Egyiptom;elnök;Human Rights Watch;

2015-06-09 10:16:00

Bírálják az egyiptomi elnököt

Az emberi jogok védelmével foglalkozó, neves nemzetközi szervezet, a Human Rights Watch (HRW) éles hangú bírálatot tett közzé az egyiptomi elnök hivatalban eltöltött első esztendejéről.

Abdel Fatah al-Sziszi – aki a minap, európai körútja során Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel – tavaly nyáron tette le a hivatali esküt, miután 2013 júliusában átvette a hatalmat katonai erővel megdöntött elődjétől. (A megbuktatott Mohamed Morszit egyébként azóta első fokon halálra ítélték.)

A HRW értékelése szerint al-Sziszi emberi jogi bizonyítványa még a 2011-ben, az „arab tavasz” során eltávolított Hoszni Mubarak államfőét is alulmúlja. A biztonsági erők gyakorlatilag szabad kezet kaptak, fő célpontjuk a civil mozgalmak, az ellenzéki erők, s különösképpen a Muzulmán Testvériség csoportjai – áll a HRW által kiadott közleményben, amely tételesen is felsorolja, hogy körülbelül 2600 ember esett áldozatul a politikai erőszaknak, jó részük Murszi követője.