Az államot okolja egy dzsihadista gyerek anyja

Beperelte a francia államot egy anya, akinek fiatalkorú gyermekét nem tartóztatták fel a hatóságok a nizzai repülőtéren, amikor az Szíriába indult, hogy csatlakozzon a dzsihadista harcokhoz.

A Párizsban kedden kezdődött per felperese egy nizzai nő, akinek akkor 16 éves fia 2013. december 27-én három társával Szíriába utazott. A néhány héttel korábban az iszlám hitre áttért fiú a dél-franciaországi város repülőterén egy Isztambulba tartó járatra szállt fel. Onnan Szíriába utazott tovább az anyja szerint, akivel telefonon tartja a kapcsolatot.

Samia Maktouf, az anya ügyvédje szerint a fiú a személyi igazolványát mutatta fel a repülőtéren, ahol a rendőrség egyáltalán nem nyugtalankodott amiatt, hogy egy fiatalkorú kíséret és csomag nélkül, egyirányba szóló jeggyel utazik Törökországba, amely országról köztudott, hogy a kaput jelenti Szíria felé. "A rendőrség súlyos hibát követett el" - hangsúlyozta az ügyvéd.
Az anya szerint a rendőrség kötelezettségmulasztást hajtott végre, ezért 110 ezer eurós (34,4 millió forintos) kártérítés megfizetésének kiszabását kéri a párizsi közigazgatási bíróságtól számára és három másik gyermeke számára.

"Nem a pénz a cél, hanem meg akarjuk értetni, hogy hiba történt. Meg kell akadályozni, hogy fiatalkorúak elutazhassak a dzsihádba (iszlám szent háborúba) harcolni" - hangsúlyozta az ügyvéd.

A belügyminisztérium a családnak írt levelében úgy vélte, hogy a hatóságok nem követtek el hibát, miután a fiatalembert ellenőrizték, hiszen neki joga volt külföldre utaznia a személyi igazolványával. Az államot a belügyminisztérium szerint nem terheli felelősség, miután a fiú ellen nem rendeltek el területelhagyási tilalmat.

Franciaországban él Európa legnagyobb muzulmán közössége, s innen származik a legtöbb európai dzsihadista, a becslések szerint Szíriában jelenleg mintegy ötszáz francia állampolgár harcol. A tavalyi év folyamán több, Szíriába készülő fiatalkorút is feltartóztattak a hatóságok a repülőtereken, de általában csak azt követően, hogy a hozzátartozók értesítették a hatóságokat a fiatal elutazási szándékáról.

A nizzai fiatal anyja azt állítja, hogy csak néhány nappal a fia indulása előtt, a társaitól tudta meg, hogy Szíriába készülnek. A rendőrséget pedig fia elutazása után, december 28-ra virradó éjjel értesítette, amikor már 24 órája nem volt híre a gyermekéről.

Szerző

MSZP: a Fidesz nem tud megoldást nyújtani a kivándorlásra

 Bárány Balázs, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja elmondta, hogy sajtóhírek szerint nagyjából két futsalcsapatnyi, azaz 21 ember jön haza a Gyere haza, fiatal! nevű program keretében Magyarországra.

Emlékeztetett arra, hogy a nemzetgazdasági tárca korábban 40 ezer, majd 80 ember hazatéréséről számolt be.
A szocialista politikus szerint nincs min csodálkozni, mert az egész program egy nagy vicc, mivel arra csupán 100 millió forintot szánnak. Ez az összeg harmadannyi, mint amennyit az idegenek ellen uszító plakátokra költenek, tizede annak, amennyit az "álszent" nemzeti konzultációra fordítanak, és ennyibe került másfél szék a felcsúti stadionban - sorolta. Mint mondta, mintegy félmillióan hagyták el az országot, és a kivándorlás leggyakrabban említett oka, hogy itthon nem lehet megélni a fizetésekből, valamint a Fidesz és Orbán Viktor maga.

Bárány Balázs szerint "a kilátástalanság kormányának" mennie kell, hogy a magyar fiatalok hazajöhessenek. A 444.hu hétfőn arról írt, hogy információi szerint eddig 21 olyan ember van, akinek egyáltalán van bármi esélye állami segítséggel hazajönni, tehát aki feltöltötte a szükséges dokumentumait a rendszerbe, aki részt vett a programot irányító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. interjúján. Közülük alig néhányan voltak eddig céges állásinterjún, a program segítségével megkötött munkaszerződésről még nem tudni - írta a portál.