltetőként, vagy óvodaként funkcionált. Sok tehetséges kolléga kezdett itt – és ez a lap minden korszakára igaz.

- Az igen kevés független médium közé tartoztok; szemben a sajtó nagy részével, nem soroltatok be egyetlen párt mögé sem.

- Nem kényszerültünk rá és nincs is meg az a know-how, hogyan kellene másképp viselkedni. A Narancsnak nem kellett befolyásolási kísérleteket elhárítani. A szoci kormányok alatt is csak egyszer-kétszer esett meg, hogy valaki felhívjon és szidalmazzon egy megjelent, vagy fenyegessen egy készülő cikk miatt, és az illető jól érezhetően el volt tévedve. Csak nem tudta.

- És rendelések, vagy kérések sem szoktak érkezni?

- Nem, olyan nincs, hogy valaki megfenyeget, hogy ha ezt nem írjuk meg, akkor borzalmas dolgok fognak velünk történni, vagy fordítva, ha ezt így és így megírjuk, akkor valami remek vár ránk.

- Mégis rajtatok is ott van az úgynevezett balliberális bélyeg, ami a mai magyar közéletben nem túl pozitív.

- Szerintem akik olvassák a lapot, elvannak vele. De nem szeretem ezt a jelzőt, mert összemos dolgokat, hazug, és csak a megbélyegzés a célja, nem is értem, hogy miért nyugszanak bele és használják azok is, akik ellen Lovas István kitalálta. Ugyanakkor sem a baloldali, sem a liberális jelző ellen nem tiltakoznék, sőt. Igyekszem magamban pontosan definiálni, hogy ha nem is a lap, de legalább én mennyiben vagyok baloldali és mennyiben liberális. Voltak, vannak és lesznek is különbségek az itt dolgozók világképében, akár nagyon komolyak is, de van egy pár olyan jellegzetesség, ami összeköt minket.

- Kezdeményezői voltatok 2010-11-ben a médiatörvény elleni tiltakozásnak.

- Ha az üres címlapra gondolsz, az 2010 decemberében volt, amikor a médiatörvény első, brutális változata alakot öltött. Az ötletet a HVG-ben megjelent Majtényi-interjú egy mondata adta: nem érti, hogy miért nem üvölt a teljes magyar sajtó. Egy darabig próbálta az ember a fejét a homokba dugni, aztán ez a mondat volt az, amikor a fejemre csaptam. És nagyjából ugyanekkor csaphatott a fejére Kovács Zoli, az ÉS főszerkesztője is. Felhívtuk egymást, és felosztottuk kettőnk között a magyar sajtót, végigtelefonáljuk ki az, aki beszáll. Végül ketten maradtunk, még a Hírszerző csatlakozott valamilyen formában. Később volt még egy kör, amikor nekünk már nem lehetett ugyanazt a poén elsütni, de sok újság üres címlappal jelent meg. A Népszava is.

- Azóta volt több tiltakozás is, például tavaly nyáron a reklámadó ellen. Elvárod általában is a szolidaritást, ha történik valami?

- A fehér címlap abszolút indokolt és jól időzített volt. Azzal együtt, hogy nem az akkori, hanem a később módosított médiatörvénnyel viszonylag kényelmesen együtt tudok élni. Személyes szimpátiát vagy rokonszenvet sokfelől éreztem, de az sokatmondó, hogy ketten maradtunk az ÉS-sel. Akkor még benne volt a törvényben az intézményi lehetőség, hogy bejön a szerkesztőségbe a médiahatóság és megnézi a papírjaidat, a forrásaidat és még ronggyá is bírságol.

- Ez a lehetőség ma is megvan…

- Valójában úgy van meg, hogy nincs. Ezt sikerült ártalmatlanítani, amihez hozzájárulhatott az a nyomás is, amit a megrendszabályozni kívánt sajtó kifejtett. De kellett hozzá az is, hogy akik megalkották ezt a törvényt, vagy bábáskodtak körülötte, egy lépést hátralépjenek.

- Nyilván te is tudod, hogy ez a médiatörvény a szocik 2008-09-es koncepciójára épül?

- Hát, egy része. Hogy egypárti, vagy kormányzati ellenőrzés alá vonják a közmédiumokat, az nem volt része. Az a politikai magatartás is minősíthetetlen volt, de egy hatalmi duopólium még mindig jobb, mint egy monopólium.

- Tehát inkább Ausztria, mint mondjuk Oroszország?

- Nézz rá a két országra; nem független attól, milyen állapotban vannak, hogy a két országot hogyan kormányozzák. Az osztrák lepacsizós, megegyezéses vörös-fekete berendezkedéssel szemben is számos kifogást lehet támasztani, de ha választani kell a két ország között... Az, hogy egy politikailag annyira megosztott ország, mint Ausztria, az elitek kiegyezésére épít, ahelyett, hogy az elitek háborúznának egymással és a másik megsemmisítésére törekednének, számomra önmagában nem elfogadhatatlan. Visszatérve a szolidaritás kérdésére; a 2010-es esetnél nem velünk kellett szolidaritást vállalni, hanem a szakmával. Kinek-kinek saját magával. De ki-ki inkább azt mérlegelte, hogy mennyit engedhet meg magának. Jobb- és baloldalról is hallottam, hogy hisztiztünk, de ez nem hiszti volt. Messzebbre akartak menni a médiatörvénnyel, de végül, hogy a nemzetközi botrányt lecsendesítsék, intézményesen csak odáig mentek, ameddig feltétlenül szükségük volt rá: a közmédiáig és a frekvenciákig.

- Milyen kifutása lehet a lapnak, hisz van olyan újság, például a Holmi, ami ugyan havilap, de megszüntette saját magát.

- Szeretem, sajnálom, de vannak biológiai korlátai a szerkesztésnek. Mi még nem tartunk itt. A Narancsnál a szerkesztők egy-két kivétellel 50 körüliek, és régóta nyomják, de sok a fiatal munkatárs is, 30 alattiak. Szóval remélem, van kifutása a dolognak.

- A megváltozott olvasói szokások ellenére?

- Ha napilapot szerkesztenék, elég nagy bajban érezném magam, és egy pár éve még így is bajban éreztem magam. De most egyre erősebb bennem a remény, hogy a hetilapok számára van lehetőség. Addig, amíg a napi hírek mellett megmarad az olvasói igény a hosszabban, szépen, érthetően elmesélt történetekre is, és amíg az olvasók ezért fizetni is hajlandók, még nem temetném a hetilapokat. Pár évvel ezelőtt a print-sajtó közeli halálával volt tele minden, de ez egyáltalán nincs így. Nemcsak a Narancs, más hetilapok is megtartották olvasóikat, ha nem is a korábbi mennyiségben. Sikerülhet a print és az online megjelenés megfelelő, egymást kiegészítő formáit megtalálni. Hogyan tudsz integrált szerkesztőséget kialakítani? - ez ma a szent Grál.

- Most változik ismét a magyar sajtó; létrejött egy masszív közmédia, a Simicska-birodalom pedig átpozicionálja magát. Mennyire érinti ez a Narancsot?

- Nem érint minket, bár már olvastam olyat, hogy minket is Simicska finanszíroz. Pontos képe nincs erről senkinek, de az a gyanúm, hogy a nagy internetes hírportálok sem tudják kitermelni az előállításukhoz szükséges bevételeket. Bayer József nyilatkozta egyszer, hogy szerinte a nagy internetes újságok támogatásokból élnek – és hát ki vagyok én, hogy ezt ne higgyem el. El lehet lavírozni a neten, lehetnek jó ötletek és a szakportálok el is tudják tartani magukat, de ettől még a klasszikus sajtó elszegényedik. Ezeket a veszteségeket finanszírozni kell. És finanszírozzák is: hiszen létezik az internetes sajtó és léteznek a napilapok. Magyarországon a közéleti sajtó jó részét politikai befolyásolásra is használják. És ebben még csak nem is vagyunk kivételek a világban: legfeljebb a stílus itt egy kicsit kicsit vadabb. A teljes megsemmisüléstől mi védi meg most Simicskát? Még ha lenne is pár akta a széfjében, mint ahogy vagy van, vagy nincs, semmire sem menne velük, ha nem lenne a keze ügyében a Magyar Nemzet. És vajon miből fogják a formálódó új jobboldali sajtót beindítani és fenntartani? Ez azt is jelenti, hogy a jobboldali médiumokra költött közpénzek mellett jórészt ismeretlen eredetű magánpénzek vesznek részt a magántulajdonú magyar sajtó finanszírozásában. Ezzel persze nincs bajom, és hirtelen nem is tudok más megoldást, de ezt kellene valamilyen módon transzparenssé, az állami támogatást pedig normatívvá tenni.