Előfizetés

"Riasztó állapotban az állam" - Felvétel Lázár őszödi beszédéről

Publikálás dátuma
2015.06.13. 23:19
FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava
Lapunk birtokába jutott egy hangfelvétel, amin Lázár János bevallotta, hogy a magyarok mégsem kalandvágyból, hanem a jobb élet, magasabb kereset reményében mennek külföldre dolgozni, majd azt is mondta, hogy túlszabályozott az állam és rossz az adószabályozás is. Az elhangzottakat először Berkecz Balázs, az Együtt város- és területfejlesztési végzettségű elnökségi tagja írta le blogjában, miután részt vett a június 8-án, hétfőn Szekszárdon megrendezett Dél-dunántúli Építészeti Fórumon, ahol  a miniszter "meglepő nyíltsággal sztendápolt a főleg építészekből álló közönségnek." A Lázár "őszödi beszédéről" készült hangfelvételt most Ön is meghallgathatja!

"Nagyon tanulságos az, hogy miután a kormány kevesebb minisztériumból és kevesebb miniszterből áll - ez a miniszterelnöknek néha még túl sok, a szakmáknak meg igen kevés -, Magyarország (...) klasszikus gondolkodásban halad: csak annak az ügynek mehet jól, aminek van minisztériuma" - mondta Lázár a fórumon, elismerve az állam és az adószabályozás gyengeségeit.

Söralátét kontra sörgyár

Amikor arról beszélt, sikerült-e elérni Orbán Viktor 2010-es, a söralátét méretű adóbevallásra vonatkozó ígéretét, Lázár azt mondta: "messze vagyunk még attól, hiszen a söralátéttől most már egy sörgyárig jutottunk, ami szükséges, mert a söralátét olyan messze van, hogy inkább egy sörgyár nagyságú egy alátét adóbevallás."

"Riasztó állapotban van az állam" - állapította meg Lázár, aki szerint a rendszer nagy, mozgásképtelen és elnehezült. "Engem azzal bízott meg a miniszterelnök úr, hogy a rám jellemző hát ööö... vakmerőség - fogalmazzunk egy szalonképes szóval - a rám jellemző vakmerőséggel próbáljak a bürokráciának nekiesni és majdnem már az elhalás állapotába jutottam, mert a minisztériumok semmiféle segítséget nem adtak arra, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni, hiszen az a létezésük alapjait veszélyeztetné, hiszen minél nagyobb a bürokrácia, annál nagyobb a minisztérium, annál nagyobb államapparátus, annál nagyobb az államigazgatás és ha kevesebb a szabály, akkor nem kell annyi munkavállaló és nem kell ekkora irányítási struktúra."

A "fehér magyarok" esete

Így tért rá Lázár a kivándorlás kérdésére, a miniszter ugyanis úgy fogalmazott: "mi a nyugat-európai bérekkel versenyezni a következő 20 esztendőben nem tudunk", s bár szerint a reáloktatás Magyarországon most sokkal rosszabb, mint 20 éve volt, "messze erősebb, mint az individualizált társadalmak nagy részében".

Szerinte "titkolt és látens idegengyűlölet tombol mindenhol a világban, ezért szívesebben alkalmaznak fehér magyarokat, mint mást" - például Spanyolországban a románokat. A miniszter szerint "lehet, hogy Nyugat-Európában többet keresnek, de élni itt jobban tudnak." Lázár azt is elmondta, hogy akik elvándorolnak és adott esetben nem mérnöki vagy más értelmiségi munkás végeznek, hanem munkások, ők az emberi élethez méltó élés küszöbén tengődnek, hogy amikor hazajönnek, maradjon pénzük.

A hangfelvételt a videóra kattintva hallgathatja meg!

Az Együttes Berkecz Balázs blogjában úgy összegezte Lázár beszédét, hogy "Orbán jobbkeze nagy nyilvánosság előtt ismerte el, hogy még a kormány tagjai sem képesek jól együttműködni, rossz az adószabályozás, az állam túlszabályozott, nem tudja az ország megtartani a fiataljait."

Az Origo megkereste a Miniszterelnökséget Berkecz Balázs blogbejegyzése nyomán, válaszában pedig a Berkecz által leírtak egyetlen szavát sem cáfolta. Így válaszoltak: "Konstruktív, eredményes, nagyon jó hangulatú és gyakran önironikus hangvételű egyeztetés keretében az építészek hasznos és jó ötletekkel, szakmai javaslatokkal segítették a kormány munkáját." - írta válaszában az Origonak a Miniszterelnökség.

Berkecz Balázs nyílt levele Lázárnak

Tisztelt Miniszter Úr! 

Az Ön főnöke, Orbán Viktor 2013-ban még egy olyan "mestertervről" beszélt, amely révén "magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot" és "ezt a jövőképet precízen kidolgozott tervekkel, egy újjászervezett állammal, elkötelezett szakemberekkel és egy dolgozni akaró és dolgozni képes társadalommal váltjuk valóra".

Tisztelettel kérdezem, hogy hol van, és mit tartalmaz az a "mesterterv", amelyről évekkel ezelőtt Orbán Viktor beszélt, ha Ön sem bízik abban, hogy a következő húsz évben fel tudnánk zárkózni Nyugat-Európához?

Az Orbán-kormány éppen szétverni készül az Ön által erősnek tartott középiskolai rendszert, de árulja el: mi lehet a kormányzat célja ezzel? Csak nem úgy akarják az ország népességmegtartó képességét növelni, hogy eztán olyan "szakembereket" képezzenek, akik gyenge nyelvtudással és versenyképes tudás híján Nyugat-Európában már nem kellenek? - írta az Együtt elnökségi tagja Lázárnak címzett nyílt levelében.

Finn-magyar - Bravúros győzelem Helsinkiben (fotók)

Publikálás dátuma
2015.06.13. 22:40
Dzsudzsák Balázs (b) és a finn Kari Arkivuo az Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportjában játszott Finnország - Magyarország
A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1-0-ra legyőzte a finn csapatot a Helsinkiben rendezett Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

Dárdai Pál szövetségi kapitány csapata a litvánok ellen múlt héten is eredményes Stieber Zoltán 82. percben lőtt bombagóljával szerezte meg a három pontot, amellyel szinte biztosan legalább a harmadik, pótselejtezőt érő helyen végez a csoportjában.

A magyar válogatott a mostani diadallal a finneket hét pontra leszakította és a görögök ha nyernek is Feröer-szigeteken, akkor is hat pontra lesznek lemaradva. A román és az északír csapat előnye pedig két, illetve egy pontra csökkent, de a két együttes este találkozik egymással. A kvalifikációs sorozat szeptember 4-én folytatódik, amikor Magyarország a nagy rivális Romániát látja vendégül.

 MTI Fotó: Kovács Tamás MTI Fotó: Kovács Tamás

Eb-selejtező, F csoport, 6. forduló:
Finnország-Magyarország 0-1 (0-0)

Helsinki, Olimpiai Stadion, 22 000 néző, v.: Matej Jug (szlovén)

gólszerző: Stieber (82.)

sárga lap: Riski (55.), Sparv (80.), Halsti (81.), illetve Lang (56.), Gera (64.), Dzsudzsák (81.), Juhász (82.), Stieber (83.)

Finnország:

Lukas Hradecky - Kari Arkivuo, Markus Halsti, Niklas Moisander, Jukka Raitala - Sakari Mattila (Joel Pohjanpalo, 85.), Tim Sparv, Perparim Hetemaj - Kasper Hämäläinen, Roman Eremenko - Teemu Pukki (Riku Riski, a szünetben)

Magyarország:

Király Gábor - Fiola Attila, Lang Ádám, Juhász Roland, Kádár Tamás - Stieber Zoltán, Gera Zoltán, Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs (Simon Ádám, 87.) - Priskin Tamás (Németh Krisztián, a szünetben), Szalai Ádám (Nikolics Nemanja, 77.)

Stieber Zoltán gólt lő az Európa-bajnoki selejtezősorozat F csoportjában játszott Finnország - Magyarország labdarúgó-mérkőzésen Helsinkiben, az olimpiai stadionban 2015. június 13-án. Finnország-Magyarország 0-1. MTI Fotó: Kovács Tamás

II. félidő:

82. perc: Tőzsér ívelt be egy szabadrúgást a bal oldalról, egy finn védő ugyan kifejelte a labdát, de Stieber a 16-os jobb oldalánál 15 méterről egyből a rövid felső sarokba bombázott (0-1) 

Érdekes felvezetést szolgáltatott a két szurkolótábor, ugyanis a hazai drukkerek Mixu Paatelainen szövetségi kapitány távozását követelték, míg a mintegy 500 fős, két egymástól elkülönített szektorban helyet foglaló magyar fanatikusok a szövetséget és elnökét, Csányi Sándort szidták. Jól kezdtek a magyarok, az első perctől magukhoz ragadták a kezdeményezést. Eleinte helyzetekben nem nyilvánult meg a mezőnyfölény, de a finnek jószerivel a labdát is alig tudták megtartani. A 7. percben Eremenko kezére pattant a labda a finn büntetőterületen belül, a szlovén bíró mégsem ítélt 11-est. Ezt követően valóságos tűzijáték alakult ki a hazai kapu előtt, de két lövést blokkoltak a védők, Stieber bal felső sarokba tartó próbálkozását pedig Hradecky hárította. Lendületben maradt Dárdai csapata, ám a finn kapus eszén nem tudtak túljárni a magyarok.

Negyedóra elteltével csökkent a vendégek fölénye, az akciókból hiányzott az elképzelés, így veszélytelenné vált a játék. Elvétve már a finnek is megiramodtak a széleken, de támadásaikat a védők könnyedén hatástalanították. Ekkor az egyetlen érdemleges esemény az volt, hogy a vendégszektorban helyet foglaló magyar drukkerek átmentek a semleges szektorban lévő, szurkolói kártya nélkül jegyhez jutott társaikhoz.

A szünetig hátralévő idő többnyire unalmas mezőnyjátékkal telt, a finnek meddő játékát jól jellemezte, hogy első kapura lövésükre a 37. percig kellett várni, az is méterekkel fölé szállt. A magyaroknak a finn kapu előterében "fogyott el a tudományuk", a két elől lévő csatárt csak elvétve sikerült megjátszani, így esély sem volt az akciók befejezésére.

A folytatásban Németh Krisztián becserélése majdnem hamar eredményre vezetett, ugyanis Tőzsér kiugratása után átemelte a kapust, de a gólvonal előtt a visszafutó finn védő még menteni tudott. Ezt követően viszont - a mérkőzés folyamán először - a hazai csapat futballozott veszélyesebben, egy ízben, a 65. percben Eremenko életerős lövésénél Királynak kellett bravúrral védenie.

Az utolsó negyedórában már ismét Dárdai együttese irányított, de mezőnyfölénye meddő volt. Egyáltalán nem szorult be a finn csapat és komoly lehetőségek sem akadtak. Stieber aztán egy kifejelt labdát a kapuba bombázott, szinte percre pontosan ugyanakkor, amikor a finnek elleni hazai találkozón Gera döntötte el a meccset. A hajrában a finnek ugyan próbálkoztak, ám a magyar védelem állta a sarat, így sikerült megszereznie a három pontot Helsinkiben, s ezáltal reálisan elérhető maradt a biztos részvételt jelentő első két hely megszerzése is.

Dárdai Pál szerint csapata megérdemelten nyert, és legalább hat százszázalékos ziccerük volt. "A szezon végén huszáros hajrát vágtak ki a fiúk, le a kalappal előttük! Nagyon szervezett és jó finn csapatot sikerült meglepnünk a labdatartással. Végig kontrolláltuk az első félidőt, megvolt a két-három nagy helyzet is, de kimaradtak - mondta a kapitány. "A szünet után a finnek 15-20 percig jobbak volt, utána rátettünk még egy lapáttal. Stiebernek külön gratulálok, mert technikailag rendkívül nehéz lövést sikerült tökéletesen végrehajtania ilyen kiélezett helyzetben" - értékelt Dárdai, aki a jövőjével kapcsolatban nem tudott nyilatkozni, mert elmondása szerint nem tudja mi szerepel a Hertha BSC és a magyar szövetség közötti megállapodásban. A szakvezető azt viszont hozzátette, "nehéz innen kiszakítani", mert azt tudja, hogy bár fárasztó, de szívesen jön ide és stábjával együtt jól is dolgoznak.

Mixu Paatelainen, a hazaiak szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy az eddigi eredménytelenség miatt taktikát váltott erre a meccsre, miszerint labdatartás helyett a gyors ellentámadásokra helyezte a hangsúlyt, de ez sem jött be igazán. Értékelése szerint Magyarországnak erős csapata van, amely kiválóan zárja le a területeket, ezért is volt kevés helyzete a csapatának.