Sokat költenek, és sokat is keresnek

Publikálás dátuma
2015.06.10 07:05
Fotó: Vajda József/Népszava
Fotó: /
Egy évet kellett várni arra, hogy a Miniszterelnökség részleteket áruljon el Lázár János tárcaminiszter luxusutazásairól, amelyeket saját zsebből kifizetett ugyan, de csak miután az Origo korábbi újságírója pert indított ellene az adatokért. A kiperelt infók sem vetettek szebb fényt a Miniszterelnökségre: Lázár csaknem 300 ezer forintot költött egyetlen éjszakára Milánóban. A botrány óta egyébként a miniszter ügyesen kezeli utazásait, ugyanis kizárólag saját költségén utazik. Így a kormany.hu-n közzétett táblázatban sem szerepel, amelyben a Miniszterelnökség államtitkárainak és helyettes államtitkárainak 2014. június 6. és 2015. május 20. közötti hivatalos útjairól és útiköltségeiről számoltak be. 

Ebből kiderült, hogy a tárca dolgozói egészen kirívó összegeket költöttek: Perényi Sigismund Péter helyettes államtitkár 512 500 forintért repült Németországba, de Belgiumba többször is 378 500 forintért utazott, míg Sonkodi Balázs államtitkár 503 700 forintért repült Luxemburgba, miközben az állami vezetők költségtérítésére vonatkozó kormányrendelet szerint Európán belül az államtitkároknak és helyetteseiknek csak turistaosztályú jegyet térít az állam.

Ezek az összegek aprópénznek tűnnek a kormány tagjainak fizetéséhez képest: szintén a napokban kerültek ki a személyi jövedelemadó-bevallások is. Meglepő, de Orbán Viktor miniszterelnök 19, 4 millió forinttal és Lázár János a Miniszterelnökségi 15,3 millióval és külön 5,1 millióval is „szerénynek” mondható összegekről adott számot, miközben például Lázár egyik államtitkára, Sonkodi Balázs a rendes 13,2 milliós miniszterelnökségi fizetésén kívül 281 millió forint külön adózó jövedelmet is bevallott.

Összességében az államtitkárok jártak a legjobban: Lázár János beosztottja, Szijjártó Péter államtitkárának, a TEVÁ-tól igazolt Szabó Lászlónak 157 millió, az EMMI-ben dolgozó oktatási felelős Palkovics Lászlónak pedig 113 millió forint volt a 2014-es összevont adóalapja. Ehhez képes már eltörpül Seszták államtitkárának, Aradszki Andrásnak a 42 milliós éves bevétele.

Szerző
2015.06.10 07:05

Annyit várt egy műtétre, hogy belehalt - Feljelentést tett az MSZP

Publikálás dátuma
2019.01.18 15:09
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Egy tavaly ősszel a Honvéd Kórházban életét vesztő nő ügyében tett feljelentését a párt, hogy kiderüljön, miért történt a tragédia, és ki ezért a felelős.
Az MSZP feljelentést tett a Legfőbb Ügyészégen egy tavaly ősszel a Honvédkórházban elhunyt beteg ügyében - közölte az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese. Bangóné Borbély Ildikó azt mondta, tavaly nyáron kiderült, válságos helyzetben van a Honvédkórház: a sürgősségi osztályon kifizetetlen túlórákról, orvos-, nővér- és eszközhiányról, vezetői felmondásokról szóltak a hírek. Hozzátette:
annyira kevés a szakorvos az intézményben, hogy életveszélyben lévő betegeket is kénytelenek kórházak között utaztatni. Ennek lett áldozata tavaly novemberben egy 62 éves nő.
Háromszor küldözgettek két telephely között oda-vissza azért, hogy el tudjanak végezni rajta egy egyszerű ultrahangvizsgálatot - mondta. Késve hajtottak végre a betegen egy műtétet, aki ezért meghalt. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek ezért, mondta el Bangóné Borbély Ildikó, hogy kiderüljön, a betegnek miért kellett meghalnia, és hogy kivizsgálják, ki a felelős a haláláért. Kitért arra, a Fideszt nem érdekli, hogy
egy felmérés szerint a 75 év alatti betegek 41 százaléka azért hal meg, mert nem kap megfelelő ellátást.
A szocialista politikus szerint az sem érdekli Orbánékat, hogy Magyarország messze magasan vezet az EU-ban a krónikus betegségek miatti halálozásokban. Amikor az egészségügy ilyen borzalmas állapotban van, akkor az állami vezetőknek nem jár kiemelt egészségügyi ellátás, ezért kezdeményezett az MSZP népszavazást. Az MSZP bízik abban, hogy a Kúria úgy dönt, meg lehet ezt a népszavazást tartani.
2019.01.18 15:09

Vezéráldozat a kincstári sakktáblán

Publikálás dátuma
2019.01.18 14:42

Fotó: Népszava/
Leváltották a Magyar Államkincstár (MÁK) Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának (NYUFIG) szakmai igazgató-helyettesét – értesült a Népszava több kincstári forrásból.
Gondán Csaba lefokozását ugyan hivatalosan nem erősítette meg a szervezet sajtóirodája, de ezen nem lepődtünk meg, hiszen a múlt pénteki nyugdíj-átutalási botrány óta lapunk egyetlen kérdésére sem válaszoltak. Informátoraink szerint a több évtizede a nyugdíjfolyósítónál dolgozó jogász azért kerül alacsonyabb beosztásba, mert valakit meg kellett nevezni a példátlan technikai hiba felelőseként, miután Varga Mihály vizsgálatot indított az ügyben. A pénzügyminiszter ezt kedden Mesterházy Attila szocialista képviselő kérdésére válaszolva jelentette be. Az ügyben a MÁK vezetői nem álltak a nyilvánosság elé sem aznap, amikor nyugdíjasok tömege hiába várta bankja bejáratánál a megszokott kora reggeli időpontban, hogy pénzt vehessen fel a számlájára érkező nyugdíjából, sem pedig később, amikor egyértelművé vált, hogy a technikai hiba a kincstár központi informatikai rendszerében lépett fel. A szervezet azóta is kitart amellett, hogy a számlákon a lakossági pénzintézetek a jogszabályban rögzített napon éjfélig jóváírták az összegeket, tehát nem is történt semmi rendkívüli. Márpedig a Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság korábbi vezetője, Barát Gábor lapunk kérdésére határozottan kijelentette, hogy az utóbbi negyed században ilyen csúszásra egyszer sem volt példa. A dátumot pedig csak a bankok dolgozóinak túlmunkájával sikerült tartani, a portfolio.hu magyarázata szerint az átutalások több csomagban érkeztek a pénzintézetekhez, amelyek még este 7 óra körül is fogadtak, és 21 óra után is jóváírtak az ügyfelek számláján tranzakciókat, amire szintén nem igen volt példa korábban. Több szakértő is arról beszélt az elmúlt napokban, hogy a MÁK központi rendszerében volt baj, a nyugdíjfolyósítótól időben és pontosan megérkeztek az összes számlás nyugdíjas adatai, de a kincstári rendszer hibájából az információk nem jutottak el az utalási lánc következő szereplőjéhez, a Giro Zrt-hez, amelynek feladata a kifizetéshez szükséges információk szétküldése a pénzintézeteknek. Innen nézve teljesen érthetetlen Gondán Csaba eltávolítása a folyósítási igazgató-helyettesi székből, hisz a hozzá tartozó feladatokat hibátlanul oldották meg a NYUFIG dolgozói. A Váci úton (a folyósító irodaházában) azt gondolják a munkatársak, hogy a lépéssel a kincstári vezérkar a Hold utcai központ működési hibáit akarja takargatni.
2019.01.18 14:42