MSZP;Fidesz;DK;ORFK;plakátrongálás;Együtt;

2015-06-07 18:39:00

Plakátrongálás - Orbánig ér a botrány?

Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre felbujtás miatt a Fidesz - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap. Az Együtt kiáll aktivistái mellett. Az MSZP a kormányfőtől vár tájékoztatást, a DK pedig a legfőbb ügyész intézkedését kéri.

A kormánypárti politikus sajtótájékoztatón elmondta, hogy a rendőrség hat embert állított elő plakátrongálás miatt. Egyúttal azt is hangsúlyozta: a Fidesz a lehető leghatározottabban elutasítja ezt a "baloldali agressziót". Németh Szilárd felszólította Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét és párttársait, hogy "ne uszítsák tovább az embereiket ilyen agresszív és törvénytelen cselekedetek elvégzésére". Megvan annak a módja, hogy törvényes eszközökkel fejezzék ki a véleményüket - tette hozzá.
A kormánypárti politikus azt mondta, jól látható, hogy az emberek többsége a konzultációt választja, még akkor is, ha nem a kormány álláspontjával ért egyet. Eddig több mint 400 ezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, és 200 ezer feldolgozása után elmondható: az emberek 90 százaléka a kormány által képviselteket támogatja - közölte.

Az Együtt kedden közölte, hogy mozgalmat szervez a konzultációs óriásplakátok leszaggatására. Az MSZP szombaton közleményben azt írta, "a fröcsögő plakátkampány" üzenetét a polgári ellenállás eszközeivel mindenki úgy semlegesítse, ahogy csak tudja". A DK-nak - hangzott el egy szombati sajtótájékoztatón - nincs ellenére a plakátok megrongálását célzó állampolgári akció.

Az Együtt kiáll előállított aktivistái mellett

Az Együtt kiáll a plakátrongálás miatt előállított aktivistái mellett és minden jogi, illetve politikai segítséget megad nekik - mondta Szigetvári Viktor, a párt elnöke.

Az ellenzéki politikus kijelentette: az Együtt felháborítónak tartja, hogy a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök a bevándorlásról szóló, az országot megosztó plakátkampányba kezdett azért, hogy a munkanélküliségről és az oktatási rendszer válságáról elterelje a figyelmet. "Sajnálom, hogy a kollégáimat előállították. Természetesen az Együtt minden jogi és politikai támogatást megad a barátainak" - mondta Szigetvári Viktor, hozzátéve, fontosnak tartják kifejezni azt az "elemi felháborodást", amit a bevándorlók ellen, a magyar adófizetők pénzéből indított plakátkampány miatt éreznek.

Az Együtt tudatta az MTI-vel, hogy Pápa Levente alelnök közérdekű adatigényléssel fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz  azt kérdezve, mennyibe kerül naponta az adófizetőknek az, hogy "a rendőrség éjjel-nappal őrzi ezeket a szégyenteljes plakátokat".

ORFK: a rendőrség feladata a közrend, közbiztonság megőrzése

A rendőrség alaptörvényben rögzített feladata a közrend és a közbiztonság megőrzése - reagált az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. A rendőrség ugyanakkor azt is közölte: sem az Együtt közérdekű adatigénylése, sem feljelentés nem érkezett az ORFK-hoz.

Az MSZP Orbán Viktortól vár tájékoztatást

 Az MSZP a "kormányzati plakátbotrány" ügyében hétfőn az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnöktől vár tájékoztatást - közölte Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke azt írta: az MSZP felháborítónak tartja, hogy Magyarország rendőrsége az adófizető polgárok védelme helyett a "kormányzat idegengyűlölő plakátjait figyeli".
A képviselő szerint a kormányfőnek a hétfői plenáris ülésen felelnie kell arra, hogy a "Belügyminisztérium hányas számú ügyosztálya foglalkozik a politikai véleménynyilvánítás operatív megfigyelésével, valóban elrendeltek-e méregdrága DNS-vizsgálatot a rongálók azonosítására, és ki adott utasítást arra, hogy a rendőrség állományát a kormányzati gyűlöletkampány védelmére használják?"

DK: Polt Péter indítson eljárást!

A Demokratikus Koalíció (DK) Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul a kormány bevándorlásról szóló nemzeti konzultációs plakátjai miatt - tudatta a párt alelnöke.

Varju László a közleményében azt írta: szégyenletesnek tartják a kormány "nyílt idegenellenességét", és felszólítják Polt Pétert, hogy hivatalból indítson eljárást a kormány "uszító óriásplakátjai" miatt.
A DK szerint nem a plakátok lefestésének vagy letépésének, hanem azok kihelyezésének a jogszerűségét kell megvizsgálni - emelte ki a párt alelnöke.

Jobbik: a kormány és a baloldal is túlzásba esik

A Jobbik szerint a kormány és a baloldal is túlzásba esett a bevándorlásról szóló óriásplakátok ügyében, előbbi azzal, hogy "rendőröket delegált" a plakátokhoz, míg utóbbi a rongálásra buzdító reakciójával. Ezt Farkas Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta.

A jobbikos képviselő elmondta, a kormány a "belföldi közvélemény manipulációjára, propagandára" használja a plakátok.
Farkas Gergely közölte, úgy tudja, a rendőrség egy esetben DNS-mintát is vett a plakátrongáló személyének kiderítésére, ami - szerinte - aránytalan lépés, helyette a közbiztonság javítására kellene hasonló mértékű erőforrásokat mozgósítani.