hagyma;Kibéd;

- Betilthatják a kibédi hagyma árusítását a kapukban

Közlekedésbiztonsági okokból a rendőrség betiltaná az erdélyi Kibéd település jelképét, a lilahagymakoszorúk kapuban árulását.

A rendőrségi tiltás mintegy 200 családot megélhetését érintené. A község vezetése próbál megoldást találni a hatóságokkal együtt. Dósa Sándor polgármester szerint csak az a megoldás, hogy a helyi őstermelők továbbra is a portájuk előtt árulhatnák a híres kibédi lilahagymát - amely Magyarországon is közkedvelt -, mivel a kereskedés a településen áthaladó turistaforgalomra épül - fejtette ki az M1 aktuális csatornán.

A hatóság azzal érvel, hogy engedély nélkül tilos közterületen árulni, az országúton megálló gépkocsik pedig veszélyeztetik a forgalmat. A polgármester viszont úgy véli, ha a főút mellett árulók meghosszabbítják portájukat, a vásárlók le tudnak húzódni az úttestről. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Kibéden évtizedek óta árulnak zöldséget az országút mellett, de emiatt még nem történt baleset

A polgármester beszámolt arról is, hogy a kibédi hagyma alternatív értékesítése érdekében a zöldség már szerves része a falunapi játékoknak és termékbemutatóknak, valamint az önkormányzat elfogadta Kibéd belépési szándéknyilatkozatát a Kárpát-medencei Hangya Gazdaszövetkezetbe, amely a helyi termékek értékesítési láncba történő bekapcsolását segíti.

A MÁV-tól vasútfejlesztési munkát kapott a Duna Aszfalt Kft. konzorciumtársával, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel együtt, nettó 14 milliárd forintért - írja az napi.hu.