Publicisztika;kampány;Hillary Clinton;Bill Clinton;elnökjelöltség;

2015-06-15 07:31:00

Hillary Clinton felpörgeti kampányát

Hillary Clinton nagyobb sebességre kapcsolt, szombaton tartotta első igazi kampánygyűlését. Több mint ötezer demokrata támogató előtt ismertette programját a New York-i Roosevelt-szigeten, Franklin Delano Roosevelt híres, 1941-es beszédének helyszínén. A volt külügyminiszter, szenátor áprilisban jelentette be, hogy másodszorra is megpályázza a demokrata elnökjelöltséget. Hillary 2008-ban esélyesnek számított, de alulmaradt egy fiatal szenátorral, Barack Obamával szemben.

Amerika nem győzhet anélkül, hogy ti győznétek! – mondta Hillary Clinton, aki az elmúlt napokban többször is átírta kampányindító beszédét. Az egykori First Lady felvállalja Barack Obama nyolc évének eredményeit, de a Bill Clinton féle „új demokrata” motívumok is felbukkannak programjában.

Hillary reményteljesebb, befogadóbb Amerikát ígért híveinek, s hangsúlyozta, az amerikai gazdaság eredményeiből nem csupán a csúcson levőknek, a leggazdagabbaknak kell részesedniük. „Ha mindenki teszi a dolgát, egész Amerika jobban boldogul” – mondta, boldogulást ígérve azoknak a vállalkozóknak is, akik nem csak a gyors meggazdagodást tartják szem előtt, hanem hosszú távra tekintenek.

A Politico című lap szerint Hillarynak tudomásul kell vennie, hogy a Demokrata Párt balra lendült, s követnie kell ezt a mozgást. Fő dilemmája látni valóan az lesz, hogyan tartson egyensúlyt korábbi kicentizett középutas vonala, s a populista demokrata elvárások között. Az előválasztások során az utóbbira, a kampány második szakaszában az előbbire helyezi várhatóan a hangsúlyt.

Clinton beszédében is jelezte, folytatni fogja Obama megkezdett munkáját az illegális bevándorók helyzetének rendezésére, támogatja a globális felmelegedés elleni küzdelmet, kiáll a nők esélyegyenlőségéért, a másság mellett. A külpolitikában pedig alighanem keményebb kézzel kormányozna, noha erről kevés szót ejtett. Clinton szerint a republikánus elnökaspiránsok jórészt „a tegnap emberei”.

Hillary Clinton az Egyesült Államok első női elnöke akar lenni, elsőként szeretné áttörni „az üvegplafont”. Ezúttal demokrata oldalról nincs jelentős kihívója, Obama-kvalitású jelölt, de olyan sem, aki hasonló nagyságrendű kampánytámogatást tudna mobilizálni. Az egyik pályázó, Martin O’Malley, Maryland állam volt kormányzója ugyanakkor emlékeztetett, Iowában (az előválasztások első megmérettetésén) már érte Hillaryt kellemetlen meglepetés.

Clinton 2008-as kampányában több hibát is vétett, főképpen, nem vállalta fel saját magát, keveset mutatott érzelmeiből. A mostani kampányban ez másképp lesz. Beszédében kitért az egyik fő dilemmára, az életkorára. A 67 éves volt First Lady hangsúlyozta, lehet, hogy nem igazán fiatal elnökjelölt, de ha megválasztják, ő lesz az Egyesült Államok legfiatalabb elnöknője – s az első nagymama.

A pódiumon megjelent mellette férje, Bill Clinton, a népszerű volt elnök, aki segítség és dilemma is Hillary számára, s lánya, Chelsea, aki tavaly ősszel lányunokával ajándékozta meg a Clinton-házaspárt. Hillary 2008-hoz képest négy hónappal előrehozta kampánystartját, megelőzve az egyik legesélyesebbnek tartott repubikánus jelöltet, Jeb Busht, aki hivatalosan ma jelenti be, hogy harcba száll a Fehér Házért.