Saul fia

Publikálás dátuma
2015.06.11. 07:45
Saul szerepében Röhrig Géza, az auschwitzi Sonderkommando egyik kivégzésre ítélt tagja FORRÁS: MOZINET
„Nem akart zsidó halállal meghalni”, írja egyik hőséről, a német zsidó Hansról Semprun A nagy utazás című könyvében. Azután így folytatja: „Láttam én zsidókat meghalni, másokat, rengeteget, zsidó halállal haltak meg, vagyis csak azért kellett meghalniuk, mert zsidók voltak, mintha úgy gondolnák, hogy zsidónak lenni elegendő ok a halálhoz, ahhoz, hogy lemészárolják őket.”

A Saul fia című első játékfilmjében Nemes Jeles László egy olyan magyar zsidóról beszél, akinek már nincs választása, hogy zsidó halállal akar-e meghalni Auschwitzban. Nem a halál, nem a túlélés, ennél megfoghatatlanabb gondolat, egy küldetés teljesítésének belső kényszere keríti hatalmába. Ez akkor történik vele, amikor már minden arra utal, hogy még él ugyan, de emberi lény mivoltától megfosztották a körülmények.

Azon a napon, amelyet a film elmesél, egy olyan jelenetnek lesz tanúja, amitől egyszerre kilép a sorstalanságból. Saul nem halált választ magának, hanem a gázkamrát túlélt, de a megtartott életből mégis halálba küldött kisfiúnak akar emberi temetést. Története arról szól, hogy ez a küldetéstudattá hatalmasodó elhatározás, azaz nagyon gyakorlatiasan a temetéshez egy rabbi felkutatása, a felboncolásra visszatartott holttest ellopása, majd elvesztése miként vezet oda, hogy mire Sault megtalálja a saját sorsa, addigra visszatalál a maga emberi mivoltához.

Saullal úgy találkozunk rögtön az első jelenetben, mint aki a maga halálával vagy pláne a túlélésével már nem törődik. Mint a folyamatosan érkező transzportokat a halálba terelő Sonderkommandó tagja, tehát mint a legszörnyűbb titok, a gázkamra és az égetőkemence működésének ismerője, már túl van minden emberi meggondoláson. Az a képzeletet felülmúló hideg embertelenség, ami a halálos nagyüzemként működő koncentrációs táborban körülveszi, a mások szenvedésének és meggyilkolásának közvetlen közeli tapasztalása kiölni látszik minden érzést és emberi szándékot belőle.

Röhrig Géza Saul alakjában súlyos, döbbenetes képét mutatja a tapasztalásból fakadó ürességnek. Ő Saulként megérezteti a nem mindig érthetőt, azt, hogy a haláltáborok túlélői közül később sokan miért dobták el maguktól önként a visszanyert – visszanyert? – életet. Röhrig szeme, pillantása, amikor először látjuk meg a közeledő Sault, ettől a tudástól döbbenetes és rémisztő. Tökéletesen üres és érzéketlen. Kifosztott. Mint egy gép, automatikusan teszi a dolgát az óriási halálgyár gépezetében.

A dolga az, mint soderkommandósnak, hogy az érkező transzportot, nőket, gyerekeket, öregeket, beterelje a gázkamrába, a lehető legbékésebb, már-már reményteli hangulatot teremtve. A ruhájukat rendben felakasztják az öltöző fogasaira, még figyelmeztetik is őket, jól jegyezzék meg a fogasuk számát, hogy könnyen megtalálják a zuhanyozóból kifelé, mert igyekezni kell, hangzik el a hátborzongató biztatás, hisz ha késnek, kihűl az ebédre tálalt leves.

Ebben a legelső hosszú, döbbenetes jelenetben Nemes Jeles egyenesen a pokol fortyogó közepébe viszi a nézőt. Amint Saul megjelenik, Erdély Mátyás operatőr kamerája rátapad az arcára, alakjára, s végig a lélegzetelállító két órán keresztül Sault követjük a hosszú beállításokban. Közelről látjuk hol az arcát, hol a tarkóját, hol a hátát, mindvégig vele mozgunk. De közben mindvégig a szemünk sarkából látjuk, hogy mellette, mögötte, előtte elmosódottan, éppen csak alig kivehetően, homályba burkolva, szüntelen folyik a gépies gyilkosság és a gyilkosság nyomorult nyomainak eltakarítása.

Nemes Jeles és Erdély ezzel a soha filmen eddig nem megtörténő irtózatos sejtetéssel először képes játékfilmen elmondani az elmondhatatlant. Semmit nem mutat a kép konkrétan. Nem fókuszál a szenvedésre, a gyilkosokra vagy meggyilkoltakra, mégis ott van előttünk az, amit Auschwitzként emleget a világ. Pontosabban nem előttünk van, hanem – és ez ennek a filmnek a sugárzó ereje – ott van bennünk. Ez leírhatatlan tapasztalás.

Ezt a filmet ezért fogja megőrizni az idő. A kamera nem pásztáz hullahegyen, Saul arcára figyelve távolabb, homályosan látjuk, amint meztelen testeket húznak az égető felé, de nincsenek vérfoltok, nincs rémisztő kép a gázba vetettek haláltusájának nyomairól. De tán éppen emiatt, mert közben a képzeletünk dolgozik, a rémület legmegrázóbb élményét éljük át, ahogy figyeljük a sommerkommandós Sault, társaival miként sikálja centiről-centire a gázkamra padlóját és falát, nehogy a következő transzport a haláltusa mocska láttán gyanút fogjon.

Nemes Jeles ezzel a kompromisszum nélküli, szigorúan következetes saját filmes módszerrel mindent elmond arról, amitől Saulból kiürült minden emberi. A film a nézői képzeletet mozgósítja, ezzel az elháríthatatlan kényszerrel teszi filmjében jelenvalóvá azt, amit eddig még játékfilm soha nem tudott. Auschwitz soha nem gyógyuló sebét. Nem utánozza az egykori valóságot – hanem erős filmes tehetséggel kikerülhetetlenül megidézi bennünk, és valósággá teszi.

A rendezői módszer nagy filmes jeleneteket teremt, amit tankönyvekben lehet majd a következő filmes nemzedékeknek megmutatni. Ilyen az, amikor a transzportra rázárják a gázkamra vasajtaját, s miközben a kommandósok üres tekintettel dobálják a földre a fogasokról az imént gondosan odaaggatott ruhákat, a dörömbölés és halálsikolyok keverékéből olyan infernális hangorkán adódik össze, amihez foghatót még nem hallottunk. Ilyen az a hosszú jelenet is, amikor Saul egy újabb transzport érkezésekor a rámpához siet abban a konok elhatározásban, hogy a temetéshez bármi áron rabbit kerít az újonnan érkezettek közül, s miközben a szemében megpillantjuk a tébolyult akarás mélységét, körülötte a sötét, homályba vesző kavargás, dobogás, sikolyok, kutyaugatás, csizmacsikorgás, lövések egyetlen leírhatatlan történéssé préselődnek össze, ami maga a földi pokol.

A hang és a kép egymás erejét sokszorozza meg, ebben a megsokszorozódó hatásban is áll Nemes Jeles és munkatársai teljesítményének páratlan gondolati-érzelmi feltöltése. Köztük a nem felejthető hangvilágért felelős Zányi Tamás és a pocsolyaszínű kővilág látványát megtervező Rajk László teljesítményéé is. Nemes Jeles a Saul fiával olyan új, saját filmes világot teremtett ritkán átélhető érzelmi mélységgel, amivel Jancsó, Tarr, Mundruczó szellemi-művészi elkötelezettségének nyomdokain, a saját útját megtalálva megy.

Semprun különös ajánlást írt A nagy utazás elé: Jaimének, mert tizenhat éves. Nemes Jeles látja, amint szemünk előtt seregelnek a tizenhat évesek egyre újabb és újabb hullámai. Hiszem, hogy értük csinálta ezt a filmet.

(Saul fia *****)

Szerző

Hallgat a török elnök

Publikálás dátuma
2015.06.11. 07:31
Nehéz volt a kampány során olyan pillanatot találni, amikor nem Erdogan volt látható valamely csatornán FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IM
Nem szólalt meg a nyilvánosság előtt a török elnök a vasárnapi parlamenti választás óta, amelyen pártja, az AKP 12 év után elvesztette abszolút többségét. Török lapok szerint a koalíciókötés frontján még nem dőlt el semmi.

Erdogan kiterjedt hadjáratot folytatott a kormánypárt mellett a választási kampány során. Külön kiemelte, milyen nagyszerű vívmánya lenne az országnak az elnöki köztársaság bevezetése. Most azonban visszavonult, s ez azért figyelemreméltó, mert amint a Cumhuriyet című lap rámutatott, a kampány időszakában az elnök 127 alkalommal tűnt fel különféle televíziós műsorokban, s összesen 367 órát és 23 percet volt látható a képernyőkön.

Török bloggerek ezért honlapjukon órát tüntettek fel, amely azt mutatja, mióta ítélte magát szilenciumra az államfő. A kurd párt társvezetője, Selahattin Demirtas szerint Erdogan visszavonult monumentális elnöki palotájába, s ott nyalogatja sebeit.

Nem zárható ki teljesen, hogy Törökországban a kormánypárt, az AKP lépjen koalícióra az ellenzék, második helyen végzett CHP-val . A Hürriyet úgy tudja, puhatolózó tárgyalások kezdődtek a két tömörülés között. A párt olyan politikusai vették fel egymással a kapcsolatot, akik látnának lehetőségeket egy AKP-CHP közötti koalícióban. A parlamentben az AKP 258 mandátumra tett szert, a CHP pedig 132-re.

Mint a Hürriyet írja, a két párt közös kormányzásának célja a gazdaság erősítése, a szociális szektorba való befektetések növelése lehet, valamint olyan intézkedések meghozatala, amellyel helyreállítanák a török demokráciát. Cél lenne továbbá a török-kurd békefolyamat folytatása. Hogy nem csak pletykáról van szó, az is bizonyítja: Denis Baykal, a CHP nagy öregje tegnap találkozott Erdogannal, igaz, hozzátette, nem a két párt koalíciókötéséről beszéltek. Mint mondta, az államfő "minden koalíciós megoldásra nyitottnak mutatkozott".

Egy AKP-CHP koalíciónak komoly akadályai is lennének. A CHP ragaszkodik ahhoz, állítsák bíróság elé azt a négy minisztert, akiket 2013-ban elítéltek egy korrupciós ügy kapcsán. A szociáldemokraták a korrupcióellenes harc fokozását is fontosnak tartanák. Ami különösen nem lenne az AKP ínyére, ragaszkodnának ahhoz, hogy Erdogan ne szóljon bele a kormányzat ügyeibe. Nehéz elképzelni, egy ilyen feltételt hogyan valósítana meg az AKP, az a párt,amelyet a jelenlegi államfő több mint egy évtized óta kézi vezérléssel irányít.

A CHP folyamatosan egyeztet a hogyan továbbról, de még nem tudni, miként dönt a párt vezetése. Sezgin Tanrikulu, a CHP elnökhelyettese például a kurd HDP-vel és a nacionalista MHP-val lépne koalícióra. Idő még persze van a koalíciós egyeztetésekre, s arról, hogyan alakul majd Törökország politikai térképe, sokat elárulhat majd, melyik párt jelöltjét választják meg a parlament elnökének – írja a Hürriyet.

A parlament alakuló ülését június 24-én tartják meg, öt nappal azután, hogy a választási bizottság hivatalosan is közzéteszi az eredményt. A törvények szerint ideiglenesen a törvényhozás legidősebb tagját, Deniz Baykalt (CHP) kérik fel a parlamenti elnökségre, ám ezzel egy időben komoly háttértárgyalások kezdődnek arról, ki kövesse őt az elnöki székben. Az elnök személyének megválasztásához az első két szavazási körben kétharmados többségre van szükség, a harmadikban viszont már abszolút többség is elég.

Mivel az AKP-nak nincs többsége, ezért amennyiben az ellenzéki pártok dűlőre jutnának a parlamenti elnök személyéről, úgy az ő jelöltjük lenne. Ha azonban az AKP addig előrehaladott tárgyalásokat folytatna a jelenlegi ellenzék egyik pártjával, akkor egy „nagylelkű” gesztusként felajánlhatja számára a törvényhozás elnöki tisztségét.

Szerző

Hallgat a török elnök

Publikálás dátuma
2015.06.11. 07:31
Nehéz volt a kampány során olyan pillanatot találni, amikor nem Erdogan volt látható valamely csatornán FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IM
Nem szólalt meg a nyilvánosság előtt a török elnök a vasárnapi parlamenti választás óta, amelyen pártja, az AKP 12 év után elvesztette abszolút többségét. Török lapok szerint a koalíciókötés frontján még nem dőlt el semmi.

Erdogan kiterjedt hadjáratot folytatott a kormánypárt mellett a választási kampány során. Külön kiemelte, milyen nagyszerű vívmánya lenne az országnak az elnöki köztársaság bevezetése. Most azonban visszavonult, s ez azért figyelemreméltó, mert amint a Cumhuriyet című lap rámutatott, a kampány időszakában az elnök 127 alkalommal tűnt fel különféle televíziós műsorokban, s összesen 367 órát és 23 percet volt látható a képernyőkön.

Török bloggerek ezért honlapjukon órát tüntettek fel, amely azt mutatja, mióta ítélte magát szilenciumra az államfő. A kurd párt társvezetője, Selahattin Demirtas szerint Erdogan visszavonult monumentális elnöki palotájába, s ott nyalogatja sebeit.

Nem zárható ki teljesen, hogy Törökországban a kormánypárt, az AKP lépjen koalícióra az ellenzék, második helyen végzett CHP-val . A Hürriyet úgy tudja, puhatolózó tárgyalások kezdődtek a két tömörülés között. A párt olyan politikusai vették fel egymással a kapcsolatot, akik látnának lehetőségeket egy AKP-CHP közötti koalícióban. A parlamentben az AKP 258 mandátumra tett szert, a CHP pedig 132-re.

Mint a Hürriyet írja, a két párt közös kormányzásának célja a gazdaság erősítése, a szociális szektorba való befektetések növelése lehet, valamint olyan intézkedések meghozatala, amellyel helyreállítanák a török demokráciát. Cél lenne továbbá a török-kurd békefolyamat folytatása. Hogy nem csak pletykáról van szó, az is bizonyítja: Denis Baykal, a CHP nagy öregje tegnap találkozott Erdogannal, igaz, hozzátette, nem a két párt koalíciókötéséről beszéltek. Mint mondta, az államfő "minden koalíciós megoldásra nyitottnak mutatkozott".

Egy AKP-CHP koalíciónak komoly akadályai is lennének. A CHP ragaszkodik ahhoz, állítsák bíróság elé azt a négy minisztert, akiket 2013-ban elítéltek egy korrupciós ügy kapcsán. A szociáldemokraták a korrupcióellenes harc fokozását is fontosnak tartanák. Ami különösen nem lenne az AKP ínyére, ragaszkodnának ahhoz, hogy Erdogan ne szóljon bele a kormányzat ügyeibe. Nehéz elképzelni, egy ilyen feltételt hogyan valósítana meg az AKP, az a párt,amelyet a jelenlegi államfő több mint egy évtized óta kézi vezérléssel irányít.

A CHP folyamatosan egyeztet a hogyan továbbról, de még nem tudni, miként dönt a párt vezetése. Sezgin Tanrikulu, a CHP elnökhelyettese például a kurd HDP-vel és a nacionalista MHP-val lépne koalícióra. Idő még persze van a koalíciós egyeztetésekre, s arról, hogyan alakul majd Törökország politikai térképe, sokat elárulhat majd, melyik párt jelöltjét választják meg a parlament elnökének – írja a Hürriyet.

A parlament alakuló ülését június 24-én tartják meg, öt nappal azután, hogy a választási bizottság hivatalosan is közzéteszi az eredményt. A törvények szerint ideiglenesen a törvényhozás legidősebb tagját, Deniz Baykalt (CHP) kérik fel a parlamenti elnökségre, ám ezzel egy időben komoly háttértárgyalások kezdődnek arról, ki kövesse őt az elnöki székben. Az elnök személyének megválasztásához az első két szavazási körben kétharmados többségre van szükség, a harmadikban viszont már abszolút többség is elég.

Mivel az AKP-nak nincs többsége, ezért amennyiben az ellenzéki pártok dűlőre jutnának a parlamenti elnök személyéről, úgy az ő jelöltjük lenne. Ha azonban az AKP addig előrehaladott tárgyalásokat folytatna a jelenlegi ellenzék egyik pártjával, akkor egy „nagylelkű” gesztusként felajánlhatja számára a törvényhozás elnöki tisztségét.

Szerző